•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nõk, mindannyian
    • Fenomena – Nõiesen okos, okosan nõies
728 x 90

Mesenincs fejlesztés- szívből való segítség

A bérszámfejtők kocka világába sehogy nem illik a rugalmasság, amit Hanna állapota igényel a munkámtól. Emberek fizetése nem múlhat azon, hogy én orvosnál vagyok-e a gyerekkel. 

Nagyné Németh Adrienn vagyok, két kislány anyukája. A kisebb Hanna rett szindrómás. Ez egy olyan furcsa betegség, ami a gyermek másfél éves koráig nem jelentkezik. Egészen addig van egy egészséges kislányod. Utána elkezdi a már megtanult készségeket elfelejteni, megáll (vagy visszaesik) a mozgásfejlődése. Én akkoriban elég sokat dolgoztam, és meg voltunk róla győződve, hogy én okozom Hanna bajait. Egészen három éves koráig, amikor az első diagnózis gyanú felmerült. Senkinek nem kívánom azt a bűntudatot, amit akkor megéltem.  

Milyen életkörülmény szülte vállalkozásodat?

Amikor Hanna betegsége kiderült világossá vált számomra, hogy a munkaerő piacon nem tudok érvényesülni, hiába van 10 év szakmai tapasztalat mögöttem. A bérszámfejtők kocka világába sehogy nem illik a rugalmasság, amit Hanna állapota igényel a munkámtól. Emberek fizetése nem múlhat azon, hogy én orvosnál vagyok-e a gyerekkel. Akkoriban nyertünk egy nagyobb összeget egy kereskedelmi tévénél. Kérdés nem volt, hogy valami jót szeretnék belőle csinálni, amiben aztán "dolgozhatom" is. Megalkottuk a Mesenincs fejlesztőt és szülősegítő központot. A Mesenincs működése alatt azt tapasztaltam, hogy számos anyuka éli meg hasonló traumaként a munkaviszonyból való kikerülést, innen jött az ötlet: adománygyűjtő tárgyakat tudnak otthon készíteni.  

Miért éppen Nőgyár Boutique lett a neve?

Elég rég óta fut egy projektem, a Nőgyár, ahol az igazi nőt az igazi anyukát mutatom meg, a maga keserédes valójában. Élő videókban szoktam főzni, ahol a lányaim is belejönnek olykor a képbe, olyan fotókat posztolok, amik közel sem hasonlóak a manapság népszerű porcukros Instagram és Facebook világgal. Viszont rendkívül hasonlóak a többi hétköznapi anyuka mindennapi életéhez, és azt látom szeretnek vele azonosulni. Örülnek annak, hogy végre valaki felvállalja önmagát, illetve nincsenek egyedül a maguk tökéletlenségével. A Nőgyár Boutique pedig hasonló elven működik. Ez a mi valóságunk. Nem vagyunk tökéletesek, de a lelkesedésünk és összetartásunk páratlan. Szerettem volna valahogy a segítő énemet a csajoskodós anyukással összehozni, ezért választottam ezt a nevet neki. Igazából a Boutique minden bevétele a Mesenincset illetve közvetve az anyukákat támogatja, hiszen ők pénzt kapnak a leadott termékekért.  

Mit takar pontosa a vállalkozásod vagy inkább segítő intézményed neve?

Egy kis barátságos aprócska (netes, vagy piacos) butikot, ahol jó lenni, ahol, ha már másodjára jársz törzsvendégnek számítasz. Minden egyes termékünkön ott a készítő szeretetének nyoma. Akármit veszel, találsz rajta egy számot, ami a készítő anyukát jelenti. A vásárlások mellé köszönő kártya jár, melynek hátoldalán található egy-egy idézet a könyvemből. Lehet, hogy az üzenete aprócska napsugár lesz a napodban.  

Hogy van a kislányod? Túl vagy a belső harcokon?

Hanna fejlődése olyan hullámzó. Vannak napok, mikor mond egy új szót, majd egyszer csak nem akar sétálni. Aztán sétál, de nem akar megszólalni. Viszont a mosoly letörölhetetlen az arcáról, és szerintem ez többet jelent mindennél. A belső harcok időszakosak, már elfogadtam, hogy minden életszakaszban jön egy-egy. A mostani életszakaszát elfogadtam. Ez igazából egy gyász folyamat. El kell gyászolni az egészséges gyermeket. Tőle nem várhatom el azt, mint az egészséges nővérétől. Őt így kell szeretni, ahogy van. Ez utóbbi a legédesebb kötelezettség, mert egy hatalmas szeretetgombóc az egész kislány. Amíg öt éves társaik szaladgálnak, és alig lehet elkapni őket, Hanna nagyon sokat bújik. Számomra felemelő érzés, mikor érzem, ahogy megnyugszik a karjaimban.  

Könyvet írsz, Szülősegítő Központot hozol létre. Honnan ez a sok energia?

Hát igazából ez gyári beállítás. A könyvet tavaly nyári szünetben írtam. Fantasztikus terápia volt, hogy a bűntudatomat ledolgozzam magamról. Idén is szeretnék nekiállni egynek, de most lehet hosszadalmasabb folyamat lesz az írás, mert hála a jó égnek egyre többen vásárolnak a butikból, és ez sok munkával jár. Sokan kérdezik tőlem, hogy csinálom, de nagyon nehéz erre válaszolni, mert egy pillangó sem hiszem hogy el tudja mondani miért repül. Hiszem, hogy Hannát nem véletlenül kaptam. Az én mentalitásom, energiáim, szakmai múltam segítségével egy egészen fantasztikus limonádé lett ebből a citromból.  

Meddig lehet ez bírni?

Nem tudom. Azt hiszem sokáig. Rengeteg erőt, szeretetet és lendületet kapok azoktól, akiken segítek. Azt szoktam mondani, hogy nem tudsz úgy átkísérni valakit a folyó túloldalára, hogy ne mennél vele magad is. 

https://www.facebook.com/nogyarboutique/