Mindannyiunk életében vannak nehéz pillanatok, amikor félelmet, pánikot, szorongást érzünk. A kiváltó okok sokfélék lehetnek: nehéz élethelyzetek, változások, új élmények, kudarc vagy éppen veszteség.
A szorongás megjelenéséről, tüneteiről és azok hatásairól beszélgettem Vidomusz Réka pszichológussal.
Lexi: Hány éves korban kezdünk szorongani?
Vidomusz Réka: Általában 8-9 hónapos korban, egy teljesen természetes fejlődésbeli folyamat részeként jelenik meg először a csecsemőknél a szorongás. Sokak számára ismerősen csenghet a „8 hónaposak szorongása” kifejezés, amelynek lényege, hogy a csecsemő elkezdi megkülönböztetni az ismert és preferált, valamint az idegen személyeket, és ennek megfelelően mutat félelmet és ezzel együtt védekezési reakciót: sír, megdermed, megijed, elfordul.
A szorongás később okozhat problémát, amikor a gyermek nagyobb közösségbe kerül, legyen az bölcsőde, óvoda vagy éppen iskola. Itt a teljesen új, ismeretlen helyzet váltja ki a szorongást, és befolyásolja a gyermek viselkedését, személyiségét.
Lexi: Mik azok a tényezők, amelyek leginkább kiváltják a szorongást?
V.R.: A szorongásnak különböző típusai lehetnek, életkortól függően. Különböző korú gyerekeknél ugyanis nem azonosak a stresszt vagy félelmet kiváltó szituációk.
Egy óvodáskorú gyerekből leginkább a sérülésektől való félelem válthat ki szorongást: „Nehogy leessek! Ne legyen baja anyának! Ne verjem be a fejem!” Ahogy nő, fejlődik a gyerek, egyre inkább megfelelési igénye kerül előtérbe: meg akar felelni a családban, anyának, apának és a közösségekben is, társainak, tanárainak. A megfelelési vágy gyakran párosul teljesítményorientáltsággal, s a szorongás feladathelyzetben még inkább felerősödik.
Serdülőkorban a megfelelési kényszer és ezáltal a szorongás is fokozódik, és félelmeik leginkább a kortárs kapcsolatokból fakadnak: keresik az identitásukat, szeretnének valahova tartozni, és ha ebben akadályozzák őket – akár külső, akár belső tényezők –, akkor szorongani kezdenek.
Lexi: Milyen fajtái vannak a szorongásnak, és melyik fordul elő a gyerekeknél leginkább?
V.R.: Kisiskoláskorban a már korábban említett teljesítményszorongás a gyakoribb. Nagyobb korban a szociális szorongás a döntő, ami idegen helyzetben, új emberek között alakulhat ki. Fontos azonban tudni, hogy nem minden szorongással kell szakemberhez fordulni, hiszen minden ember szokott szorongani bizonyos helyzetekben. Akkor van baj, ha ez a szorongás olyan mértékű, hogy az már gátolja a mindennapi életvitelt, legyen szó munkáról, szabadidős tevékenységről.
Lexi: Vannak-e konkrét tünetei a szorongásnak? Észre tudja-e venni a szülő, ha gyermekénél ilyet tapasztal?
V.R.: Nagyon informatív, főleg kisiskoláskorú gyermekeknél, ha nem akar iskolába menni. Ezt iskolafóbiának is nevezik, és főként teljesítményszorongásból adódik, de okozhatják beilleszkedési problémák is. Erre utaló jel, ha egy gyermek nem akar felkelni, – és nem a fáradtság miatt –, vagy annyira elhúzza a készülődés idejét, hogy szinte elkésik az iskolából.
A szorongásnak sok esetben vannak vegetatív tünetei, amit a közvetett és közvetlen környezet egyaránt észlelhet. Ha a gyermek erős stressz-reakciót kiváltó szituációba kerül, és ezt szeretné elkerülni, akkor azonnal izzadni kezd, remeg a keze, elsápad, heves szívdobogása lesz.
A szorongást befolyásolja a genetika és a környezeti hatások is. A szorongást nem biztos, de a rá való hajlamot, a sérülékenységet örökölhetjük. Azt, hogy ki milyen mértékben, gyakorisággal küzd ezzel a problémával, jelentősen meghatározza a személyisége, a viselkedése és a környezete. Amennyiben súlyos szorongás alakul ki, akkor ez pánikszerű reakcióvá is fokozódhat, ami viszont további vegetatív tüneteket válthat ki: ájulást, rosszullétet, hányást stb.
A szorongás kiválthat kényszeres tüneteket, gondolati és cselekvési szinten egyaránt. Ilyenkor a gyermek/fiatal módszeresen, szinte tervezetten elkerüli azokat a helyzeteket, amelyekről tudja, hogy számára kellemetlen reakciókat vált ki, vagy túlzott elővigyázatosság alakul ki nála, bizonyos dolgok ellenőrzése, újragondolása, vagy cselekvések ismételgetése formájában.
Lexi: Kiválthat-e szorongást a gyermekből, amikor leválik az édesanyáról, és közösségbe kerül?
V.R.: Igen, ezt nevezzük szeparációs szorongásnak, és természetes velejárója a személyiségfejlődésnek. Amikor megkezdődik a leválás, és a kisgyerek bekerül a bölcsődébe vagy az óvodába, az elválás közeledtével sírni kezd, odatapad az ajtóhoz, hogy lássa édesanyját. Aztán szép lassan megnyugszik, és jó esetben elkezd odafordulni társaihoz. Nagyon fontos a fokozatosság elvét követni ezekben a helyzetekben a szülőknek. Nem szabad irreális elvárásokat támasztani a gyermekkel szemben, hiszen nagyon nehéz megszokni azt, hogy az az ember, aki mindig ott volt mellette, most hirtelen elmegy. Elkezd félni attól, hogy anya elmegy, és nem fog visszajönni, vagy baleset éri őt. A szeparációs szorongás mértékét, időtartamát és lecsengését nagy mértékben befolyásolja a szülő-gyerek közötti kötődési mintázat is. Az édesanyjukhoz biztonságosan kötődő gyermekeknél ez a folyamat természetes módon zajlik le.
Aggodalomra okot leginkább az adhat, ha a szeparációs szorongás még 10-11 éves korban is fennáll, mert akkorra már a gyermeknek el kell jutnia a fejlődésében odáig, hogy ezt kezelni tudja. Ilyenkor a háttérben komoly és összetett problémák állhatnak, pl. családi problémák, válás, haláleset.
Lexi: Milyen hatással van a gyermekre, ha otthon a családon belül gyakori a stressz?
V.R.: Mindenkinek van rossz napja, amikor sokkal több problémával kell megküzdeni. Ilyen esetekben elengedhetetlen, hogy biztosítsuk a gyereket arról, hogy szeretjük akkor is, ha most anyának és apának rossz napja van, mert az érzelmi biztonság mindennek az alapja. Ennek kulcsa a hiteles és egyértelmű kommunikáció. Ne várjuk el a gyerektől, hogy gondolatolvasó legyen, hanem mindent magyarázzunk el neki, természetesen az ő szintjének megfelelően.
Lexi: Tudsz-e ajánlani olyan módszereket, amelyek oldják a szorongásos tüneteket?
V.R.: Ha azt tapasztaljuk a gyermekünknél, hogy furcsán viselkedik, megváltozott, akkor próbáljuk megkeresni a kiváltó okot. Nézzük meg, mi történhetett vele. Vannak olyan életesemények, amelyek csak átmenetileg okoznak szorongást, ilyen például a költözés, iskolaváltás.
Ahogy a gyermek idősebb lesz, változik a személyisége, egyre inkább meg tud küzdeni a nehezebb, összetettebb helyzetekkel, bővülnek a problémamegoldó stratégiái, és könnyebben fel tudja dolgozni azokat.
Ha a szülők azt érzékelik, hogy gyermekük szorongása olyan nagymértékű, ami akadályozza mindennapi életvitelében, akkor szakemberhez kell fordulni, aki az állapotfelmérést követően dönt a kezelés módszeréről. Számos lehetőség áll rendelkezésre: viselkedésterápia, családterápia, játékterápia, pszichodráma, relaxáció, melyek mindegyike remek pszichoterápia a szorongás feloldására, megszüntetésére.
Kisgyermekeknél azt ajánlom leginkább, hogy a szülők teremtsenek lehetőséget a szabad játékra, amely során a gyermek ki tudja játszani az őt zavaró, bántó körülményeket, dolgokat. A bábozás vagy bármilyen más mesefigurával való játék remek eszköze ennek.
Idősebb korban pedig az időbeni felismerés nagyon fontos, a jobb prognózis és a megfelelő kezelés érdekében. Mindez azonban támogató közeg nélkül mit sem ér, anélkül teljes megoldásról nem beszélhetünk.
A képek forrása: