Hogyan fogadta a család, hogy te is a borász szakmát választod?

Édesapám nagyon sokáig próbált távol tartani vagy inkább úgy mondanám, hogy azt mondta mindig, hogy olyan szakmát válasszak, ami tényleg érdekel. Aztán persze ezt mondta, de azért csak lépésről-lépésre egyre jobban belevont a munkákba. Főleg borkóstolók tartásába elsőként.

A szőlőben gyerekként is dolgoznunk kellett, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt akkor nagyon szerettem. Sokkal jobban szerettem otthon olvasni, mint kint dolgozni. Aztán valahogy megfertőzött a dolog, de inkább a szép része. Vagyis borvacsorák, gasztro programok, fesztiválok. Ráadásul amennyire vissza tudok emlékezni én mindig tanultam valamit. Alapvetően közgazdász vagyok, amikor nyári szünet volt akkor mondtam apának, hogy ajánljon nekem szőlész-borász könyveket, mert zavart, hogy amikor fordítok, nem mindig értem apa pontosan mire gondol. Valahogy így indult el. Aztán a diploma szerzés után jött a kérdés, hogy merre tovább? Végül is több magyarral, köztük barátaimmal Londonban végeztük el a WSET diploma képzését. Így igazából „papíron” nem borász, hanem nemzetközi borakadémikus vagyok. Ez azt jelenti, hogy tanultam a világ borairól, pezsgőiről, párlatairól és nemcsak elméleti, hanem gyakorlati vizsgánk is volt. Nagyon sokat kellett kóstolni, ugyanis fel kellett ismerni, hogy az adott ital honnan származik, milyen fajta, milyen évjárat és borleírást kellett róla adni. Érdekes volt az első vizsga, amikor behozták a három bort, amit elemezni kellett egyforma martinis palackban, hogy még véletlenül se tudjuk kitalálni a palackforma, vagy a kapszula alapján hogy mi az, amit kóstolunk. Ráadásul nagyon sokat kellett készülnünk, akkor meg nem is tudtunk még itthon megvásárolni minden külföldi bort egyszerűen. Távoktatással tanultunk, vizsgázni mentünk ki. A családom annak örült, amikor látták, hogy kóstolás szempontjából mit jelent. Mi exportálunk is több országba, elég gyakoriak nálunk a külföldi turisták. A tudásom abban segít, hogy ismerjem azt a bortípust, ami az adott országban van és mondjuk, a vendéget emlékezteti a mi borainkra.

11 éve egy országos egyesületet is létrehoztunk, én nagyon hiszek a közösség erejében. A Junibor- Fiatal borászok egyesületének első 6 évében én voltam az elnöke, első kisfiam megszületéséig. Amikor indultunk, az első bemutatkozó kóstolónk után nagyon rosszul esett, amikor azt olvastam az interneten, hogy milyen könnyű nekem, mint marketinges, csak apa boráról kell beszélnem. A csalódottságból az lett, hogy elkészítettem az első boromat, egy száraz sárgamuskotályt. Korábban mondtam én apának, hogy én annyira szeretem a muskotály fajtát, legyen már nekünk is száraz is, ne csak édes. Ő meg sokkal inkább a furmintot kedveli. Így aztán nem volt kérdés, hogy abból a dűlőből, amit a szüleim az esküvőjükre kaptak (450 tőkét) készül az első saját bor. Sosem fogom elfelejteni azt az érzést, az aggodalmat 11 évvel ezelőtt. Minden reggel és este mértem különböző értékeket és nagyon féltem, hogy valamit rosszul csinálok, hiszen ez csak az én felelősségem volt. Pont, mint a gyerekeknél J A bor szerencsére nagyon sikeres lett, igaz árulni nem árultuk, de még külföldön is bemutathattam egy bemutatón.

Mit szólt a borásztársadalom ahhoz, hogy egy nő ezt az utat választotta?

Szerencsére egyre több nő dolgozik borászként és én abban a speciális helyzetben vagyok, hogy a tokaji borvidéken már akkor is több híres és elismert hölgy borászkodott, amikor elkezdtem. Persze előfordult, hogy egy–egy helyzetben csak férfiak voltak körülöttem. Vicces volt, egy levelezésben sokáig az volt a megszólítás: ”Kedves Angi és Urak”. Azóta becsatlakozott még néhány nő szerencsére. 

Volt olyan pillanat, amikor megbántad?

Azt nem mondanám, hogy valaha megbántam volna, de azt igen, hogy voltak pillanatok, amikor elbizonytalanodtam, hogy ez az én utam-e. És ilyenkor elgondolkodik az ember, hogyha azt választottam volna, hogy nem a családdal dolgozom akkor könnyebb lenne-e. Vagy alkalmazottként bemenni valahova ahol meg van határozva, hogy 8tól 4ig dolgozom és mondjuk a hétvége szabad.

Nekem is voltak mélypontjaim, amikor elég sötéten láttam a jövőt, de ezekből a helyzetekből mindig úgy kerültem ki, hogy igazából hálás lehetek, mert olyat csinálok, amit nagyon szeretek, bármikor kimehetek egyet sétálni a szőlőbe, ha szeretnék a természethez közel lenni és azokkal lehetek a legtöbbet, akik a legközelebb állnak hozzám. És egy ideig azt is elmondtam, hogy jó érzés, hogy nincs szigorúan vett főnököm. De mióta megszülettek a fiaim, azért talán mégiscsak vannak most már főnökeim. 

El lehet valahogyan választani a munkát és a családi életet egy ilyen vállalkozásban?

Azt mondhatom sajnos nem és szerencsére nem. Mindkettő ott van. Mi tényleg a családdal szinte 0-24ben együtt vagyunk és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek konfliktusok és ajtócsapdosások. Nem érhetünk mindenben egyet, két generáció vagy esetleg női és férfi vélemények összefeszülnek. De a cél közös, szeretnénk mosolygós borokat készíteni és minél több embernek megmutatni. Megmutatni a borokat is és azt a gyönyörű környéket ahol lakunk.

Persze igényel rugalmasságot az életünk és nem tudnék ennyit dolgozni a családi vállalkozásban, ha nem lenne mellettem maximálisan a párom. Előfordult, hogy felhívtak külföldiek hogy most állnak a vendégházunk előtt, akkor ők bort kóstolnának. Most. A gyereket volt, hogy átnyújtottam a páromnak és elmentem egy órára megtartani a kóstolót. Igaz, talán ezekre a helyzetekre gyerekkel már könnyebben mondok nemet, mint korábban.

Mire vagy a legbüszkébb?

A fiaimra, és arra hogy megpróbálunk a családdal minden nehézségen közösen túllendülni és haladni a célunk felé. Illetve azt a boldogságot, örömöt és büszkeséget nem fogom elfelejteni, amikor 2003-ban felhívtak, hogy apukám lett az Év bortermelője Magyarországon. Hetedszerre volt bent a legjobb öt között, mégis annyira váratlan volt, majd kiugrottam a bőrömből.

Milyen terveid vannak?

Ha minden jól megy, idén belefogunk egy nagy építkezésbe. Emellett nyáron indulnak angol és magyar nyelvű workshopjaim is, amit nőknek szánok „Borokról könnyedén”. Azoknak szól, akik teljesen kezdők, de szeretnének többet tudni a borról. És még elég hosszú listám van, nagyon szeretek tervezgetni)

Hogyan lehetne ösztönözni a nőket, hogy akit érdekel igen is merje ezt a szakmát választani?

Azt gondolom, jó példával lehet elől járni. Minél több női borásszal vagy nővel, aki borászatnál dolgozik találkozik, annál bátrabban követhet bennünket. Nemrég megjelent egy könyv Gyengébb? Nem címmel, ami 26 nőről szól, akik a borok világában mozognak.

Képek: Furmint Photo