A világunk, az univerzumunk, életünk sokféle szempontból is „vizsgálható”. Lelki szempontból és matéria irányából is nézhetjük magunkat és a társainkat, a tükröket, akik elkísérnek bennünket.
De akik igazán jól szeretnék vizsgálni önismeretüket, magukat, akkor jobb, ha kiemelkedünk jelenlegi látószögünkből, nézőpontunkból és más univerzumba helyezzük át a távcsövet errefelé fókuszálva. Lássuk, hogy mi milyenek lehetünk szerintük?! Először kezdjük innen nézve. Mi azt gondoljuk, hogy a Szíriusz egyik csillaga már kialudni készül és lehet onnan érkeztünk egykoron. Ott, akik maradtak ezt és ezt teszik. Tegyük fel, hogy megfelelő távcsövünk is van hozzá, hogy lássuk mi történik azon bolygókon. Fordítsuk meg a látásszög irányát. Ők most belenézve messzi látójukba azt érzékelik. hogy itt a Földön emberek szaladgálnak fel, s alá, járművekben, guruló tárgyakon (gördeszkák és rollerek) valamint gyalogosan, mint mi a hangyákat látjuk a bolyukban tevékenyen és kívülről nézve ész nélkül futkosni. Pedig tudjuk, hogy a hangyáknak is szorgos feladataik vannak, a fajfenntartásban. Az embernek is van ilyen irányú feladata. Ám emellett van még egy lényeges, a reinkarnálódó lélek befogadása, amikor új kisbaba születik a Földre. És annak elengedése, amikor az aggastyán eltávozik vissza mennyországi otthonába. Maradjunk eme két korosztálynál. A kisbabák még frissen érkeztek és örök optimizmussal, hittel, bizalommal viseltetnek mindenki iránt. Persze néha (vagy gyakran) eltörik a mécses, de alapvetően ők azt hiszik, és ha nem nevelik ki belőlük, akkor tudják, hogy a lélek különböző megoldandó feladatokkal érkezik a földi testébe, amit kölcsönbe kapott mondjuk 100 évre. Ugye nem fogjuk azt gondolni, hogy az előttünk 3 hónaposan nyelvét nyújtogató kezeivel hadonászó gyerek (aki ideutazó lélekként a frissen felvett testével ismerkedik) még nem alkalmas az emberi kapcsolatra? Csak nézzünk bele a szemébe és az univerzum mindensége látszik benne. Ő még többet „lát”, mint mi, akik félelmeink viharai között élünk. Aggastyánként, akik még megtartották ezt a babakori hitet és bizonyosságot összefoglalják életüket, hogy mit csináltak jól vagy rosszul. Kinek segítettek és kit bántottak meg. mit lehetett volna másként tenni. Ezek a felismerések, ami által (amúgy bármely életkorban tesszük is ezt) előrébb haladunk és kisimítjuk a karmákat, így a karomból építő erő lesz (a karma egy karom, és a kar alkotni tud, és sokfelé elér). S akár életünk utolsó pillanatában vagy éppen 27 évesen jövünk rá nagy igazságra életünkkel kapcsolatban. Bármikor is történik ez meg, akkor is jókor vagyunk, mert a következő életünkre már olyan minőséget viszünk tovább, amely emel bennünket egy következő minőség szintre is.
A szépség egyetlen eszköze és lehetősége az a megnyilvánulás, amit szeretetnek nevezünk, főként az embernél tud megmutatkozni. Párként, szerelemként éljük meg. Szeretetként a többi embertársainkkal, állatokkal, növényekkel vagy a világ bármely szépségével vagy épp csúnyaságával kapcsolatban. Ezt is látják onnan a távcsővel, hogy mi örülünk a másiknak, de a harmadik a negyediknek meg valamiért nem örül, hanem bántja, vagy fél tőle, vagy éppen aggódik valamivel kapcsolatban. Ezek is részei az életünknek, amiként a házak, a buszok és a fák.
A Szíriuszon (illetve annak egyik kiöregedett bolygóján, amit ők valószínűleg nem Szíriusznak neveznek) ilyenkor elgondolkodnak, hogy ezek az emberek a Földön miért szoronganak, mi okoz náluk félelmet, ami ott a távoli bolygón a Szíriusz közelében semmiféle gondot nem jelent. Mert ők túlléptek már ezen? Vagy náluk már fejlettebb a lélek és nem „akad le” ilyen apróságon? A féltés, az aggódás a másikért azonban valószínűleg ott is megvan. Ha az egértől, csótánytól nem is rettegnek, ha van egyáltalán ott ilyen.
Egymást azonban biztosan szeretik.
Mi az, ami megkülönböztet bennünket és miben vagyunk hasonlóak és azonosak velük? Feltehetően ők is gondolkodnak, mint mi, lélekkel rendelkeznek hozzánk hasonlóan és talán ott is vannak fák, állatok és más lények, mint a tündérek és angyalok is a Földön. Így könnyebb a viszonyítás másokhoz.
Vegyük visszább az objektívet. Ha egy barátomra nézek rá, a házasságára vagy éppen a egyedüllétére (tegyük fel, hogy amelyikben éppen van (párkapcsolat vagy magány), neki az most nem okoz örömet) és látom, hogy mit kellene neki jobban csinálni. Olyan jó ötleteket tudnék (innen kívülről) adni neki, ha megkérdezne. Vagy, ha kíváncsi is volt a véleményemre, elmondva neki, nem igazán hallgatott rám. Természetesen nekem könnyebb innen kintről néznem és ötletelnem, hogy mi volna jó.
De amikor a saját ügyes bajos dolgunk kerül előtérbe az életünkben és a távcső objektívjét a saját életünkre fókuszáljuk vissza, látjuk, hogy itt is vannak megoldatlan dolgok és feladatok. Mindenkinél vannak. Az a kérdés, hogy érdekli-e embert, foglalkozik-e vele? Érzi-e azt, hogy ez jó irányba viszi, amikor lelki dolgokat old meg. A lélek különleges csoda és csak akkor tudjuk igazán megérteni, ha ráeszmélünk, hogy mi ide, meg gondolom oda a Szíriuszra is azért születtünk le, hogy mint gyakorlóterepen a lélek megvalósíthassa önmagát, felismerje isteni nagyságát és erejét (de nem egoikus nagyot mondását!). Majd ezzel felerősödve (a karmái letétele után vidáman) haladjon valami olyan csoda felé, amely egy mostani következő élethelyzetben, egy másik életben vagy éppen kintről nézve segíthet másokon egy szóval, egy tettel, vagy csak egy csenddel, amely szintén erős tud lenni és sokat tud segíteni belső üzenetével, amikor a csendben Isten felveszi velünk a „közvetlen kapcsolatot”.
Az isteni szépség (lelki szinten), amelyet hoztunk, a lelki varázslat, a mágia, a szó, a zene, az írás mind adnak nekünk, emberiségnek valamit. Láthatunk, tapasztalhatunk, tudunk megkülönböztetni és tudunk analizálni, tudunk tervezni és megvalósítani és képesek vagyunk alkotni minden életterületen. Még a lélek területén is. Ettől válhatunk emberségessé.
Áldással
Gábor
Aranyemberség levelező hetilap / Varázsiskola online