Mégis, baráti összejöveteleken, meghitt beszélgetések alkalmával, ha megismered egy másik nő történetét, tudni fogod: nem vagy egyedül, ő is ugyanúgy tag, mint te.

Hol van már a hormonok túltengésétől viccesen toporzékoló lány attól a fiatal nőtől, aki éppen azon álmodozik a teszten felvillanó csíkok láttán, hogy kék vagy rózsaszín legyen a kisszoba fala? Egy ideális világban egy boldog kismamának nincs más dolga, csak várni és horgolni a kiskabátokat, miközben szivárvány lufikat ereget a levegőbe, majd a boldogságtól ragyogó arccal táncolva trallalázik a babának, miközben az ebédet kavargatja. Egy ideális világban, egy tökéletes anyuka… de mi, persze, nem abban élünk, és esendők vagyunk, így rengeteg olyan problémával kell szembenéznünk, amiről senki sem beszél szívesen. Áldás vagy átok gyermeket vállalni 35 év felett? Felkészültebb vajon az ember az őt váró megpróbáltatásokra, vagy nem korfüggő, ki hogy reagál gyermeke megszületésére? „Ugye, boldog vagy? De gyönyörű ez a baba!” Anyák millióinak teszik fel ezt a kérdést, te pedig csak nézel ki a fejedből, mert belül ürességet, a baba helyett pedig egy öreg, aszott apókát látsz, aki visít, ha éhes, és nem képes ellátni magát. Jönnek a látogatók, te szélesen vigyorogsz a harmadik bambaszemű plüssmaci láttán, és mivel kellően jól nevelt vagy, a szemed sem rebben a hülye kérdések hallatán. Pedig egy kismama az első hetekben nem feltétlen boldog, még ha ez is a közelvárás.

Közel 35 éves voltam, amikor találkoztam a férjemmel, és házasságkötésünk után egy évvel, 37 évesen megszültem első kisbabánkat. Félretolva a sztereotípiákat – miszerint egy nőnek fiatalon kell szülnie –, akkoriban a barátnőim közül öten voltunk egy időben várandósok, és mindannyian jóval túlhaladtuk a harmincadik életévünket. Azonban a „magasabb” életkor nem lehet garancia arra, hogy a friss anyuka szívének minden szeretetével az újszülöttre tud koncentrálni, minden zsigerével rajong érte, hiába várják, hogy a magasabb kor miatt érettebben állunk a boldogság és a problémák előtt. Döbbenet lehet a kis jövevény érkezése egy olyan ember számára is, aki átolvasva a rendelkezésre álló szakirodalmat, tökéletesen tisztában van a teste és a magzat minden rezdülésével. Egyszer csak rájössz a születés után, hogy ezt a picit bizony a nap 24 órájában el kell látni, etetni, szeretgetni, foglalkozni vele, és senki nem érti, mi ez a hihetetlen szomorúság, ami mégis körülvesz téged. Így kénytelen vagy nap, mint nap jó képet vágni az élethez, hiszen a társadalom ezt várja el tőled. Senki nem készít fel arra, hogy a gyermekágyi szomorúság valós dolog, te pedig nem vagy rosszabb anya, ha elfogadod: egyedül nem tudod végigcsinálni az első napokat. Az, hogy ki mennyire képes feldolgozni ezt az érzelmi stresszhelyzetet – hogy a baba születése után már csak a kisbaba számít, az anyuka nem –, sokban függ környezetedtől. A legtöbb nő vágyik arra, hogy anya legyen. Van, akinek ez az életcélja, és van, aki szeretné összeegyeztetni a karrierjével, de mindenképpen szeretné, ha egy csöppség részese lenne életének, ha megtapasztalhatná, milyen csodálatos érzés anyává válni.

Mégis, mik a gyermekágyi stressz jelei? Vannak tipikus tünetei? Ha megtörtént a „baj”, kihez fordulhatunk?

Mindenki kerülhet hullámvölgybe a szülés után, de van, aki mélyebbre süllyed, és a környezete még csak észre sem veszi. Éppen ezért a szülés után fontos kiemelt figyelmet fordítani lelkivilágunkra. Ha úgy érzed, lelkivilágodat az állandó szomorúság, sírdogálás, kedvetlenség, érdektelenség jellemzi, kisbabádnak nem tudsz örülni, állandóan fáradt, ideges és agresszív vagy, evési problémáid vannak, érdemes erről a családtagokkal beszélni, illetve szakemberhez fordulni. Extrém esetekben az anyában felmerülhet az öngyilkosság gondolata vagy a megőrüléstől való félelem is.

Mivel ezek a tünetek bárkinél előfordulnak, érdemes rájuk odafigyelni, s ha huzamosabb ideig tartanak, szakemberhez kell fordulni.

„Úgy éreztem, megőrülök. A rokonok folyton a nyakamba lihegtek, a kisbabát ajnározták, miközben senkit sem érdekelt, hogy rosszul érzem magam mind testileg, mind lelkileg. Hatalmas hasam és deformált külsőm, folyton csepegő melleim sem növelték önbizalmamat. Komoly haragot éreztem iránta, és legszívesebben visszavittem volna a kórházba.” – mesélte Anikó, aki szintén harmincas évei közepén vállalta első babáját. Szerencsére az ő esetében a férje volt a segítség, aki felismerte a hangulatingadozások mögötti segélykiáltást. Elvállalta, hogy az újdonsült anyukának is biztosít heti pár órát, amikor ismét nőnek, barátnőnek érezheti magát.

Az anyaság tehát nem könnyű dolog, mert bár úgy érezzük, teljesen készen állunk érzelmileg és fizikailag is életünk eme fontos fejezetére, szem előtt kell tartani: az életünk minden bizonnyal változni fog, és már nem csak saját magunkért, de egy kis életért, annak jövőjéért is felelősséggel tartozunk. Honnan tudjuk, hogy készen állunk már a feladatra?

Megbámulnak az emberek az utcán, és neked az jut eszedbe: biztosan szivárog a tejed, mert már megint nem volt időd lefejni, ahelyett, hogy hatszorosra duzzadt melleidet közszemlére tennéd? Eltelt a hat hét, és te szorongva gondolsz arra, életed szerelme vajon mikor akar rávenni egy kis pásztorórára? Megdöbbensz, amikor a bekarikázott naptárt a kezében lobogtatva egyértelmű jelét adja vágyának.

Ez az érzéskavalkád a jókedvtől az üresség érzésén át a baby bluesig, negatív gondolatok arzenálját indíthatja el benned. Azonban nem az a megoldás, hogy jó képet vágsz a világ felé, hanem, ha megérted és elfogadod, mi történik benned, szükség esetén pedig segítséget kérsz. Egy új élet és egy új anyuka születése, a felbukkanó érzések az ürességtől (a kisbaba már nincs a testedben) a pánikközeli hangulatig, hogy képtelen leszel megbirkózni a feladattal, s az eufórikus érzésig széles skálán mozoghat. Megoldás lehet a család figyelme, segítsége, apró, örömteli feladatok elvégzése, séta, találkozás a barátokkal, esetleg egy klub szervezése? Az is kérdés, hogy az az Anyuka, akinek viszont észreveszik a tüneteit, de nem akar (tud) magán segíteni, azt hogy lehet "rávenni" a segítségkérésre?

A legtöbb új anyuka egyetért azzal, hogy nehéz leírni azokat az érzelmeket, melyek elöntik az embert, amikor először kezében tartja a kis jövevényt. Természetesen a boldogság és a félelem gyakori érzések, de többnyire más érzelmek is szóba kerülnek, váratlan érzések, melyek a zavart önbizalmat szorongássá változtathatják.

Az első időszak érzelmi hullámvasútja, a tanulási és összeszokási időszak izgalma, a kimerültség, olyan jelenségek, amelyek megijeszthetik az új anyukákat. Túláradó boldogság az egyik pillanatban, majd könnyes szemek a másikban.

Mindazonáltal, az új anyuka is mélyreható változásokat tapasztalhat magán: bár a szülés része, hogy tested megváltozik, ha császármetszéssel szülsz, a nagy műtét utóhatásaival is szembesülnöd kell. Azonban minden nehézség és áldozat megéri, hiszen a gyermek drága, angyali ölelése, a melegség és gyengéd szeretet, amit éreztek egymás iránt, az aggodalom és a féltés mind-mind édes-fájdalmas érzés.

Ha már túljutottál életed ezen „nehéz” szakaszán, itt az idő, hogy élvezz minden vele töltött percet, hiszen az idő annyira gyorsan elrepül, hogy az első botorkáló lépések után, a következő pillanatban az udvarlókat hessegetheted el az ablaka alól.

Minden átélt nehézség ellenére, ha ránézel, megérinti lelkedet – tudod, hogy ez a feladat tökéletesen megfelel számodra, és biztosan erre vágytál egész életedben.

Szabados Melinda