Mikor már kellően kialakult a tudatom, és sejtettem, hogy nem a gólya hozza a kisbabát, elkezdett érdekelni a másik nem. Valamit biztosan érzünk irántuk ilyen „kiskorban” is, talán szerelmet, csak nem tudjuk igazán megfogalmazni, mert azon a tudatszinten így normális. Ahogy cseperedünk, azon kapjuk magunkat, hogy a hőn fogadott vértestvérségben elcsattan az első csók, és kézen fogva járkálunk a sráccal/lánnyal, együtt ábrándozva a világ megváltásáról és a közös öregkorról.

Aztán felnőttként már sokkal tudatosabban, nagyobb önfegyelemmel állunk hozzá a másik nemmel folytatott barátságunkhoz.

Tapasztalataim szerint több típus létezik, de egyikből sem hiányoznak az érzelmek, és itt most nem a szeretetről beszélek, hanem annál sokkal többről.

Azt gondolom, az egyik fél mindig többet érez, de általában nem mondja ki, mert fél, hogy ezzel véget érhet a barátság. Így inkább csendben tűr, csakhogy melletted maradhasson...

Azt is ki merem jelenteni, hogy egy-egy esetben pont, hogy jót tesz, ha továbbmegy a dolog puszta barátságnál.
Sokszor hallok olyat, hogy egy átmulatott éjszaka következménye szexuális együttlét lett, és másnap jót nevettek az egészen, majd ez az esemény terelte jó vágányra a baráti kapcsolatot. Ilyenkor kellő intelligenciára van szükség a megértéshez, mérlegeléshez, máskülönben a kapcsolat végét is jelentheti a hirtelen birtoklásvágy kialakulása, a helyzet rossz kezelése és a hisztériába torkollott állapot. Sajnos az utóbbi többször előfordul. Általában a nők miatt van ez, de a pasik is tudnak drámai féltékenységi jeleneteket rendezni, és nem megérteni, hogy ez egy „félrelépés”, egyszeri alkalom volt és semmi más.

Erről beszélni kell egy ilyen történet után, bár akkor is őszintének kell lenni, ha nem történt semmi, de az egyik fél érzelmei erősebbek. Azt hiszem, annál nincs is nagyobb szenvedés, ha magunkba fojtjuk ezeket a dolgokat. Az a barátság nem tud felhőtlen lenni, kibontakozni. Mindig lesz bennünk egy fék, egy feszültség, egy nagyon súlyos elvárás az egyik fél részéről, melyet, ha nem teljesít a másik, mindig idegesebbek leszünk, és egyre csak nő a gyomorideg. Megbetegít, ezért jó kimondani az érzéseinket, elvégre egy igazi barátságban mindent meg lehet oldani együtt, karöltve, hiszen ez a lényege.

Azt gondolom, egy minimális vonzódás az nem rossz, sőt elengedhetetlen egy fiú-lány barátságban. Mert szükséges az efajta töltet. Ez nem félreértendő, hagyni kell, különösebben nem foglalkozni vele, nem szabad túlzott tudatossággal kezelni, mert az úgy van jól, ahogy van. Ne felejtsük el, hogy nem azonos neműek barátságáról beszélünk, a férfi-férfi, nő-nő kapcsolat egészen más.

Más szabályok, más érzések jellemzik, ezért megijedni sem kell, ha az érzelmeink mélyebbek a másik iránt, lehet, hogy csak a kémia, a bennünk rejlő szeretethiány miatt van, és igazából nem is szerelem. Ez így van rendjén. De ha az élet úgy akarja, hogy átalakuljon párkapcsolattá, ne ellenkezzünk, hagyjuk csak, hisz lehet, az igazi kibontakozást majd ez hozza meg közös életetekbe!

C'est la vie!

Szép hetet!

Vera