Munkám során, tradicionális gyöngyvarrásos technikával dolgozom, de szívesen alkalmazok egyéb kreatív módszereket is, például a fa gyöngyöket saját kezűleg festem meg, így teszem még egyedibbé. Egy-egy ékszert több száz válogatott gyöngy, ezernyi öltés és 5-8 órányi gondos munka kerekít teljes egésszé. Tudatosan törekszem olyan letisztult formavilág megteremtésére, melyet viselője tölt meg tartalommal, akinek stílusa, saját belső szépségéből fakad. 

Csodálatos gyöngysorokat készítesz.  Olyanokat, amiket az ember szívesen vesz a kezébe, anélkül, hogy félne, összetörik a darab a kezében. Miért pont gyöngy, miért pont ékszerek? 

Amikor a kisfiam megszületett és belecseppentem az anyaság mindennapi rejtélyeibe, akkor éreztem azt, hogy valami olyannal is foglalkoznom kell, aminek látszata is van. Mert a házimunka az egyetlen olyan dolog, amit ha nem csinálsz meg, csak akkor van látszata. Azt éreztem, hogy tennem kell valamit, aminek van eleje és vége, valamint kézzel fogható, fel tudom mutatni az eredményt. Így indult el az ékszeres pályafutásom, egy maroknyi bontott gyöngyből. Az alkotás öröme, az inspiráció, a szikra, mely elindítja az alkotás hömpölygő folyamatát. Majd ott az eredmény, ami friss, unikális és izgalmas, illetve nincs két ugyanolyan darab. Aztán jött a következő és a következő. Közben elkezdtem technikák után kutatni, mindig újabbakat elsajátítani. Egyik lépés hozta magával a másikat, alapanyagokat kellett felkutatnom, aztán máris azon kaptam magam, hogy megvarrtam vagy 15-20 darab nyakéket, karkötőt. Nem tudtam, mit is kezdjek velük, mindegyik tetszett, mindet a magaménak érzetem, el sem tudtam képzelni, hogy megváljak tőlük. Aztán elvittem az egyetemre és megmutattam a csoporttársaimnak, akik azonnal meg akarták venni. Újabb és újabb darabokat rendeltek belőlük, megosztották velem az elképzeléseiket, hogyan készítsem el a továbbiakat. Így - újabb inspirációkat gyűjtve, újabb technikákat tanulva - egyre többet és egyre szebbeket készítettem. Valahogy így kezdődött, megtetszett és beleragadtam.  

Kislánykorodban is szeretted ékesíteni magad? 

Mint minden kislány, én sem voltam kivétel ez alól. Édesanyámnak nagyon sok szép holmija volt: ékszerek, cipők, ruhák, mindenféle kiegészítők. Kifejezetten igényes nő, még ma, idősebb korában is. Van egy húgom, akivel mindig összevesztünk édesanyánk borostyánkő nyakláncán - ami hatalmas gyöngyökből állt, igazi ritka darab volt - és egy piros magas sarkú cipellőn. Miután megbékéltünk, virágszirmokból ragasztottunk egymásnak színes körmöket, akár naponta többször is. 

Hogyan nyúlnak vissza munkáid a régmúlt korok asszonyaihoz?   

A gyöngy, mint ékszer, már ősidők óta a nőkhöz tartozik. Azt gondolom, hogy egy elegáns gyöngysor amolyan klasszikus darab. Akárcsak a zenében Bach vagy Mozart. A történelmi időkre visszatekintve, a gyöngy mindig az eleganciával, a kifinomultsággal és a nőiességgel forrt össze. A gyöngy ékszerek a természetesség, a női szépség és letisztult elegancia jelképei voltak, de tulajdonképpen ez manapság sem változott. Csupán a merészebb színvilág és a régi időkhöz képest változatosabb technikák, amik változást hoztak. A gyöngy mindig divatos, soha nem megy ki a divatból, valamilyen formában folyamatosan jelen van.
Az ékszereim azokat a nőket szólítják meg, akiknek nemcsak megjelenésük, hanem „jelenlétük” is van, akik értékelni tudják, hogy nem tucat számban és sorozatgyártásban készülnek, illetve hogy gondosan összeválogatom az alapanyagokat, figyelek a minőségre és a részletekre. Kortalanok és nem félnek saját karakterüktől, hisznek az elegancia értékhordozó erejében. Az ékszereim hidat alkotnak a mai modern nő és a régmúlt asszonyai között. Minden egyes ékszerben megbújik dédanyáink rafinériája, nagyanyáink eleganciája, anyáink ereje és korunk felszabadultsága, ezeket gyúrom bele minden darabba. Az összes ékszer célzottan készül valakinek, akit az alkotás folyamata alatt még nem ismerek, mégis tudom, hogy egymásra találnak majd.  

Miért tartod fontosnak az értékteremtést, megőrzést? 

Napjainkban a hagyományaink kissé elhalványodni látszanak, kultúránk szétesőben van. Ez a folyamat egészen jól észrevehető, nemcsak a népi hagyományainkon és szokásainkon, hanem például egy gyászfolyamaton is. Talán ezért is nehezebb szembenézni magával a halál folyamatával, mint régebben. A gyászolót segítette a körülötte élő közösség, ahol fájdalmának hangot adhatott. Volt lehetőségük elbúcsúzni a halottól, erre volt alkalmas a három napos ravatalozás, a virrasztás. Az emberek megnézhették, láthatták az elhunytat. A gyászviselet szinte kötelező volt, a közeli hozzátartozóknak akár egy éven át is.

A népszokások, a rítusok mögött egy világnézet állt, és hosszú évek tapasztalata, a századok alatt összegyűlt pszichológiai tapasztalat, amit a mai rohanó világunk már nem tart tiszteletben, holott soha ilyen nagy szükség nem volt még megtartó, összetartozást segítő rítusokra, mint ma. Én Erdélyből érkeztem: hoztam magammal egyfajta lassan áradó derűt, mellyel bármikor visszatérhetek gyermekkorom tavaszába. Felidézem az egykor volt sokat ígérő tavaszokat, a Hargita szívének dobbanását, a nagymama ölelő karját, varrógépének kattogását. Néha elég a jelenben nyitott szemmel, nyitott szívvel járnom.  Ma már Budapest az otthonom, ami zsúfoltságában is gyönyörű és titkokkal tarkított forgatag kiapadhatatlan forrása. Nő és anya vagyok ebben a városban, magam vagyok a víz. Teremtő, formáló erő. Nap mint nap alakítom a világot, s a világ is alakít engem. Fontos számomra, hogy a gyermekem lássa, hogy nem a televízióban születnek csodák, hanem a mindennapjainkban, körülöttünk, illetve mi felelünk azok megteremtéséért. Például azzal, hogy egy maroknyi gyöngy, egy tű és cérna segítségével, hogyan ölt formát valami. Hogy a paradicsom nem az üzletekben terem, hanem annak be kell járnia a maga fejlődési szakaszait, ahogy a magból egy gyönge palánta lesz, amit megvigyázni, locsolni, gondozni kell, éppúgy, ahogy az embereknek is figyelni kell egymásra.

Hosszú utat jártam be, mire a gyöngyökkel egymásra találtunk. Ma már a gyöngyvarrás számomra igazi „adok-kapok”, alkotás, meditáció, ki- és beteljesedés, megőrzés. Ahogy néhány maréknyi apró golyóból kirajzolódik a mindig is bennük levő minta, ahogyan alakot öltenek általam, formát bontanak, majd viselőjére találnak: varázslat. Boldogan vagyok ennek az egymásra találásnak része, örülök, amikor egy-egy darab ragyogni kezd tulajdonosa által. 

Melyik volt a legnagyobb munkád? 

Nincs legnagyobb munkám, mindegyik a maga folyamatában a legnagyobb. Mindegyiket ugyanazzal az odafigyeléssel, lelkesedéssel, szívvel-lélekkel készítem, tele reményekkel, hogy egyszer biztos valaki rátalál. 

Volt már olyan, hogy „legurultak” a gyöngyök? 

Igen, volt, többször is. Néhányszor a kisfiam közreműködött a feledhetetlen élmény születéséhez. Volt, hogy odajött, majd odabújt hozzám, aztán csibész módra odanyúlt a gondosan összeválogatott gyöngyeim fölé, amelyek egymás mellett, jó szorosan, kis kupacokban voltak szétválogatva, majd hírtelen belemarkolt. Nem tudtam mást kérni tőle, csak annyit, hogy tegye le. Ekkor ő mosolyogva elengedte és még most is látom magam előtt lassított formában, ahogy a gyöngyök szanaszét pattognak először az asztalon, majd gurulnak szét a földön. Egy pillanat múlva rám mosolygott és csak annyit mondott: „Édesanya, ugye, milyen szép volt! Akarod még egyszer?”  Tehetetlen voltam, először bánatomban mosolyogtam, aztán már szívemből szólt a derű, mert be kellett látnom, hogy tényleg szép volt. 

Elérhetőségeim:

· E-mail: farkas.csenge@yahoo.com

. Facebook: Farkas Csenge Handmade

· Telefon: +36 20-4320515

· Web: www.farkascsenge.com (feltöltés alatt)