Mi már elég régóta ismerjük egymást, de azért a kapcsolatunk inkább felszínesnek nevezhető. Kérlek, mutatkozz be néhány mondatban olvasóinknak.

48 éves vagyok, párkapcsolatban élek. Van egy 14 éves lányom. 28 éve dolgozom, ez életem első munkahelye. A munkám számomra hivatás, amiben most már - bízom benne -, hogy az egyik legjobb vagyok, de ezt nem mondhattam volna el a régi önmagamról. Azt, hogy mégis mivel foglalkozom, nem fogom elárulni az interjú során, mert túl könnyen beazonosíthatóvá válnék. Ami igaz, hogy tényleg régről ismerjük egymást, hiszen te álltál a pult másik oldalán. Egyszer mondtad is, sajnálod, hogy kiszolgáltál alkohollal... Nem te kényszerítettél az ivásra, nem te fogtál le, és öntötted le a torkomon. Ezért csak is én vagyok a felelős! 

Az apropója a beszélgetésünknek az, hogy az alkoholizmus béklyóját sikerült lerángatnod magadról, majd a futás lett a szenvedélyed. Mesélnél nekünk, hogyan váltál függővé? 

Előbb lettem alkoholista, mint hogy az első pohár lecsúszott volna a nyelőcsövemen. Sokan azt gondolják, az alkoholista az, aki részegen fekszik a kukák között. Ez természetesen nem így van, az maximum egy folyamat vége lehet. Én kicsi gyerekként érzelmileg sajnos el voltam hanyagolva, ettől nagyon szenvedtem. Édesapám a párt útján emelkedett a mennyekbe, majd az alkohol útján a pokolba. Gyerekként sose tudtam, mit jelent a családi nyugalom, vagy éppen a kiszámíthatóság. A szüleim később elváltak, az édesanyám pedig nem tudta feldolgozni a nagy szabadságot, ezért az alkoholba menekült. Gyakorlatilag 16 éves koromig nem volt józan szülőm, ennek ellenére pedig valahogy fel kellett nőnöm, nem állíthattam meg az időt. 

Mikor tudatosult benned, hogy baj van? 

Alkohollal sajnos minden könnyebben ment. Fokozatosan enyhült a kisebbrendűségi komplexusom, az önértékelési zavarom. Alkoholos állapotban rögtön válhattam a társaság középpontjává. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy megittam napi két liter töményt, de sajnos az utolsó években már előfordult ez is. Az alkohol megtévesztő, alattomos dolog, hatalmas erővel bír. Szépen lassan férkőzött be a mindennapjaimba. Az alkoholizmus nem az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függ, hanem attól, hogy felhasználása tudatossá, és elsődlegessé válik az ember életében. Lehet valaki alkoholista napi két pohár sörtől is, ha annak elhagyását követően kiborul az illető.  

Mikor voltál a legalján? 

Én szinten tartó alkoholbeteg vagyok. Egyfolytában ittam, tehát az sokkal jobban látszott a fizimiskámon, amikor tiszta voltam, alkohol nélkül pokol volt minden perc. Fokozatosan emeltem az adagot, 21 évet ittam végig. Az utolsó öt évben teljesen eluralkodott rajtam, és az ital vette át az életem felett irányítást. Semmi sem érdekelt, csak az alkohol. Mindeközben gyermekem is született, de ez sem állította meg a folyamatot. Volt rá példa, hogy a gyermekemet piásan vittem autóval a nagymamájához, aki cirka 60 kilométerre lakott tőlünk. Az út felénél meg kellett állnom beiktatni egy kocsmázást: bezártam a gyereket a kocsiba és gyorsan ittam egyet. És mindezzel nem az volt a problémám, hogy mekkora őrültséget csinálok, hanem attól rettegtem, mi lesz majd akkor, ha elkezd beszélni, és mindezt el fogja mondani az anyjának. Ekkoriban már tulajdonképpen végem volt: másfél tenyérrel volt nagyobb a májam a kelleténél, besárgultam, a családom elhagyott, ennek következményeképpen pedig albérletbe kényszerültem. 

Volt, hogy az autómban ébredtem, amit már addigra teljesen belepett a hó, ennek tetejében pedig eltűnt minden papírom és kulcsom. Ennél már nem nagyon volt lejjebb. 

Hogy sikerült felállnod belőle? 

Ekkor úgy éreztem, már tennem kell valamit. Segítséget kértem az Anonim Alkoholistáktól. Ez 3754 napja volt. Azóta nem kellett innom.

Elmentem egy féléves bentlakásos terápiára. Megtanultam, hogy nem rossz ember vagyok, csak beteg. Mert az alkoholizmus egy olyan betegség, amiből nem igazán lehet meggyógyulni, csak szinten tartani ezt a tünetmentes állapotot azzal, hogy nem iszom!

Változnom kellett. Szétszedtek darabokra, és összeraktak újra, jól. Nem kellet többet hazudnom magamnak, nem is kellett bántanom magam. Nem azt tanultam meg, hogyan ne igyak, hanem azt, hogyan éljek úgy, hogy ne kelljen többet innom. Sokan mondják, hogy ehhez csak akaraterő kell. Szerintem nem, hiszen egy hasmenést sem lehet akarterővel visszatartani. Ehhez valami más kellet, és én hittem ebben a valamiben. 

A családod, hogyan próbált segíteni? Melletted álltak a rosszban?

Olyan szép lenne azt mondani, hogy a családom kitartott mellettem, de sajnos nem így történt. Viszont nagyon, de nagyon hálás vagyok a feleségemnek, azért mert elhagyott. Ezután hamar sikerült lezuhanni a mélybe, hogy onnan felépíthessem magam. Persze az alkoholizmus egy családi betegség, így ő is beteg lett: társfüggő! Neki is segítséget kellett kérnie. Aztán megpróbáltuk később újból, rögös volt az út. Képzeld el, hogy már tíz éve együtt élsz valakivel, és csak akkor mutatkoztok be igazán egymásnak, pedig négyéves már a gyermeketek is. Kalandos volt, de megérte. 

Aztán jött a sport. 

Azelőtt még egy csomó mindent újra kellett tanulnom. Nekem akkoriban még a Nap is másként kelt fel. Észrevettem mindent, ami szemmagasságban volt, ami azért nagy dolog, mert mindaddig csak lehajtott fejjel jártam. Élveztem minden józan napot, mert nagy kaland izgalmát éreztem állandó jelleggel – szerencsére ez azóta se múlik.

Már két éve voltam józan és ugyan nem voltak sárgák a szemeim, de 117 kilót nyomott a mérleg alattam. Nem tetszett, amit a tükörben láttam. Azt mondta a segítőm, hogy változtassak, de csakis akkor, ha engem zavar, senki más kedvéért ne tegyem! Engem zavart. Pár hét diéta után lementem a focipályára és futottam tizenkét kört. Olyan jól ment, hogy miután hazaértem, egyből megnéztem, hol lehet félmaratont futni kb. három hónap múlva. Neveztem, felkészültem a megmérettetésre, lefutottam - ezzel megváltozott az egész életem. Hogy miért pont a futás? Függő ember vagyok, tehát olyan dolog kell, ahol nem kell legyőznöm senki mást, csak magamat. Ahol nem kell megfelelnem másoknak úgy, mint egy csapatsportban. Itt mindegy, ki vagy: gazdag vagy szegény, hogy milyen a pártállásod, mivel foglalkozol, mi a munkád. Gatyát és cipőt húzol, és haladsz a cél felé! Az is teljesen mindegy, milyen sebeséggel haladsz, mert egyszer így is, úgy is beérsz, csak tarts ki a végéig.  

Nem gondolod, hogy egyik megszállottságból „estél” a másikba?  Ez nyilván a szerencsésebb, egészségesebb, de mégis...

Hogy függőséget váltottam a futással? Nem igazán szeretek futni, tudom, ez kicsit furcsán hangzik a hátam mögött hagyott 15 ezer kilométerrel. Ha régen volt bármi gondom volt, ittam rá, és lett még egy bajom, például, hogy berúgtam. Ha most van valami bajom, elmegyek futni, és a sporttevékenység végére vagy megoldódik a gond vagy szimplán eltörpül a jelentősége. Jöttek a félmaratonok, aztán pár maraton, és pár napja a nagy álom: a Balaton körbefutása - a maga 196 kilométerével. Nem nagyon tudom megmagyarázni, miért futok ennyit. Csak azt tudom, hogy nagyokat tudok álmodni, és ezeket meg is valósítom. 

 Mi a célod? Nincs már hatása rád az alkohol, vagy akár egy-egy buli csábításának? 

Nem antialkoholista lettem. Aki inni akar és bulizni az tegye. Hidd el, például szórakozóhelyen vagy társasági összejöveteleken ugyanolyan jól érzem magam, mint bárki más, csak én reggel mindenre pontosan emlékszem. Ha meginnék egy pohárral is, nagyon jól tudom, mit vesztenék.  

Mit üzennél fiatalkori önmagadnak?

Azt, hogy te kis Sz., mindent jól csináltál! Túléltél mindent, ami meg volt írva. Azt mondják, hogy Isten csak annyi terhet rak ránk, amit elbírunk. És én elbírtam. Nem változtatnék semmin, nem csinálnék semmit másként, mert azt gondolom, ez kellet ahhoz, hogy eljussak ide, ahol boldog ember lehetek. Régen részegen sajnáltam magam és azon sápítoztam, hogy soha nem érhetem el azt az életet, amiben most élek. Én tényleg a Mennyország kulcsát kaptam az üvegért és a másnaposságért cserébe. 

Fontosnak tartom még elmesélni, ha meginnék akár csak egy sört is, biztos vagyok benne, hogy visszaesnék. Nem lehetek kivétel. Heti 3-4 gyűlésre járok az Anonim Alkoholistákhoz, és az évek során láttam annyi visszaesőt, hogy ezt nekem már ne kelljen kipróbálnom.

Én elsősorban egy józanodó alkoholista vagyok, és csak ezután családapa, férj, futó és legjobb melós. Ha ez a sorrend felcserélődik, borulhat minden, elvesztenék mindent. 

ULTRA távot nagyon könnyű futni, mert nem kell elfutni soha a végéig, csak a következő sarokig, a következő kanyarig, a következő emelkedőig és így tovább. Onnan pedig ismét csak a következő célig...

A kép csak illusztráció.