Lyukak ura 

még azt a kisgyereket megkérdezem,
igaz, égő arccal, századikként, ezredikként,
... a nincs két filléremet beforrasztaná-e
egy utolsó falattal,
hogy ne legyen lyukas, ... a gyomrom 

csak egy utolsót az életből,
mielőtt tovább képviselnének,
képemmel, képemet, mit sosem láttak,
fekély vér-fáj gyomromat sem,
mibe talán egy morzsa is sok,
kipotyog emésztés előtt 

az üres-nincs már belehegedt,
nem korog, … inkább csak kong, kong,
ha van hallása erre annak, vagy amannak 

az utolsó kenetet lágy kenyérre kérném,
sózva, akácgyújtós pattogó tüze mellett,
egy korty szentelt friss vízzel, ha lehet 

még most is hét szilvafákat osztogatnak,
és kacagányokat, pedig
hallókészülékeket és szemeket kellene 

lyukas a felemás zoknim, nadrágom,
ingem hónalja, a szétmállott nyaka,
géprongy nappalom és éjszakám,
mert már engem sem álltak,
cipőmet sem,
… hogy a kabátról ne is beszéljek 

már a régvolt foltozó ószeres vigyora,
és a bibliai lyukak tudása kell
a civilizált emberré avatásomhoz,
pedig az Isten mindegyikünkben benne van,
... bocs, talán nem tudtátok 

én szégyellem, ti-ó-logizálók, hisz
a keresztgerenda alatt a rózsát sem látjátok 

mikor volt a tavasz,
és mikor van a születésnap,
és mikor a nyár, és ki az angyalom 

szétlopott napjaim söpri a szél, a rozsda
övezetek füstnyomain keresi foszlott fényemet 

a patyomkin-falon az ajtót nem lelem

… álmaimban csillagok szórják a karácsonyt,
és fám is van, … hogy a tűzre tegyek,
... egyek