Lexi.hu: Hogyan indultál el ezen az úton?

Márta: Éppen elkeseredett állapotban voltam, viszont buzgott bennem a tettvágy. Így hát „szélesre tártam az ablakomat és kitekintettem ” – láttam a körülöttem lévő, ugyancsak szerény jövedelmű, de tettre kész ismerősöket és barátokat, érzékeltem a problémát, amit a feltartóztathatatlanul terjedő internet okozott a lakosság és a kisvállalkozások számára. Ezzel az értékes alaptőkével 10 telefon lebonyolítása után napokon belül megalakult az egyesület.

Lexi.hu: Hogyan képzeljük el a munkádat?

Márta: Ravasz kérdés, mert rengeteget dolgozom időkorlátok nélkül, saját akaratomból. Az alapítókkal megpakoltuk a szekeret, és elkezdtük azt sebesen húzni. Hamarosan azt vettük észre, hogy a szekér több orrhosszal megelőzött, és azóta sem győzünk utána futni.

Az önkéntes munka egyik sajátosságával harcolok: kemény munkát végzek naphosszat, mégsem nevezném munkának. Sok a dolgom: feladatok vannak, amelyeket humánideológiai ösztönzők hatására elvégzek. Küldetés, felelősség, öröm. Képzeljünk el egy több telephellyel rendelkező céget, 20-30 részmunkaidős dolgozóval, széles körű szolgáltatáskörrel, hazai és külföldi partnerekkel és több száz regisztrált taggal. A cégnek van több honlapja, két sajtóterméke, országos rendezvényei. E cégnek vagyok az ügyvezető igazgatója. Csakhogy ebben a cégben nem keletkezik profit, a dolgozók nem kapnak fizetést, nincsenek osztályok és osztályvezetők, de vannak „brigádvezetők”, érzékeny lelkű – többségében állástalan – önkéntesek és szinte önzetlen támogatók, partnerek. Az egyesület egészen bizonyosan megtöltene iratokkal, raktárral és feladatokkal egy egész irodaházat. Mindez szétszórtan üzemel, ami állandó szervező-koordináló munkát igényel.

Korábban a személyes találkozások, megbeszélések, tárgyalások, ülések, papírra vetés, jövés-menés töltötte ki a „munkaidőm” ¾ részét, mára ez 75%-ban az internetnek köszönhetően a számítógép előtti hosszas üldögéléssé „egyszerűsödött”. Ennek örülök is meg nem is…

Lexi.hu: Mire vagy legbüszkébb? A családod támogat a munkádban?

Márta: Nagyon büszke vagyok magunkra, vagyis a clubnetcetesek csapatára! Az egyesület több mint 10 éve töretlenül működik. Van tagság, szolgáltatások, önkéntesek, partnerek, segítők. Sokan vagyunk láthatók és hallhatók, sokan vannak a háttérben csendesen tevékenykedők, s vannak sokan, akik „csak” élvezik a közösségi lét örömeit, a tagság előnyeit. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy kifejlődött egy olyan közösségi szellem, amely nyitott, befogadó, fejlesztő, kreatív, barátságot, biztonságot és derűt áraszt.

A családom a fiam, ő szintén aktívan a szervezetben munkálkodik.

Anyukám volt a legnagyobb támaszom a családban, úgy az anyagiakban, mint a házimunkában sokat segített. Most én végzem el az ő dolgát is, a 93 éves papáról gondoskodom.

Lexi.hu: Nőként hogy érzed, könnyű megfelelned a vezetők felé támasztott elvárásoknak?

Márta: Igen, bár belőlem hiányzik a keménység, sokkal megértőbb vagyok, mint vezetőként kellene. Emiatt a következetesség több területen csorbát szenved. Az érem másik oldalán pedig éppen ez az előny, ami a munkatársakat itt tartja, erős közösségünk van.

Lexi.hu: Szerinted mennyiben tekinthetők a civil szervezetek a közélet motorjainak, valamint mennyire segítik a demokrácia kialakulását, fejlődését?

Márta: A valódi civil szervezetek nem politizálnak, noha részt vesznek a közéletben, teszik azt a társadalom javára. Szerintem e tevékenységükkel befolyásolhatják a politikai folyamatokat, pártatlanul képviselhetnek dolgokat, küzdhetnek célokért, és védhetnek jogokat, aktivitásukkal jelentős szereplőjévé válhatnak a közéletnek. Ideális esetben delegáltjaikkal bevonódnak a felsőbb szintű döntési folyamatokba.

A civil szervezetek a „demokrácia műhelyei”, ez a lételemük. Szerintem az következő idézet általánosítható.

„Az egyesület működése során példát és lehetőséget kíván nyújtani a helyi cselekvésre, hozzá kíván járulni a demokratikus magatartás és a tolerancia fejlődéséhez, az egyes emberek és a szervezetek közötti kapcsolatok javulásához.” (ClubNetCet Alapszabály)  

Lexi.hu:  Miből él az egyesület?

Márta: Hm…inkább fogalmazzunk úgy, hogy működik, mégpedig 12 éve. Több lábon állunk: tagdíjak, tagi kölcsönök, adományok, pályázatok és szolgáltatások biztosítják az anyagi forrásokat, a legértékesebb azonban az az évi több ezer önkéntes munkaóra, ami nélkül a nehézségeken nem tudnánk átlépni.

Lexi.hu: Hogyan látod a hazai pályázati rendszert?

Márta: Magyarországon a pályázati rendszer változóban van. Jelenleg éppen beszűkültnek látom a civil szervezetek lehetőségeit. Megjelentek a pályázati díjas kiírások, szigorodtak a pályázható keretek és keretszámok, új kategóriák jelentek meg („várólistások” – sikeresen pályázók, akik sosem kapják meg az elnyert támogatást, vagy pl. a 100%-ban visszatérítendő támogatás). Az értékelés és kifizetés folyamata szokatlanul lassú. Az elszámolás inkább tartalmaz kedvező újdonságokat. Mindemellett vannak optimálisan civilszervezet-barát pályáztatók, amelyek egyik pozitív jellemzője a kiszámíthatóság.

Lexi.hu: Meddig csinálod még? Ki lesz az utódod?

Márta: Amíg nem botlok bele hasznosabb és kellemesebb elfoglaltságba, ameddig itt kölcsönös bizalommal számítunk egymásra, és tiszteljük egymást, míg nincs ki megfúrjon, vagyis míg fontos, hogy csináljam, addig kitartok.

Utódom lesz, bizonyára a jelenleg is aktívan munkálkodók közül. Hogy ki, az még a jövő titka.