Igen! Már büszkén kimerem jelenti, hogy szeretem az ŐSZT! Hosszú idő után idén először (nem viccelek) ismét izgatottan állok az ősz elébe. Eddig minden évben az ősz beköszöntével csak a nyár és a napsütés elmúlása, a latyak, a hideg és az eső jutott az eszembe. De ebben az évben valami megváltozott bennem. Ismét.
Szabadnapom volt és épp nem siettem sehova. London egy kellemes, fákkal körülvett zöldövezeti részén sétáltam (ez a város mindig meg tud lepni a rejtett szépségeivel), és szabadjára engedtem a gondolataimat. Séta közben eszembe jutott egy pár nappal korábbi beszélgetés egy fantasztikus emberrel, aki emlékeztetett rá, hogy mennyi szépség rejlik az őszi falevelekben. Lassítottam a már amúgy is lassú lépteimen – tényleg lassítottam, ami számomra egy komoly kihívás, mert általában futólépésben közlekedek- és csak figyeltem, szemléltem és élveztem az enyhén párás, kicsit csípős levegőt. Már nem is emlékszem mikor voltam ennyire hálás a lehulló őszi falevelekért. A sárgákért, barnákért, vörösökért, narancssárgákért, a megszámlálhatatlan színárnyalatért. Hirtelen láttam magam kicsi gyerekként, ahogy az óvodából hazafelé menet boldogan rugdosom a faleveleket és több sem kellett… Azon az októberi napon önfeledten elkezdtem játszani. Jól esett beletúrni az avarba és nem törődni azzal, hogy a szembejövő idősebb hölgy vajon mit gondol rólam. Igen! Ez az az ősz, amit szeretek, és amit hosszú időre elfeledtem.
Szerencsés vagyok, mert olyan helyen élek, ahol megtapasztalhatom mind a négy évszakot. Azon az őszi sétán rádöbbentem, hogy az évszakok (és a természet a maga ciklusaival) egészséges egyensúlyt csempésznek az életünkbe. Kiszámíthatóak, mert minden évben visszatérnek, viszont ezzel együtt változást is hoznak az életünkbe. Tudjuk, hogy egyikük sem tart örökké, azonban az is biztos, hogy egy év múlva ismét visszatérnek a sajátos jellemzőikkel.
Hogy mit hoz az ŐSZ? Hogy mit is „látok”, amikor az őszt magam elé képzelem és megszemélyesítem? Egy érett személyt látok magam előtt kiapadhatatlan bölcsességgel. Talán nem véletlen, hogy ebben az évszakban a természet is arra ösztönöz minket, hogy visszanézzünk, összegezzünk, és bölcsességgel befeléforduljunk. A nappalok is rövidebbek és még az időjárás is mogorvábbra fordul, mintegy egy tanítómester, aki hazaküld minket, hogy több időt töltve magunkkal elvégezzük a házi feladatunkat és megtanuljuk a leckénket.
Ilyenkor olyan jól esik begubózni egy bögre forró csokival/forralt borral/teával a kezünkbe és kicsit elmerengeni. Ahogy a fák ragaszkodás nélkül lehullajtják a leveleiket, hogy a téli pihenő időszak után tavasszal ismét megújuljanak, úgy ősszel mi is elengedhetjük mindazt, ami már nem szolgál minket. Azonban ahhoz, hogy valami új köszönthessen az életünkbe, helyet kell adnunk, teret kell csinálnunk a lelkünkben. És ez ijesztő. Mert a régit már megszoktuk, már ismerjük és szorongás tör ránk, hogy mi lesz, ha elengedjük. Vajon mi vár ránk? Vajon mi vár ránk, ha elengedjük azt, amit már kinőttünk, ami már kicsit feszes, ami már nem illik hozzánk. Az elengedéshez és megújuláshoz le kell lassulnunk, meg kell állnunk és befelé figyelnünk.
Idén ősszel kényeztessük a testünket és a lelkünket, ami annyi törődést igényel. Egy kellemes séta, egy forró fürdő, egy pihe-puha sál vagy pulóver..
Ui: És ne felejtsünk el hálát adni… Minden nap!
Yes! I can announce proudly that I love AUTUMN! For a long time this year is the first time (yes, I am not kidding) that I feel excited about the season. In the years before, when autumn started to knock on my door I welcomed him with a dull, ‘are-you-here-again’ grimace on my face. I grieved the departure of the summer with sunshine and just wanted to survive autumn and its ’promises’ like cold, slush, rain and shorter daytimes. But this year something has changed in me. Again.
I had a day off and I did not have to rush anywhere. I was ambling in a beautiful, residential part of London surrounded by trees (this city can always surprise me with its hidden beauties) and I let my mind free. My thoughts slowly floated back couple days and recalled the memories of a conversation with an amazing person. He reminded me how much beauty hides in the leaves of the autumn trees. I slowed down my already very very slow steps – trust me slowing down is a huge challenge for me, because usually my normal pace is like I would take part in a walking-race – and I just observed, noticed and enjoyed the misty, bit chilly air. I do not even remember the last time I was grateful for the fallen leaves. For the yellows, browns, reds, oranges and innumerable shades of the season. Suddenly I saw myself again as a small child walking happily home from the kindergarten kicking and playing with the fallen leaves.. and I did not need more reminder… I started to play joyfully and freely on that October day. It felt so good to touch, to drop the leaves and did not care about what the lady walking in front of me thought. Yes! This the AUTUMN I like and for a long time I forgot.
I feel lucky, because I live in a country where I can experience the four seasons. During that autumn stroll I realized that seasons (and nature generally with its cycles) smuggle a healthy balance in our lives. You can rely on them, because every year they return, but after three months they also bring changes in our lives. We know none of them stays forever, but every year they come back with their unique characteristics.
What does autumn brings? What do I see if I personalize autumn? I see a mature person in front of me with an unfailing wisdom. It is not a surprise that in this season even the nature motivates us to reflect, summarize and turn a bit more inwards with wisdom. Daytimes are shorter and even the weather becomes grumpy, as an old professor, who sends us home to spend more time with ourselves to get our homework ready.
During the season it feels so good to grab a mug of hot chocolate, tea or mulled wine, snuggle in a cozy chair with a warm blanket and just be and reflect. As the trees shed their leaves without attachment to make space for the spring renewal after the resting period of winter, we’re also reminded that we, too, can discard ideas and habits that no longer serve us so that we can make way for eventual growth. But to let something new in our life we have to make space, we have to declutter our soul. And this is scary. We got used to the ‘old’ and we know it so well that we feel paralyzed to let it go. What does happen if we let it go? What does wait for us? What does wait for us if we get rid of something that is too tight or too loose and does not serve us anymore? For the renewal we need to slow down or have to even stop and turn inwards.
This autumn let’s give a bit more care and time for our body and soul. With a nice stroll, a hot bath, a soft scarf or sweater…
PS: And do not forget to give thanks… Every day!
Molnár Blanka