„Hol a határ az igényesség, a maximalizmus, a kötelességtudat és a megfelelési kényszer között? Nem egyszerű megállni, hogy ne tegyél még többet és többet, ha így vagy bekódolva: te legyél a legokosabb, a legjobb.” (Bácskai Júlia)

A mai társadalom rendkívül összetett, számos stresszforrás birtokosa, ami egyénenként mást és mást vált ki. Az ember sok esetben versenyhelyzetnek van kitéve, már egészen kiskorában. Nemcsak a társadalmi elvárásoknak, hanem a közvetett és közvetlen környezetnek is meg kell felelnie. Legyen az családi, baráti, munkahelyi vagy éppen párkapcsolati közeg.

Persze ahány ember, annyiféleképpen áll ezekhez a helyzetekhez. Valaki könnyedén veszi az akadályokat. Tisztában van önmagával, értékeivel és céljaival. Így él nap mint nap. Ha valami nem sikerül, könnyebben túlteszi magát és továbblép.

Azonban akadnak olyanok, akik görcsösen élnek, és mindig minden helyzetben a maximumot akarják elérni, még akkor is, ha sokszor nem tartozik kompetenciájukhoz az adott tevékenység. A sikertelenséget nem tudják megfelelő hozzáállással kezelni. Folyton hajszolják magukat, és azon pörögnek, ki mit gondol róluk, kinek tudnak megfelelni.

Persze most joggal feltehetjük azt a kérdést, hogy miért baj az, ha valaki a maximumot akarja hozni. Nos, ez nem baj, addig, amíg valaki azért teszi ezt, hogy elsősorban magának bizonyítson. Önmagának okozzon elsősorban boldogságot, elégedettséget, és csak aztán a környezetének. A pszichológusok azt mondják, a baj akkor kezdődik, amikor már a környezetnek akarsz megfelelni. Az ilyen típusú emberek azt érzik mindennap, hogy az egyes dolgokat muszájból kell megtenniük, méghozzá tökéletesen. Mindezt azért, hogy apa, anya vagy a barátai büszkék legyenek rá, ne csalódjanak benne. A pozitív érzések mellett negatív gondolatok születnek.

Ezek az emberek azért küzdenek egyfolytában, hogy úgy cselekedjenek, hogy az mindenki számára jó legyen. Éppen ezért legtöbbször nem élvezik azt, amit csinálnak. Ha hibáznak, magukat ostorozzák érte. A stresszt, a kudarcot nem tudják jól feldolgozni Ráadásul, hiába történik valami jó, akkor is folyton azt érzik, ez nem elég, máshogy kell cselekedni. Szorongás lép fel a környezetükkel szemben, folyton azt gondolják, hogy minden rossz, elrontottak valamit.

A megfelelési kényszer, kutatók szerint súlyos probléma. Akkor lehet beszélni kóros megfelelési kényszerről, amikor az egyén, túlságosan is alárendeli magát a mások akaratának, ízlésének, szokásának, és ez akadályozza a normális életvitelben. Aki ebben szenved, azt érzi, hogy nem elég értékes. Azt találták, hogy majdnem mindegyik családban akad egy olyan ember, akinek ez a problémája. Ott alakul ki leginkább, ahol tartós önbizalomhiány figyelhető meg. Az ember legtöbbször palástolni próbálja hibáit, képtelen felvállalni tökéletlen voltát, sőt, mindent megtesz azért, hogy környezete jónak, sőt, kiemelkedőnek lássa, bármibe is kerül az neki.

Szakértők azt mondják, a megfelelési kényszer ellen nincs általános recept. Ahány ember, annyiféle megoldás és módszer létezik. Első lépésként azt kell átgondolnunk, hogy kik vagyunk valójában, és minek/kinek akarunk megfelelni. Ezért is elengedhetetlennek tartják, hogy az egyén, legyen az nő vagy férfi, elhagyja a gondolkodásnak azt a részét, amikor csak azon jár az esze, hogy a körülötte lévők mit gondolnak róla. Ha tenni vagy mondani szeretnének  valamit, ne azért tegyék, hogy másoknak megfeleljenek, hanem azért, mert saját maguk így akarják. Kivételek mindig vannak, mert lesznek olyan szituációk, amikor helyt kell állni, meg kell felelni, de a legfontosabb kérdés, hogy kiért teszik: önmagukért, vagy másokért.

Kép forrása:newplateaus.areavoices.com