és 1616-ban ugyanezen a napon, április 23-án adta vissza lelkét a nála is többet teremtőnek (idősebb Alexandre Dumas szerint Isten után Shakespeare teremtette a legtöbbet). Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy az egyetlen tény, melyet minden kétséget kizáróan állíthatunk Shakespeare személyével kapcsolatban, az Dumas iránta való elragadtatása. Alig találunk az irodalom világából olyan szereplőt, akinek életéről olyan kevés ismerettel rendelkezünk, mint az avoni hattyúéról. Megkérdőjelezhető születési időpontja, homály fedi vallását, kétségek merültek fel szexuális identitását illetően, többen kétségbe vonják szerzőségét, életének ötvenkét évéből majd egy évtized ködfátyolba rejtezik és halála sem mentes találgatásoktól. 

A karanténcseppekben a Jakab király bibliájáról ejtek pár szót, Shakespeare háta mögül kukucskálva, vékonyka magyar szállal, mely a cambridge-i Pembroke College Könyvtárába vezet. 

A Shakespeare korabeli Angliában két bibliafordítás volt használatos, a Genfi Biblia és a Bishop’s Bible (püspöki fordítás). A Genfi Biblia a legelső angol nyelvű Szentírás, melyet nyomtatással sokszorosítottak ezért a széles közönség is elérhetette. Nyelve erőteljesebb volt, mint a Bishop’s Bible, a legtöbb bibliaolvasó ezt a fordítást részesítette előnyben, műveiben maga Shakespeare is leggyakrabban a Genfi Bibliából idézett.

1603-ban I. Jakab foglalhatta el Anglia trónját. Az új király a következő évben összehívta az egyházi vezetőket és javaslatot tett egy olyan új bibliafordításra, mely az addigi fordításokon alapul, olyan szöveggel és amely mindenki számára elfogadható. A fordítást alaposan összevetették a Bishop’s Bible-el, a Genfi Bibliával, a Tyndale-Coverdale-fordítással, illetve több külföldi Bibliával, többek között Szenci Molnár Albert magyar nyelvű, Németországban kiadott Bibliájával.

Gyönyörű, viktoriánus épületben található a cambridge-i Pembroke College Könyvtár. Az összehasonlításhoz használt Szenci Molnár könyv ma az intézmény gyűjteményében található.  

Muzsikának Prokofjev balettjét ajánlom.

1891. április 23-án, Shakespeare 327. születésnapján az oroszországi Szoncivkában született Szergej Szergejevics Prokofjev. Prokofjev a moszkvai Bolsoj együttese számára komponálta a Rómeó és Júlia balettjét. Az ősbemutatóra Brnoban került sor 1938-ban.

Aki nem csak hallgatni, de látni is szeretne, a YouTube csatornán megtekintheti a 2013-ban a moszkvai Bolsoj Színházban rögzített Rómeó és Júlia előadást. 

Sir John Everett Millais a Preraffaelita Testvériség egyik alapítója. Millais később látványosan távolodott a preraffaelita eszményektől, azonban az Oféliát még preraffaelita korszakában, 1852-ben bocsátotta közönség elé londoni Királyi Akadémia kiállításán. A vízbefulladást közvetlenül megelőző pillanatokban ábrázolja hősnőjét. Millais a Shakespeare taposta útról mellékösvényre lép. Ofélia vízbefúlása nem jelenik meg a színpadon, Gertrúd királyné beszámolójából értesül az eseményről Laertes: 

 

Gertrúd királyné: 

Egy bú a másik sarkában tapod,

Oly gyorsan jőnek. Húgod vízbe fúlt, 

Laertes: 

Vízbe? Ó, hol? 

Gertrúd királyné: 

Egy fűzfa hajlik a patak fölé,

Mely szürke lombját visszatükrözi.

Ahhoz vivé ő eszelős füzérit:

Csalán-, kakukfü-, torma-, kosborát

(Ezt pásztorink durvábban nevezik,

Holtember-ujjnak szűz leányaink),

Ott egy behajló ágra koszorúját

Függesztené, s amint kapaszkodik,

Egy gonosz ág letört; s ő maga is

Gyom-ékszerével a siró folyamba

Zuhant alá. Ruhája szétterűlve

Mint Hableányt tartá fenn egy korig;

Miközben régi nótákból danolt,

Mint ki nem is gyanítja önbaját;

Vagy oly teremtmény ki a víz-elem

Szülötte és lakója. Csakhamar

Azonban ittas és nehéz ruhái

Dallam-köréből levonák szegényt

Sáros halálba.

Laertes:

Ó, jaj! hát beléfúlt?

 

Gertrúd királyné:

Belé, belé.

(Arany János fordítása)

 

 

John Everett Millais: Ofélia 

Versnek a XCV. szonettet ajánlom, három megközelítésben – mert a változatosság gyönyörködtet -, Szász Károly, Babits Mihály, majd Szabó Lőrinc fordításában: 

A bűnt magát mily bájossá tevéd!

Mely mint a féreg rózsa szép kelyhében,

Megrágja bájaid jó hirnevét,

Mily szép alakot ölt nálad a szégyen!

A nyelv, mely megszólal kalandidér’,

S rossz híren kapva, gánccsal emleget,

Gyalázva bár, akaratlan dícsér,

Elnémítván a rágalmat neved.

A bűn mily palotába költözött

Midőn tégedet választott lakúl,

Hol minden foltot báj fátyla föd,

És ami rút is széppé alakúl!

     E kiváltsággal, ah, vigyázva élj csak:

     Mert éle csorbúl a legjobb aczélnak 

 

(Shakespeare XCV. Szonett, Szász Károly fordítása)

 

A szégyen is mily szép lesz, hogy tiéd!

mely, mint a hernyó rózsaillatot,

szennyezi bimbós neved örömét!

s bűnöd mily ékességbe iktatod!

A nyelv, ha, napjaid sorát kisérve,

trágár híreknek szórja fűszerét,

nem tud gáncsolni úgy, hogy ne dicsérne,

neveddel megszentelve rosszhírét.

Ó mily csodás lakása lett a boldog

bűnnek, hogy benned lett vidám lakó,

hol szépség fátyla fedi el a foltot,

s minden gyönyör lesz, ami látható!

Ügyelj szivem, mert nagy jogod jele:

s tompul a tőr, ha félrevágsz vele

 

(Shakespeare XCV. Szonett, Babits Mihály fordítása)

Mily édes báj a szégyen, ha tiéd,
Mely, mint illatos rózsát az üszök,
Szennyezi bimbós neved gyönyörét!
Ó, milyen mézbe mártod a bűnöd!

A locska nyelv, mely mindenütt kísér
(S pajzánkodik mulatságaidon),
Csak úgy gyalázhat, hogy közben dicsér:
Nevedtől szentség lesz a rágalom.

Ó, micsoda boldog székhelyre lelt
A bűn, amely épp tebenned lakik,
Hol minden foltot szépség fátyla rejt.
S mind, mit szem láthat, szépül s elvakít!

Vigyázz (drága szív), félj e nagy sikertől,
Csorbul rossz a legélesebb tőr.

(Shakespeare XCV. Szonett, Szabó Lőrincfordítása)