Ámulok és bámulok, ahogy tegnap éjjel és ma hajnalban körbenéztem az interneten nem láttam mást csak azt, hogy az emberek sírófejeket, összetört szíveket, szomorú hozzászólásokat posztolnak. Szerintem elképesztő, amit kiváltott magából ez a rettenetes tűzeset. Szomorú, hogy kigyulladt a templom, viszont lelkesítő a tűzoltók odaadása, hite, reménye, cselekedete. Nagyon bízom benne, hogy elvileg már a megfékezett tűz nem okozott nagyobb károkat, mint amiket a neten elárasztott fotók és videók mutatnak. Egyébként ilyenkor, amikor igazán nagy probléma van, eltűnnek az ellenétetek, a hovatartozások, a valláskülönbségek, ilyenkor döbbenünk rá, hogy a világ mennyire csodálatos is, mennyire segítőkész, mennyire hívő. Nincs újjal mutogatás, nincs bántás, nincs teljesen felesleges sértegetés, nincs hasonlítgatás. Csak egy esemény van, amit mindannyian tiszta szívből, őszintén sajnálunk. Mindig is szerettem volna hinni, hogy az emberek attól, hogy mások, máshol élnek, máshogy gondolkodnak, más kultúrában léteznek, más értékrendet szoktak meg, adott esetben más nyelven kommunikálnak mégis képesek összefogni, ha szükség van rá. Szerintem most is így történt. Köszönöm, a Férjemnek, hogy elvitt a Notre-Dame-hoz a 30. születésnapom alkalmából a szüleinkkel és tesómmal együtt. Számomra ez egy felbecsülhetetlen emlék, olyan, ami egy életen át elkísér ez egészen biztos. 

Talán nem mondok újdonságot azzal, hogy Párizs szívében található. Mi gyalog közelítettük meg, egyszerűen oda sétáltunk a szálláshelytől. Természetesen közben ezer és egy nevezetességet néztünk meg. A Férjem nagyon alapos tervező, szervező, utazó. Pontosan olyan személy, aki tudja, hogy mikor merre lép. Kitűnően tájékozódik és remek az idegenvezető szerepkörben is. Lelkes, lelkiismeretes, és nem utolsósorban imádja a tervezést. Én pedig ezt imádom benne. Szóval nem is volt kérdés, ha már Párizs akkor Notre-Dame. 

Kismillió oldal található neten, akár angol, akár magyar leírással róla. Én mégsem innen merítem az információimat, hanem egy útikönyvből. Ugyanis utazásunk előtti karácsonyra a szüleimtől a férjem egy Párizsról szóló könyvet kapott, aki természetesen nagyon örült ennek. Egyébként szívből ajánlom az útikönyveket utazások előtt, ha nem a szállodában egész nap fekvős világ lustái turisták vagytok, ahogy mi sem. Telistele van olyan hasznos információkkal, amit az internet infóáradatában nem biztos, hogy megtalálsz.  

Például Franciaország minden főútja Párizsba vezet és egyenesen a Notre Dame-nál végződik. Az autópályák melletti táblákon a kilométerek a Notre Dame-tól való távolságot mutatják. Ezt jelzi a katedrális előtt lefektetett nullás kilóméterkő. 

Az is hihetetlen számomra, hogy Párizsban több mint 70 múzeum, műemlék és kulturális nevezetesség található és mi ennek csak a töredékével találkozhattunk a röpke 5 napunk alatt.  

Nem titok, hogy PÁRIZS A FÉNYEK VÁROSA! Az elnevezésnek semmi köze az Eiffel-torony fényeihez vagy a kivilágított utcákhoz. EGÉSZ EGYSZERŰEN AZ EGÉSZ VÁROST JELLEMZI AZ   INTELLEKTUS! Ami egyértelműen, arra utal, hogy a francia főváros évszázadok óta az értelmiségiek, művészek, akadémikusok, írók kedvelt városa. 

A „Párizst látni és meghalni” mondás azt hiszem nem véletlenül lett szállóige. 

Hiszem, hogy Európa legszebb városa, mert a legsokszínűbb is. Ismeretes a pici kis tetőtéri lakások meghitt hangulata, ismertes a szórt köves utcák romantikus vonala, a fotósok álma, az épületek melyek több kort és időt éltek meg, mint bárhol máshol a világon. (Nyilván van máshol is régi épület. Ezt nem tagadom, de valahogy Párizs más.) 

A Notre-Dame pedig a hit háza és az is marad azt hiszem, amíg a világ a világ és élnek emberek a földön. 

Nincs az a szuper újonnan felhúzott sem templom, sem egyéb más épület, ami felveheti a versenyt a több száz éves Notre-Dame-mal. Ez egészen biztos. 

Norina