Eltöltöttem egy délutánt Attilával, aki párt keres. Attila jóképű negyvenes, környezetének vidám perceket okoz, intelligens humorával bárkit levesz a lábáról. Elvált, egyetlen gyerekével szoros kapcsolatot ápol. Egy hete keres társat az interneten, és ma lesz az első randija.

- Először megmutatom az adatlapját. Nézd!

Gabriella mosolygós, életvidám harmincas hölgy, szeret utazni, de legfontosabb számára a meleg családi otthon megteremtése. Gyereke van már, és szívesen vállalna még. A képen egy átlagos nő mosolyog, szépnek nem mondható, de valóban kedves az arca.

- Igaziból itt nem arról van szó, hogy most ki hogy néz ki, meg hogy megvan-e a 90-es mellbőség. Már sokkal inkább lelki dolog ez. Az ember keres egy társat, hogy ebben a hülye világban... segítsék egymást, mert tulajdonképpen erről van szó, nem?

Miközben a többi „(ön)jelölt” adatlapját nézegetjük, úgy tűnik, valamiféle torz (ember)vásáron vagyunk, ahol senki nem tünteti fel tisztességesen az árakat. Valóban meglepő volna a vonzó, értelmes, csinos, sportos, kulturált, szerető családra vágyó nő adatlapján egy ár-rovat így kitöltve: „A házban szerteszét hagyom a használt papírzsebkendőket, mindig mindenből a legdrágábbat akarom, akkor is, ha az nem jobb, mint a többi. Sznob vagyok. Csak a látszatokra adok. Ja, és hisztis vagyok, mert gyakorlatilag három éve egyfolytában éhes vagyok, és még így is van rajtam 10 kiló felesleg.” Így nem akadna vevő? És vajon csak a kuncsaft elől titkolják hőseink hibáikat, vagy maguknak se vallanak?

Dr. Nagy Ildikó pszichológus szerint a társkereső emberi kapcsolatok kialakitásában kissé suta, bizonytalan. Lehet, hogy megégette már magát egy párszor és fél a személyes ismerkedéstől. Énképe messze van az én-ideáltól, de ezt még csak ő tudja, és ezen sokat szépíthet az internet segitségével. Valószínűleg nem őszinte, még saját magához se. Ebben segíti az internet: elhallgatni nagyon fontos dolgokat, arra már nem is gondol, hogy ezek előbb-utóbb kiderülhetnek. A fő cél: pozitív képet festeni saját magáról, amiben egy idő után ő maga is hisz.

Hogy miért tudja mégis eladni magát, illetve az illetőt, akinek a képében tetszeleg?

-Elsősorban azért, mert ez nem egy szemtől-szembeni kapcsolat, ahol minden kis fonákság, hiba látszik. A tiszta, világos, személyes kapcsolatokban nem igazán lehet elrejteni fontos dolgokat, hiszen a verbális közlés a kommunikáció elenyésző százaléka. Ott van a háttérben a nonverbális, ami sokkal őszintébb, látható és sokatmondóbb. Pont ez van elrejtve az internetes változatban. Írni, mondani sokat lehet, de mi a garancia arra, hogy az igaz is? Személyes kapcsolatban ez gyönyörűen kijön, interneten egyáltalán nem, így mindenki szépnek, jónak, tökéletesnek is tűnhet. Úgy gondolom, hogy az internet ebben az esetben egyfajta „mankó” az olyan típusu embernek, aki nem tudja bevállalni magát, a hibáit, gyengeségeit.

Ha az „ár” nem segít a választásban, és a termék tulajdonságai is egy kódolt nyelven vannak megfogalmazva (ki ne ismerne társkeresők eufemisztikus közhelyeit?), hogyan lehet eldönteni, melyik terméknek adjunk esélyt, és melyiket vessük el?

Lilla régóta keres magának társat a neten, de –az ő szavaival élve– senki nem avanzsált még randipartnerré. Épp együtt voltunk, amikor egy mókás taxisofőr azt mondta, hogy ő már sok mindent látott, és higgyük el, a pesti pasiállomány gyalázatosan pocsék. Jót nevettünk, de Lilla talán túl komolyan vette, és nem hallotta meg a folytatást: - Úgyhogy aki egy kicsit is jobb, mint a többi, az már nyerő, nem szabad elszalasztani.

Három perce böngészünk (20.30 óta). Lilla majd fordít nekem, mert az adatlapon mindenki ferdít. Újakat keresünk.

- A régieket mind ismerem. Jaj, drágám, rémesek. Egyik hülye, másik ronda! Ezt nézd: „Számára sokat jelent a polgári neveltetés, amelyet ő is kapott szüleitől.” Régimódi, és jaj, orosz irodalmat olvas! Egek, mennyire lehet valaki unalmas? „Mackós”: dagi. „Kedves, de határozott”: kuss a neved nála. „Kedves, pozitív kisugárzású”: rémesen néz ki. Hú, ma sincs senki jó. Elég, belefáradtam ebbe az egészbe! (20.39)

Lilla valóban gyorsan dekódolta az üzeneteket, és lerántotta a maszkot szegény portékákról, akik amúgy is esélytelenek voltak a Lilláértcímű versenyfutásban, mert neki túlontúl konkrét az ideálképe, és ehhez foggal-körömmel ragaszkodik. Még fiatal. Csak azt nem tudja, hogy tökéletes embert nem fog találni, társkeresőn innen és túl.

Az, aki ezt már tudja, mert túl van egy fájdalmas kudarcon, és megtanulta, hogy „a nőnek mindig igaza van”, már a Gerlóczyban várja, hogy rámosolyogjon a sors Gabriella képében. Attila fess úriember, nem idegeskedik, biztosan összebarátkoznak majd, ha történet vége nem is lesz a klasszikus (de vajon mennyire reális?) holtomiglan-holtodiglan.

Bizonytalan hölgy lép be az ajtón. Fekete télikabát van rajta, arca kipirulva a hidegtől, mosolya félénk. Egy kis bizonytalan toporgás a bejáratnál, és máris észreveszi a felé tartó Attilát. Összemosolyognak, már-már cinkosan, hiszen senki nem tudja, hogy ők még nem is ismerik egymást. Majd leülnek az asztalukhoz, lassan elkezdenek beszélgetni, és beleolvadnak a tömegbe.

- Nagyon szép estét töltöttünk el a Gabival (J), rájöttünk, hogy ugyanazt a zenét szeretjük. Meséltünk egymásnak a lányainkról, ő fotót is mutatott a telefonján. Bájos teremtés. Azt mondta, nagyon jól érezte magát, és hosszú ideje nem nevetett ennyit. (És ugye tudjuk, hogy a magazinok jelentős része szerint ez egy kapcsolat kulcsa, ez a legeslegfontosabb... a megértés, empátia, fizikai vonzalom és harmonikus szexuális élet, intellektuális összeillés, értékrendek egyezése stb. mellett) Az elején fura volt, próbáltam megfelelni az elvárásainak, és úgy tűnt, hogy ő sem adja önmagát, de a végére már természetesek lettünk.

Nehéz nem megkérdezni, hogy folytatja-e a társkeresést, vagy úgy érzi, talán megtalálta a lelki társat, akire vágyik. (Fura volna, az ember nem másfél óra után dönt az életéről).  Gondoltam, bociszemekkel eszébe juttatom, hogy engem ez érdekel, de nem igazán volt receptív a jelzéseimre. Nagyokat hallgatott (gondolkodott?), aztán egyszer csak azt mondta: „Neki is a Rainman a kedvence.” Vagy: „Ő is feketén szereti, se cukor, se tej.” Inkább magukra hagytam őket: Attilát és a valós Gabiról alkotott eszményképét.

És hogy mennyire esélyes az, hogy valaki valóban életre szóló társat találjon neten?

Évi: „Hát netes ismerkedésnél én voltam a kamu társkereső. Nem nagyon akartam senkit keresni, csak úgy flörtölgettem. Aztán belebonyolódtam egybe, hú, de egyáltalán nem volt vicces, ahogy bevallottam, hogy 10 évvel idősebb vagyok és van 3 gyerekem... Azóta már a felesége vagyok.”

Jani: „A hirdetesemre rengeteg félpucér plázacica küldött levelet, mert azt hitte, ha Angliában élek, majd eltartom. De helyesen egyik sem tudott írni.”

Olga: „Én lassan három hete élek boldogságban egy neten megismert fiúval.” (J)

Júlia: „Örülök, hogy nekem összejött, ma nincs sok lehetőség az ismerkedésekre. Korábban próbáltam én is a szórakozóhelyeket, de valahogy nem találtam meg azt, aki az én értékrendemnek megfelelő. Most már boldog vagyok! Szerintem mindenki próbálja ki! Az első találkák kicsit furák, de hamar fel lehet oldódni. Nem ciki.”

Lajosné: „A lányom és a vőm is a neten jöttek össze. Először e-mail, majd msn, aztán tali. Ő jött le, a lányom ment fel. Most meg, három év után Ancsi odaköltözött.”

Feri: „Úgy hat éve próbálkoztam, három-négy hónapig. Sok lánnyal levelezgettünk, de végül csak egyik barátság torkollott randiba. Ez a sok pad, és nem tudod, ki kicsoda című sztori volt, mert nem volt fotó az adatlapján. Túrázni hívott, ennyit még nem mentem lányért. Tizenhat kilómétert gyalogoltam, hogy rájöjjek: ebből nem lesz semmi.”

Egy-egy társkereső oldal százezrekben méri a tagok számát, és nagyon sok ilyen weboldal van (természetesen a kedvenc közösségi oldalaink is kifejlesztették már a társkereső-alkalmazást). És hogy miért választják ennyien ezt a módját az ismerkedésnek? Sokan hivatkoznak időhiányra, és az ismerkedési lehetőségek leszűkülésére. Dr. Nagy Ildikó szerint: „a kényelem is szempont, hiszen szinte semmi erőfeszítést nem kell tenni az ismerkedéshez, otthoni, kényelmes környezetben zajlik az egész. Ez bizonyos fokig biztonságot is nyújt azáltal, hogy nem kell idegen környezethez alkalmazkodni. Márpedig tudjuk, hogy a biztonság az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet.”

A nagy vásárok korszakát éljük: világraszóló őszi ingatlanbörze, a turisztikai attrakcióként is működő karácsonyi vásár, a interneten zajló önkéntes embervásár... Csak az a kérdés, hogy a korlátlan kínálatban valóban megtaláljuk-e, amit keresünk. A legszebb ajándékot, életünk nagy ingatlanát, életünk párját, testi-lelki társunkat? És vajon létezik a végsőkig hajszolt boldogság, a holtomiglan-holtodiglan: társkeresőn innen vagy túl?