•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nők, mindannyian
    • Fenomena – Nőiesen okos, okosan nőies
728 x 90

Álomvilág lencsén keresztül- DreamWorld Photo

Ihász Ingrid vagyok, gyerek- és családfotózással foglalkozom. Nyáron lesz két éve, hogy megszületett a kislányom, hivatalosan még a szülési szabadságomat töltöm, és így vágtam bele a fotós vállalkozásba.

Nagyon kifejező a weboldalad, ezzel együtt a vállalkozásod neve: DreamWorld Photo. Miért éppen fotózol? 

Rendszeresen szoktam nézegetni azokat a képeket, amiket korábban készítettem a kislányomról. Néhány hónap alatt is hihetetlenül sokat változik, fejlődik, mire észbe kapok már iskolába megy majd, aztán kirepül a fészekből. A képek segítenek megőrizni és felidézni az emlékeket. Persze, készül ezer meg ezer kép mobillal, de azoknak a minősége igencsak távol áll a profi képekétől, ráadásul a készítő - általában anya - többnyire lemarad róluk. Pontosan emiatt tartom nagyon fontosnak a fotózást. A DreamWorld nevet azért választottam, mert nagyon szeretem az olyan képeket, amelyek az álom és a valóság határán állnak.

A családi fotóimat lifestyle stílusban készítem, ami azt jelenti, hogy a természetes pillanatokra, érzelmekre, hangulatokra fókuszálok, nem a hagyományos, beállított képekre. A képeimet ugyanakkor részletesen utómunkázom, így ezeket a természetes pillanatokat is egy szebb, tökéletesebb formában őrizhetitek meg.

Nálam minden fotózás testreszabott, azaz nincsenek kötelező helyszínek és díszletek. Mindenre az alapján teszek javaslatot, amit egy gyors és egyszerű előzetes felmérés alapján megtudok a családokról. Nyilván az sem gond, ha nincsen közös egyedi hobbi vagy kedvenc hely, de ha van, akkor miért ne építsük be a fotózásba?

A kicsiknek mindig vannak kedvenc játékaik, ezek mind visszaköszönhetnek a képeken és évek múlva is kedves emlékek lesznek. Ezen kívül részben a saját szórakoztatásomra, részben pedig már ügyfél megrendelésre is készítek igényes montázsokat, ahol némi Photoshop mágiával hozok létre mesevilágokat. 

Korábban mivel foglalkoztál? 

2005-ben kezdtem el online marketinggel foglalkozni, és mind ügynökségi, mind média oldalon hosszú évekig dolgoztam. Jelenleg elsősorban a saját vállalkozásomban és néhány egyéb projektben kamatoztatom ezt a tudást. Szintén 2005 óta blogolok is kisebb megszakításokkal, én indítottam az egyik első hazai online médiás blogot, a rabbitblog.hu-t, majd vezettem a CEMP (ma Indamedia) Sales House üzleti blogját, majd a GroupM Akadémia blogját is. Közel öt évig írtam a Makeup Blogot is a szerzőtársammal, Katával közösen, aminek során volt szerencsém például Heidi Klummal és Palvin Barbarával is találkozni, illetve belesni a kulisszák mögé divatbemutatókon. A Makeup Blog miatt kezdtem el a fotózással komolyabban foglalkozni, de még az OKJ képzést is hobbiból végeztem el. Jelenleg a DreamWorld Blogra fókuszálok, ahol - reményeim szerint - hasznos és szórakoztató, a fotózáshoz és a képekhez kapcsolódó (tárolás, inspiráció, dekoráció, jogi vonatkozások stb.) témákkal foglalkozom. Emellett pedig az Instagramon gyerekfotózáshoz adok tippeket anyukáknak, mert egyrészt egész életemben a tudásmegosztást gyakoroltam, másrészt pedig hiszek abban, hogy a vizuális kultúra fejlődése nekünk fotósoknak is hasznunkra válik. 

Az indexnél is dolgoztál, szerepelsz a Médiapiac „Ki kicsodájában”. Nem hiányzik ez a fajta nyüzsgés? 

Nem szálltam ki teljesen az online marketingből, a kislányom fél éves kora óta dolgozom különböző projekteken. Arról már nem is beszélve, hogy a saját vállalkozásom marketingjét majdnem teljes egészében én csinálom, beleértve a weboldal elkészítését, szövegírást, minden grafikai munkát, közösségi média jelenlétet, együttműködéseket stb. A háttértudásom és a maximalizmusom miatt mondjuk eléggé zavar, hogy mennyi mindent lehetne, kellene még csinálnom vagy jobban csinálnom ezen a téren. 

Pár éve nagy változás történt az életedben. Édesanya lettél. Mennyire változott meg az életed? 

Gyökeresen megváltozott az életem, minden a feje tetejére állt. Mondhatnék rengeteg rózsaszín és mézes-mázas dolgot, mert a kislányom egy tündér, és számomra nyilván a legszebb és legokosabb is. De piszkosul nehéz volt és még ma is az nekem ez az új szerep és hogy teljesen át kellett mindent priorizálni. Szinte semmi sem maradt abból, ami korábban fontos volt nekem és ezt nem könnyű feldolgozni. Bizonyos szempontból még mindig keresem az utamat. De annál szebbet még életemben nem hallottam senkitől, hogy "szeretem anyát". 

Meg tudod állni, hogy ne a kislányodat fotózd állandó jelleggel? 

Szerencsére mobillal utálok fotózni, a gépemet pedig nem tartom mindig elöl. A fotózás mindig egy "projekt", hiszen nyers képeket készítek, amiket utána le kell tölteni, fel kell dolgozni, szóval nem csak pár kattintás és kész is. Nincsen dokumentálási kényszerem sem (kivéve, ha eseményfotózásra kérnek fel). Inkább az szokott előfordulni, hogy időnként rendelek neki különlegesebb kis ruhákat és/vagy elmegyünk olyan helyekre, olyan időpontokban, ahol tudom (vagy néha csak remélem), hogy jó lesz fényképezni. Ez olyan hetente-kéthetente egy alkalom. 

Van partnered a munkában? 

Szinte mindent magam csinálok, egyedül a PPC kampány menedzsmentet szerveztem ki. Komolyabb IT-s problémáimban szerencsére számíthatok a férjemre. Ha pedig olyan projekt van, ami több embert igényel, akkor fotós barátokkal dolgozunk együtt. 

Sok fotós dolgozik a piacon. Mivel lehet szerinted kitűnni? 

Szerintem elég nehéz kitűnni és új belépőként érvényesülni ezen a piacon, nagyon nagy a konkurencia és az átlagos árszint messze alatta van annak, amire profitáblis vállalkozást lehetne építeni. Úgy gondolom, hogy a megközelítésem és munkám eléggé egyedi, és nagy hangsúlyt helyezek az ügyfélkapcsolatra és ügyfélelégedettségre is. Emellett a marketinget is nagyon fontosnak tartom, szerintem ma már ez elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki sikeressé tudjon válni fotósként. 

 https://www.facebook.com/dreamworldphotohu/

DreamWorld Photography, lifestyle családi és gyerekfotózás, portréfotózás