Most, hogy a híd teljesen kész, és azon czélnak, mely főczélul lebegett a törvényhozás előtt: a közforgalom biztosításának, könnyebbítésének – teljesen megfelelhet: ezennel ő felsége nevében ezen Szent-Margit-hidat megnyitottnak és a közforgalomnak átadottnak nyilvánítom” jelentette be ünnepélyesen Péchy Tamás közlekedési miniszter 1876. április 30-án, déli 12 órakor. A miniszter szavait követően az ünneplő tömeg átsétált a hídon Budára és a mára már elpusztult hídvámszedő házakon túl szétszéledt.

Napjainkban csak a Szabadság híd pesti hídfőjénél láthatók hídvámszedő házak. Az átkelés megkezdésekor a díj ellenében kapott hídbárcát a túloldalon kellett leadni. A hídvám nem számított a közkedvelt intézménynek. 1874-ben, két évvel a Szent-Margit-híd átadását megelőzően a polgárok a város vezetőihez egy petíciót juttattak el:

„Miután a testvérfővárosok immár ténylegesen egyesítettek és a hídvám az ’egy és ugyanazon város’ közepette egy ép oly képtelen, mint igaztalan és közkárú, s így a főváros méltóságával, sőt becsületével épen meg nem egyezhető intézmény: felkérjük a tekintetes fővárosi képviselőséget illetőleg bizottságot sürgősen és alázatosan, hogy — a külföld és osztrákhon példája szerint — egy czélszerű módról intézkedni kegyeskedjék, mely szerint ’e gyűlölt vám’ megszüntethessék, jelesen a személyforgalom a lánczhídon (az egyesített Buda és Pest közti e főutczán) ’azonnal’ s minden áron felszabadíttathassék.”

A polgári kezdeményezés eredménytelen maradt, a hídvámokat 1918. november 30-án szűnt meg Budapesten a hídvám fizetés.

 

1877-ben jegyzi Arany János kapcsos könyvébe az Öszikék ciklust. Rendőrségi jelentések szerint ebben az időszakban valóságos „öngyilkossági járvány” dúlt a fővárosban.

„A Duna hullámaiból mostanában nagyon sok holttestet fognak ki. Jelenleg csak a pilisi alsó járás szolgabírája három ilyen esetről tesz jelentést. A Csepel-szigeti Tököl községnél a Dunából kifogott holttest egy 20-25 év közötti izraelitáé volt, kinek zsebében egy margitszigeti hídjegy találtatott, amelyből következtethető, hogy az öngyilkos a Margithídról ugrott a Dunába. A fent említett másik két holttest Csepel község határában húzatott ki a vízből, éspedig az egyik május 22-én, ez egy katona volt, keresztneve valószínűleg Elek volt, mert zsebében egy levelet találtak, mely így szól: „Kedves Palim! Arra kérlek, hogy mindjárt ebéd után, még 4 óra előtt jőj be hozzám a kaszárnyába, de biztosan. Budapest, april 10. 1877. Szerető barátod: Elek” Ezt a levelet barátjának nem küldhette el, és emiatt lett öngyilkossá, mert Pali barátja nem segítette ki bajából. Mintegy 20-25 éves lehetett.” (A Hon 1877. július 22.)

Arany a hírlapok tudósításaiból tudomást szerzett a halálba keseredett szerencsétlenek mélybeugrásairól. Hídavatás című balladájában e kettétört lelkeknek állít emléket.

 

HÍD-AVATÁS
 

Szólt a fiú: "Kettő, vagy semmi!"

És kártya perdül, kártya mén;

Bedobta... késő visszavenni:

Ez az utolsó tétemény:

"Egy fiatal élet-remény."

 

A kártya nem "fest", - a fiúnak

Vérgyöngy izzad ki homlokán.

Tét elveszett!... ő vándorútnak

- Most már remény nélkül, magán -

Indúl a késő éjszakán.

 

Előtte a folyam, az új hid,

Még rajta zászlók lengenek:

Ma szentelé föl a komoly hit,

S vidám zenével körmenet:

Nyeré "Szűz-Szent-Margit" nevet.

 

Halad középig, hova záros

Kapcsát ereszték mesteri;

Éjfélt is a négy parti város

Tornyában sorra elveri; -

Lenn, csillagok száz-ezeri.

 

S amint az óra, csengve, bongva,

Ki véknyan üt, ki vastagon,

S ő néz a visszás csillagokba:

Kél egy-egy árnyék a habon:

Ősz, gyermek, ifju, hajadon.

 

Elébb csak a fej nő ki állig,

S körülforog kiváncsian;

Majd az egész termet kiválik

S ujjonganak mindannyian:

"Uj hid! avatni mind! vigan."

 

"Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!"

Fehérben ifju és leány

Ölelkezik s a hídon van már:

"Egymásé a halál után!"

S buknak, - mint egykor igazán.

 

Taps várja. - "Most a millióson

Van a sor: bátran, öregem!" -

"Ha megszökött minden adósom:

Igy szökni tisztesebb nekem!"

S elsímul a víz tükre lenn.

 

Hivatlanul is jönnek aztán

A harmadik, a negyedik:

"Én a quaternót elszalasztám!"

"Én a becsűletet, - pedig

Viseltem négy évtizedig."

 

S kört körre hány a barna hullám,

Amint letűnnek, itt vagy ott.

Jön egy fiú: "Én most tanúlám

Az elsőt; pénzem elfogyott:

Nem adtak: ugrom hát nagyot!"

 

Egy tisztes agg, fehér szakállal,

Lassan a hídra vánszorog:

"Hordozta ez, míg birta vállal,

A létet: mégis nyomorog! -

Fogadd be, nyílt örvény-torok!

 

Unalmas arc, félig kifestve -

Egy úri nő lomhán kikel:

"Ah, kínos élet: reggel, estve

Öltözni és vetkezni kell!"

Ezt is hullámok nyelik el.

 

Nagy zajjal egy dúlt férfi váza

Csörtet fel és vigyorgva mond:

"Enyém a hadvezéri pálca,

Mely megveré Napleont!"

A többi sugdos: "a bolond!..."

 

Szurtos fiú ennek nyakába

Hátul röhögve ott terem

S ketten repűlnek a Dunába:

"Lábszijjra várt a mesterem:

No, várjon, míg megkérlelem!"

 

"Én dús vagyok" kiált egy másik

S élvezni többé nem tudom! -"

"Én hű valék a kézfogásig

S elvette Alfréd a hugom'!"

Eltűnnek mind, a járt uton.

 

"Párbajban ezt én így fogadtam:

Menj hát elül, sötét golyó!" -

"Én a szemérmet félrehagytam,

És íme, az lőn bosszuló:

Most vőlegényem a folyó. -"

 

Igy, s már nem egyenkint, - seregben,

Cikázva, némán ugranak,

Mint röpke hal a tengerekben;

Vagy mint csoportos madarak

Föl-fölreppenve, szállanak.

 

Órjás szemekben hull e zápor,

Lenn táncol órjás buborék;

Félkörben az öngyilkos tábor

Zúg fel s le, mint malomkerék;

A Duna győzi s adja még.

 

Néz a fiú... nem látja többé,

Elméje bódult, szeme vak;

De, amint sűrübbé, sűrübbé

Nő a veszélyes forgatag:

Megérzi sodrát, hogy ragad.

 

S nincs ellenállás e viharnak, -

Széttörni e varázsgyürüt

Nincsen hatalma földi karnak. -

Mire az óra egyet üt:

Üres a híd, - csend mindenütt.

 

(1877 aug. 22)

 

Kármentő András: Margithíd ködben

Beliczay Gyula pontosa tizenhét évvel a Szent-Margit-híd ünnepélyes avatása után hunyt el, 1893, április 30-án. 1858-tól 1871-ig Bécsben dolgozott, mint vasúti mérnök. Utolsó bécsi éveiben mérnöki feladatai mellett a Bécsi Konzervatórium tanára. 1872-től a Magyar Királyi Államvasutak építészeti főmérnöke, nyugdíjazásáig. 1888-tól a Zeneakadémia zeneszerzés-tanára.

Muzsikának Beliczay Gyula Op 36 jelzésű D mollban írt Szerenádját ajánlom.