Egy pukkanás 

kezemmel félretolom a port,
avagy homály volt, talán köd,
belém szúrt, itt kattant csuklómra
egy új dimenzió 

minden xy-nak ez már az n-dik 

nem ereszt, nézzem, lássam,
felránt a színfalak mögé,
a padláson rovás és mandala 

pillanatok az emberbe rejtve 

korhadékká ácsolt időtlen,
ravatal a heraklészi négy oszlopon,
festve, kékpacnis égi sátortetőre,
rajta a szem-szájnak ingere
keselyűk terítéke,
az evolúció és népek
tőrbehullottjai,
falatjaik zsigerekre kötve szállnak
velük fel, fel, ahol a láthatatlan 

a Napsülte csontok kövekké
jelölik a földet,
hogy hiába égett fel Babilon,
hiába Alekszandria,
hiába Khorezm,
és minden futótűz üldözés,
az élet itt és itt bevégzett 

mi mit kerget ezredeken át,
megoldást zsarol, színre nem lép,
egyáltalán, mi a kérdés 

emlék hiány ez ámok mánia 

oszlopokkal tűzött a föld és az ég,
az oszlopfők körül magma örvénye,
a négy csücsökbe újabb karmák
a jövőhöz kötve,
mind egy-egy újabb lépcsőfok 

a megvilágosodáshoz

még keselyűk terítéke az evolúció