DekódR 

a lángokat elemek festik,
erejük szerint vaddá, pasztellé,
ahogy szerelem tud csak
embereket tüzükben festeni 

gömbgrafitoskodó ömlengés 

ionjaink futnak partokat keresve
pitvarok és kamrák mélyén 

makkot takarni szőlőlevéllel,
tőtike, tőtike, hajdan-majdan 

pattogtatom lapos kavicsom
a friss meleg tej tetején,
nem érti, … mit nem, … a tehén 

ha számolni tudna,
bújócskázhatnánk is az egylábú
fejőszék felett,
de inkább kérődzik, százrétű
lökdösi szájába az előzúzott
falatokat, és ő számolatlan őrli,
az idejét,
vesszőket csap a képembe,
unja, kipontoz, beste teste 

lepényelt, az undok 

… és húsevő virág tátikázik
kontúrjaim láttán, lám, lám,
torokhang nélkül akar vegyülni velem,
sekély e kéj, már tudjuk, olvadtuk 

valóban, mi dolgom még 

na, új papírt, új vásznat,
szabadon, hmm, ne kerteljek,
a hármas sorszámú szememmel
keverek italt, csendben, fontoskodón 

jéggel a tűzre 

hátszíjamon a radír dögcédulám,
dekódoljátok, de kódoljátok,
hah, ha-ha, … ha … 

indiánok, odaátról, odaát, … -ra