"Az angol igenis lehet szerethető és lehet sikerélmény! Igazából, bárkiről kiderülhet, hogy jobban tud angolul, mint hinné! Az általam alkalmazott módszereknek köszönhetően pedig valóban hatékony lépések tehetők a használható nyelvtudásért! "
Dán-Csala Judit vagyok, egy budapesti angoltanár, magántanítási, valamint nemzetközi kapcsolatok és felsőoktatási EU-s ösztöndíjak terén szerzett tapasztalattal. Eredetileg pályaelhagyó voltam, hiszen az angoltanári diplomámmal a középiskola helyett egy nagy egyetem nemzetközi irodájában helyezkedtem el, ahol sok éven át menedzseltem a méltán sikeres Erasmus programot. Aztán úgy 13-14 év után kezdett bennem megfogalmazódni a vágy, hogy mégiscsak angoltanítással szeretnék foglalkozni. A szívem visszahúzott az eredeti szakmámhoz. A nagy döntést végül akkor hoztam meg, amikor a kisebbik gyermekem óvodás lett, és újra dolgozni kezdtem. Nagyjából 1 éve hivatalosan is a Your English Steps márkanév alatt működöm, mint egyéni vállalkozó. Úgy érzem, most jó helyen vagyok, de még rengeteg teendőm van annak érdekében, hogy fenntarthatóvá váljon, amibe belefogtam.
Mennyire elkeserítő a magyarok nyelvtudása?
Időről-időre készülnek és látnak napvilágot felmérések, melyekből kiderül, hogy le vagyunk maradva a nyelvtudást illetően. Ez nyilván több szempontból is elkeserítő, elég a turizmusra vagy a munkaerő piacra gondolni, ahol sokkal eredményesebbek lehetnénk magasabb színvonalú nyelvtudással. De az elvesztegetett idő is fájdalmas: az a sok tanóra, amit a tanulók és tanáraik az idegennyelvekre fordítottak és fordítanak az iskolákban anélkül, hogy végül használható nyelvtudással büszkélkedhetne mindenki. Vagy hogy legalább megszeretnék a nyelvtanulást. Sajnos tapasztalom és sok helyen olvasom, hogy hiába tanult valaki angolul több évet, nem mer és nem tud megszólalni. Tisztelet a kivételnek, természetesen.
Egy sétálós, valós élethelyezetekkel tűzdelt módszer hatásosabb?
A sétálós angolt azért is találtam ki, mert úgy láttam, hogy a bátortalan nyelvtanulók egy részét könnyebben szóra lehet bírni egy ilyen lazább, természetesebb szituációban, ahol nem egymást bámulja tanár és diák egy teremben vagy szobában ülve. Tehát a gátlásosabbaknak, introvertáltaknak mindenképpen előnyös lehet séta közben gyakorolni a nyelvet. Nem elhanyagolható az a szempont sem, hogy a mozgás bizonyítottan jótékony hatással van a tanulási folyamatra. Továbbmegyek: azt gondolom, hogy plusz motivációt és élvezetet is nyújthat, például a megszokottól eltérő és változatos élethelyzetek, illetve témák miatt, amit kínál. Amikor nem a négy fal között, hanem (még ha városi terepen is, de) a szabadban folyik az angolóra, valahogy megjön a kedve az embernek a kommunikációhoz (is). Az pedig már fél siker, hiszen a többség arra vágyik, hogy az adott nyelven képes legyen kommunikálni.
Pontosan mi a módszered?
A sétálós YES Let's go! órák azért annál többről szólnak, mintsem hogy rójuk a köröket a parkban a tanítványaimmal. Már jó ideje kutatom a tanulásmódszertan témát, mert egyrészt érdekel, másrészt igyekszem a leghatékonyabb módon segíteni a hozzám forduló nyelvtanulókat: utat mutatva és támogatva őket a kitűzött nyelvi célok elérésében. Ezáltal facilitátor, vagy ha tetszik, mentor szerepet is öltök. Maga az óra általában egy – tervezett, de – oldott beszélgetés, amely egyfelől épít arra, hogy maximálisan odafigyelek a partneremre, az igényeire, a tapasztalataira, a megszerzett tudására, az érdeklődési körére, illetve a céljaira. Másfelől azon a – többekkel, köztük neves poliglott nyelvtanárokkal osztott – nézetemen alapszik, hogy a nem teljesen kezdő nyelvtanulóknak már nem muszáj a tankönyvi, többé-kevésbé erőltetett angolt tanulniuk. Sőt, az ő számukra az a jó (és nem mellesleg motiváló), ha igenis sok-sok valós, igazi angol szöveggel és hanganyaggal találkoznak. Úgy gondolom, hihetetlenül szerencsések a mai nyelvtanulók, hogy manapság elég – szó szerint – egy ujjukkal pöccinteni, máris dől rájuk a sok célnyelvi „tananyag”! Ezt én is lelkesen kihasználom. A tanítványaimnak óráról órára biztosítom az ajánlott videókat, podcastokat, vagy éppen olvasnivalókat, amelyeket aztán feldolgozhatunk – például beszélgetve róluk. Számítok a tanulók önálló munkájára: arra, hogy időt és energiát fektetnek a felkészülésbe. Szóval, nem csodamódszer és nem szemfényvesztés. A cél az, hogy az értelmes szövegkörnyezetben előforduló szókincset és nyelvi szerkezeteket gyakorolhassuk együtt szóban – immár produkálva, nem pusztán befogadóként. De rugalmas annyira a módszerem (vagy: vagyok annyira kreatív?), hogy ahol és amikor kell, a nyelvtanozást is beépíthessük. Igazából alkalmat adok a tanítványaimnak arra, hogy a céljaik és aktuális nyelvi szintjük szerint folyamatosan a gyakorlatban (velem beszélgetve) próbálgathassák a szárnyaikat és vethessék be a tanultakat.
A sétálós angol mellett milyen módon lehet nálad angolt tanulni?
Az eddigi tapasztalatom szerint a sétálós angolt leginkább a gyermekeiket levegőztető kismamák fogadják örömmel. Velük babakocsit tologatva angolozunk. Szerintem számukra tényleg hiánypótló lehetőség ez a formabontó angolóra. Emellett kedvelt és kényelmes alternatíva az online (Skype-on, Messengeren stb.) tartott angolóra, amelyet szinte ugyanezzel az előbb felvázolt módszerrel, ugyanezen elvek mentén tartok. Sőt, otthon is tanítok, főleg iskoláskorúakat, akikkel picit játékosabban foglalkozom és ha szükséges, jobban támaszkodunk az iskolai tananyagra, tankönyvre. Mindemellett egy újabb „kuriózummal” is előálltam: a YES Angol Projektekkel. Itt a projektalapú tanulás módszerét próbálom a nyelvtanulók számára elérhetővé tenni, méghozzá online. Arról van szó, hogy egy kis csoport kap egy (nem nyelvi) feladatot, amelyet részben önállóan, részben együttműködve kell megoldaniuk, határidőre, a nyelvtanári felügyeletemmel. Óriási előnye, hogy egyrészt ötvözi a „csinálva tanulj!” („learning by doing”) bizonyítottan hatékony tanulási módszert a közösségi és kooperatív tanulás, illetve a már említett, eredeti angol forrásokon (olvasnivalókon, hanganyagokon, videókon) keresztül történő nyelvtanulás módszerével. Ezek együttesen adnak ki egy élvezetes, motiváló, időbeosztás szempontjából rugalmas, mégis egy belátható időtartamra szóló nyelvi programot.
Te mikor kezdted el az angolt tanulni?
Óvodában kezdtem, és ez akkoriban még ritkaságnak számított (nem véletlenül hívták „kísérleti” programnak). Szerencsém volt, mert azonnal megszerettették velem a nyelvet, de nem mondanám, hogy pillanatok alatt megtanultam angolul. Az egy sok évig tartó, önálló munkán alapuló és különórákkal megtámogatott – viszont élvezetes, nem szenvedős – folyamat volt. Visszagondolva, az angoltanulást illetően a számomra legemlékezetesebb mozzanatok közé tartoznak a kedves magántanáraimmal átvett igazi angol mesekönyvek; hogy az épp aktuális kedvenc együttesem slágereinek dalszövegeit egytől-egyig kívülről fújtam; és az, amikor az általános iskolai barátnőmmel a Margitszigeten angolul szólítottunk le embereket, játékból. Sokat merítek ezekből az emlékekből, minden szempontból. Jellemző, hogy az érzelmi kötődés határozott lökést adhat és nagy ösztönző erőt jelenthet a tanulásban!
Az én gyermekem most lesz másodikos, németet tanul. Szeretném, ha 1-2 év múlva anyanyelvi környezetben is tanulna. Szerinted ez jó ötlet?
Az anyanyelvi környezetnek fantasztikus hatása lehet és hatalmas motivációt adhat a nyelvtanuláshoz. Nem csak saját tapasztalat mondatja ezt velem, hanem sokan mások is erről számolnak be. Én magam egy néhány hetes – meghatározó élményként bevésődött – angliai kurzus után jutottam arra a döntésre, hogy az angol nyelv és az angol nyelven elérhető világ az, amivel a későbbiekben is szeretnék foglalkozni. De azt azért mindenképpen mérlegelni kell, hogy a gyermek – nyelvileg és lelkileg egyaránt – készen áll-e erre a csodás élményre. Nehogy az ellenkező hatást érjük el nagy igyekezetünkben. Ezt most lehet, hogy az anya mondatja velem, de talán jobb előre aggodalmaskodni, mint utólag bánkódni...
Mi a legfontosabb szerinted a nyelvtanulásban?
Több legfontosabbat emelnék ki, ha szabad. Nyelvtanárként és tapasztalt (6 idegennyelvet tanult) nyelvtanulóként egyaránt azt mondom: borzasztó fontos, hogy élvezzük a folyamatot! Az ideális nyelvtanulás nem egy pár hónapos elfoglaltság. Hosszabb időtartamban kell gondolkodni, és kinek van elég kitartása éveket tölteni olyasmivel, amit kínszenvedésnek érez?! Ez talán a legnagyobb kihívás az iskolákban is: a tanulókkal megszerettetni a nyelvet és a nyelvtanulást. Én erre törekszem az iskolán kívül: motiváló, élvezetes angoltanulást nyújtani. Egy másik lényeges dolog, hogy sok ismétlésre és munkára van szükség az eredményes nyelvtanuláshoz. Egy-egy nyelvi elem (szavak, kifejezések, szerkezetek) hatékony rögzítéséhez nem elég egyszer jól „megtanulni” azt. Úgy valószínűleg csak azt érjük el, hogy a rövidtávú memóriánkban elraktározzuk, de egy-két hónapon belül kiesik onnan. Újra meg újra találkoznunk kell vele, lehetőleg különféle kontextusban. Dolgoznunk kell vele, így tesszük a magunkévá. Ez megint olyasmi, ami központi szerepet tölt be az angoltanári praxisomban: a megfelelő források kiválasztása és az általuk biztosított szövegkörnyezetben történő tanulás (ismétlés, nyelvi „munka”) támogatása. Nagyon fontos még a nyelvtanulás szokássá alakítása is. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az angoltanulást nem lenne muszáj egy letudandó feladatnak, nyűgnek éreznünk. Csak annyit kellene tennünk, hogy a nyelvgyakorlást beépítjük a mindennapjainkba. Talán az eddig elmondottak alapján is érthető, hogy ez miért fontos. Támogatja a nyelvtanulás teljes folyamatát, könnyedebbé, szinte észrevétlenné teheti az egészet, motivál és természetesen növeli az idegennyelvvel töltött időt, ami közelebb juttat a célunkhoz. Hogy hogyan építhetjük be az angolt és az angolozást a mindennapjainkba, arra vonatkozóan összeállítottam egy praktikus ötletgyűjteményt (letölthető a honlapomon). Lehetne még sorolni a nyelvtanulást érintő fontos elveket, de talán ezek a legkiemelkedőbbek.
Mik a jövőbeni terveid?
Rengeteg tervem és ötletem van, de igyekszem a realitások talaján maradni és a vállalkozásomat fenntarthatóvá varázsolni. Szeretném, ha a projektes terveim lendületet kapnának, nagy reményekkel nézek elébük. Mindenképpen növekedést tervezek, hatékonyabb időbeosztással, a tanítványok ösztönzésével és a szükséges mértékben fűszerezve egy kicsit határozottabb marketinggel. Lelkes vagyok, mert az angolt és a tanítást is élvezem, a tapasztalatom pedig azt mutatja, hogy tudok segíteni azoknak, akik az iskolai – nyelviskolai angolórákból kiábrándultak (kortól függetlenül). Az angol igenis lehet szerethető és lehet sikerélmény! Igazából, bárkiről kiderülhet, hogy jobban tud angolul, mint hinné! Az általam alkalmazott módszereknek köszönhetően pedig valóban hatékony lépések tehetők a használható nyelvtudásért!
Főbb szolgáltatásaim:
online és offline magántanítás;
sétálós angolórák (YES Let’s go);
YES Angol Projektek
YES! Angol másképp! Ha kiábrándultál az iskolai angolból. Ha szükséged van egy tanárra, aki odafigyel rád és eredményes módszereket alkalmaz a céljaidat szem előtt tartva. Mindegy, hogy hány éves vagy, itt az ideje, hogy más módszereket alkalmazz és hatékonyabb lépéseket tégy a használható angoltudásért! Az angoltanulás lehet sikerélmény. Az angol lehet szerethető! Your English Steps Judittal.
ELÉRHETŐSÉGEIM:
https://www.YourEnglishSteps.com