•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nők, mindannyian
    • Fenomena – Nőiesen okos, okosan nőies
728 x 90

Ha nem feszegetjük a határainkat, akkor sosem derül ki, mire is vagyunk képesek - Interjú Gunyecz Anna színésznővel!

A Kazán István Kamaraszínház és a Mindenki Színháza színészképző stúdiója, évről évre bocsát ki, tehetséges színészeket, színésznőket. Az interjú partnerem Gunyecz Anna fiatal, tehetséges színésznőt, aki élete első nagy főszerepét alakítja. Erről és sok minden másról is szól a most következő interjúbeszélgetés.

Még annyira fiatal, de megkérdezem, mit lehet önről tudni, gyerekkoráról, iskolai éveiről?
Szerencsésnek érzem magam, mert a szüleimtől és tanáraimtól rengeteg értékes dolgot megtanulhattam. Egészen kicsi korom óta foglalkozom a táncművészettel, színjátszással, a magyar nyelv és irodalom iránt is, már nagyon hamar elköteleztem magam. Mindig is fogékony voltam a színház, a film és a zene iránt, valahogy ezek a műfajok mindig lenyűgöztek.
Hogyan került a budapesti színészképző stúdióba?
A középiskolában már nem volt lehetőségem olyan szinten folytatni a színészmesterség tanulását, ahogyan szerettem volna, ezért úgy döntöttem, hogy a Budapesten próbálok olyan színvonalas képzést találni, ami számomra is kielégítő. Amikor megtaláltam a kamaraszínház színészképző stúdióhirdetést, első dolgom lett írni, hogy megnézhessek egy foglalkozást, majd miután megnéztem egy foglalkozást, azonnal jelentkeztem, mivel az órák nagyon tetszettek, ráadásul éppen szombat-vasárnap voltak a foglalkozások. Mindezeknek köszönhetően össze tudtam egyeztetni az érettségi évemmel, s így a hétvégéimet mindig Budapesten töltöttem.
Hogy telnek a napjai, azt tudom, hogy jelenleg egyetemre jár, mellette színészmesterséget és táncművészetet tanul!
Ez így igaz, elég mozgalmasak a napjaim, hétköznap egyetemi órákon vagyok, itt rengeteget kell olvasnom, mellette színészórákra, próbákra és táncórákra járok, ami nagyon megterhelő de ez idáig bírom, s ez így van rendjén, hiszen sokat kell még tanulnom.
Hogyan találkozott a darabbal, látta már előzőleg?
A monodráma nagyon meghatott, ráadásul az előadást Dombrádi Alinával láttam, akire barátként és példaképként is tekintek.
Mit érzett, amikor megtudta, hogy Ön játssza a darab címszerepét?
Nagyon örültem, hiszen hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra, azonban meg is ijedtem, mert ebben a szerepben a színészi mérce nagyon magas. Éreztem, hogy ez óriási kihívás lesz számomra, és nagyon sokat kell majd dolgoznom, hogy az előttem alakító színész kolléganőkhöz és a darabhoz méltó lehessek.
A próbák alatt, milyen kihívásokkal találkozott, mi volt a legnehezebb?
A könyv elolvasása után fel kellett dolgoznom, meg kellett értenem a vészkorszakban történteket. Nem könnyű egy mai fiatalnak elképzelni, amit az akkor tizenöt éves kislánynak /Sárdi Máriának/ át kellett élnie. Mondhatom nyugodtan, hogy az én generációm, fel sem tudja fogni, hogy abban az időben mi történt. Éppen ezért duplán-triplán nehéz volt számomra színészileg, hiszen itt egy olyan lélektani állapotot kellett a színpadon létrehoznom, hogy azok a vészkorszakot megélt nézők, akik élnek még, akik átélték a vészkorszak borzalmait, azok el tudják majd mondani az előadás után, hogy „igen, ez így volt, ez történt akkor"!
Úgy tudom, hogy ön körül, kisebb stáb dolgozik!
Igen igaz, de nem úgy kell elképzelni, mint egy filmforgatást, hanem inkább, mint egy kis közösséget, akik minden pénzbeli juttatás nélkül segítenek abban, hogy minél színvonalasabb alakítást tudjak a színpadon nyújtani. Éppen ezért szeretném ezúton is megköszönni Faltusz Alexandrának, Vári Kálmán színészkollégáimnak valamint Vég András és Rosenfeld Dániel Imre kulturális menedzsereknek azt a rengeteg munkát, amit idáig tettek értem és az előadásért!
Milyen érzés volt a szülővárosába először bemutatkozni, ráadásul rögtön egy főszereppel?
Nagyon örültem, és rettenetesen izgultam is, hiszen fél évvel ezelőtt még nem is gondoltam volna, hogy pont Nyíregyházán fogok debütálni. De a 2019. Január 27-i premier, amely a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, Művész Stúdiójában volt, nagyon jól sikerült.
Hogyan látja a színházi pályája alakulását, vannak szerepálmai?
Remélem, hasonlóan fog alakulni a színészpályám, mint eddig, de tudom, hogy még nagyon sok dolgot kell megtanulnom. Nincsen konkrét szerepálmom, olyan szerepekre vágyom, amiben nem csak a mesterségbeli tudásom, hanem a személyiségem is fejlődni tud, nem beszélve arról, hogy át tudjam adni a közönségnek az általam alakított karaktereket, s mind ezt ténylegesen, hitelesen meg tudjam élni a színpadon, azt gondolom magának a színháznak, erről kell szólnia.
A rendezője azt mondta önről, hogy ritka tehetséggel és szorgalommar bír, hogyan látja ezt az önről kialakult képet?
A hozzáállásnak az egyik legfontosabbnak kell lennie egy pályakezdő számára, ha valamit tényleg szeretnénk mélyebben elsajátítani, akkor a tudás technikai része nem feltétlenül elég, meg is kell érte dolgozni, le kell ásni a mélyébe. Az első mennyiségi, a második minőségi munkát és eredményt jelent számomra. Igyekszem mindig a legjobbat kihozni bármiből, amit teszek, általában nagyon kitartó vagyok, amit elkezdek, azt szeretem végi csinálni. Óriási szerencsém volt hogy rátaláltam Budapesten erre a színészképző stúdióra. Mert itt nagyon értékkel bíró oktatás folyik, itt nincs helye nyafogásnak, hisztinek, pláne lustaságnak. Olyan tanárom van, aki nem csak magas szinten tudja, ismeri a színházi szakmát, de meg is követeli tőlünk, mindig azt mondja „nem a tudást, az akarást követelem meg tőletek, de azt igen, s ha az megvan, meglesz a tudásotok is"! Kriszt László színészpedagógus, rendező, tánctanár, aki egyben a darab rendezője is, kemény, szigorú tanár, de megtanultam tőle, hogy az embernek meg kell küzdenie, harcolnia az álmai megvalósulásáért, az csak úgy önmagától nem jön.
Milyen tanácsot adna az önhöz hasonló fiatal színésznövendékeknek?
A színésznövendékektől követelni kell, /az a jó iskola, az a jó tanár/ mert ha nem feszegetjük a határainkat, akkor sosem derül ki, mire is vagyunk képesek. A nehézségeket pedig lehetőségnek, kihívásnak kell felfogni, amiket meg kell, meglehet oldani. Véleményem szerint a minőségi színészképzés nem lehetetlen, de nagyon sok munka és szorgalom kell hozzá, s az sem árt, ha az ember talál egy igazán értékelbíró és kemény színésziskolát!
Az interjúbeszélgetés végén említjük meg, hogy rendhagyó előadást tartanak Május 9-én, 16 órától Sola Scriptura Teológiai Főiskolán, ahol  Sárdi Mária: „Kislány a pokolban" című monodrámáját adják elő Gunyecz Anna főszereplésében.