ablakkal keretezem a tájat,
a szemközti gesztenyéket,
összebújnak előlem,
inkább más nihilleket lessek,
mint az őszi agónia,
vagy a hibernáló vegetálás 

vakolat emlékű téglaflekkek
vonnak patyomkindíszletet,
szagtalanító frontvonalat,
szegénységünk elé,
idegen szemünk elé, tömjénnel 

hol itt a köd,
itt az alkony 

az ázott, a jéghideg szagú,
mint nyirok között a gőzpamacs,
kicsapódik az akarat,
ismét fújtatót játszó tüdőbajt
krákog, zihál vérköpettel, …
mert az evolúció csak vicc,
apokrif gúny antibiotikum helyett 

a sosem biblikus 

mint   
a pénz, vagy a tojás 

hogy
melyiket költik előbb
 

és nekünk
hályogot a költészet
 

már az ablakba bontott tájam,
a szemközti gesztenyék,
az avas sárgaborsó vakolatflekkek
 

mind a spaletta elé bújnak előlem
 

a szatírságuk szagtalan,
bennük a zihálás korgásba hal
 

mint célkeresztem