az idegenbe akkor nem fonal vitt,
de puska, szurony és marhavagon,
váltók lökték őket holnapi csatamezőkre
árkokat vésni a földbe,
ahol a halál majd nem téved,
mindenkit megtalál 

addig szögesdrót visz otthonról,
legalább lelkük sikolya visszatalál,
legalább a tömeg sír majd, mikor
közülük derül ki, kit nem védett meg
a gyűlölet a vakságtól, lőtték, végezték 

… és mindenki írt szemével az égre,
mindenki imát, keserű fohászt,
szerelmet ígérve a mennybe, ahol
találkoznak vörös rózsák, orgonák,
tavaszba fehéredve, szűz gondolatok,
versek, versek, és a sok súlyos gond 

az élet szanaszét, töredékekké lőve,
szanaszét bujkál a pulzus is,
már csak sóhajt, csendet, vákuumba,
ne legyen áruló őrök fülében,

ha nem hívják,
és még nem, szíve
sötétkamrájából áruló fényt se adjon 

az odavert élet hátha visszatérhet 

csend, …
csendet, …
a galamb visszajött,
vissza, … ma is