•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nõk, mindannyian
    • Fenomena – Nõiesen okos, okosan nõies
728 x 90

Karanténcseppek: május 17.

271 éve, 1749. május 17-én született Edward Jenner angol sebész. Nevét, ellentétben foglalkozásával, nem a kirurgia területén végzett tevékenysége tette felejthetetlenné. 

Három nappal 45. születésnapja előtt egy tehénhimlőben megbetegedett tehenészlány testén képződött hólyagból nyert folyadékkal megfertőzött egy kisfiút. Pár hónap elteltével a feketehimlőt okozó vírussal szemben a kisfiú teljes védettséget mutatott. Ezzel az etikailag aggályosnak tekinthető kísérletével Jenner megtette az első lépést az 1979. január 1-ig, annak az évnek első napjáig vezető hosszú úton, mely esztendő óta „feketehimlőmentesnek” tekinthetjük a Földet.

Indokoltnak tűnik az idézőjelbe tett feketehimlőmentesség, több ország raktáron tartott fertőzőképes víruskészletet. Az érintett hatalmak között több alkalommal kötöttek szerződést készleteik megsemmisítésére és valószínűleg ez nem történik majd máshogy a jövőben sem.

Jenner az orthopox víruson kívül jelentős mennyiségű vaskalappal kényszerült megvívni. Felfedezésének publikációját a Royal Society, melynek tagja volt - „A Társaság Tagjának óvatosnak kellene lennie, és nem volna szabad kockára tennie megbecsültségét azáltal, hogy olyasmit nyújt be a tanult testület elé, ami ennyire eltér az elfogadott ismeretektől, ráadásul ennyire hihetetlen.” – szavak kíséretében utasította el. Pár évvel később, újabb sikeres kísérlet után eljárása elfogadottá vált, még a királyi család is Jenner oltásával vált védetté a rettegett betegséggel szemben.

Jenner rendkívüli tekintélynek örvendett szerte Európában, az londoni orvosi kollégium csak úgy fogadta volna tagjai sorába, ha vizsgát tesz. Jenner nem így gondolta.

Pisában, a Campo Santo temető kerengőjét díszíti Francesco Traini – vitatkoznak az alkotón, tulajdonítják Andrea Orcagnának és Buonamico Buffalmacconak is, Kisképzős koromban hatalmas tudású M. Kiss Pál tanár úr előadásaiban Trainit említette - Trionfo della Morte (A halál diadala) című freskója. 1347 és 1351 között szönyű pestisjárvány, „fekete halál” - száz százalékban bizonyossággal nem állítható, hogy az időnként pestisként járványok nem inkább himlő vírus által okozott fertőzések voltak-e – sújtotta Európát. Traini 1350 környékén, a járvány dühöngésének idején festette az A halál diadalát. A mű jobb oldalán fiatal hölgyeik pihennek, ölebbel játszanak, muzsikát hallgatnak. A freskó bal oldalán lovagló előkelők útja három, oszlásnak indult tetemekkel telt koporsó mellett vezet.  elragadta zenei fantáziája, mikor Pisában járva megtekintette Traini freskóját. A látvány Liszt Ferenc fantáziájában összekapcsolódott a 13. században keletkezett Dies Irae gregorián ének dallamával. Végleges változata majd harminc évvel Pisában tett látogatása után készült el.

 Francesco Traini: Trionfo della Morte

 

Liszt Ferenc Haláltáncát ajánlom zenehallgatásra Cziffra György és az Orchestre De Paris előadásában. Saját hanghordozó híján a YouTube csatornán található felvétel mindenkinek rendelkezésre áll.

 

Dsida Jenő 1907-ben született ezen a napon. A Karanténcseppek az Összefont tenyérrel című versével tiszteleg emléke előtt:

 

Összefont tenyérrel

Eget kémlelek néma fellegrésen
és szunyoghadként körülzummolyog
ravasz talányom: célom, születésem.

Varázsigémet balgán kisugom
a hazugarcú, kémlő alkonyatnak -
Jaj, ha most ledől széna-trónusom.

A hűvös este furcsa, enyhe-kék
s felötlik a Császár Szent-Ilonája -
(Rémet idézni egy perc is elég.)

Hullott rózsák közt botorkáltam térdig
s hogy koszorúba fűztem annyi jajt,
bolondnak néznek s azt mondják: nem értik.

Kifordultak a nappali kaszák.
Most csak imásan, összefont tenyérrel
könyörgöm ki az éltem igazát.

Szél-korbácsával az éjszaka megver:
Ne kérdezzed és ne merd panaszolni,
hogy miért lettél lélekszemű ember!

Felrémlenek most, akiket kivágott
velem együtt zord zsákjából egy éjjel
és hajdan velem láttak napvilágot:

Vad égitestek, kozmikus csirák.
Csodáló szemű, szelíd kicsi borjú -
hegy tetején kis gyermekláncvirág,

a tenger tükrén ezer szürke hab.
A khaosz sok-sok tudattalan léte,
s tán néhány ember, aki boldogabb.

...A sötétség jó bársonyszőrű teste
feledtetően hozzám dörgölődik,
jelenést tár a könyörülő este.

Őstragédiám kongófalú boltja
szétpárázódik tudatom alá,
s meglátom, aki - tán lehettem volna:

Hajnalba-borzolt aranyködön át
örökszép Nápoly sötétkék egére
Vezuv füstöli ákombákomát,

pár csacska kérdést készül odaróni,
s a tenger partján - félmeztelenül
áll egy koldus, víg, boldog lazzaróni.