•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nõk, mindannyian
    • Fenomena – Nõiesen okos, okosan nõies
728 x 90

Sudár-birtok innen és túl

Sudárné Boros Erzsébetnek hívnak, 43 éves vagyok, Győrben születtem, 4 gyermekem van, agrármérnökként végeztem a mosonmagyaróvári Pannon Agrártudományi Egyetemen. Győrből Mosonmagyaróvárra költöztem, oda mentem férjhez, majd a második gyermekünk születése után Győrújfalun találtuk meg álmaink otthonát.

Apai nagyszüleim és az egész apai ág ott él, szüleim is kiköltöztek, így gyakorlatilag egy utcában lakunk a dédikkel, akik a mai napig aktív életet élnek. Nagypapám 98, a nagymamám pedig 93 éves. 

A gyerekek nevelése mellett tanultam lakberendezést, kertépítészetet, feng shuit, home staging-et, amiket aztán fel is használtam munkám során, hiszen több, mint 10 évig dolgoztam belsőépítészként, tervezőként saját vállalkozásban.

A képen a következők lehetnek: növény

Fűszereket, gyógynövényeket termesztetek. Honnan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozzatok?

2016-ban, a legkisebb gyermekem 8 éves korában jött édesapámtól - aki addig a mezőgazdaságban dolgozott - a hír, hogy abba szeretné hagyni a gazdálkodást, és van-e kedvünk átvenni a birtok irányítását. Nekem régi álmom vált így valóra, hiszen amellett, hogy a szüleim gazdálkodásának papírügyeit is én rendeztem, és valamelyest beleláttam a munkájukba, még a gyermekek születése előtt Dániában tölthettem fél évet gyakornokként, ahol egy több lábon álló farmon éltem. Ezt itthon is szerettem volna megvalósítani, de a gyerekek nevelése mellett nem mertem bevállalni. Azzal, hogy a munkába állásom pont egyidőre esett édesapám döntésével, megerősített abban, hogy vegyem át a birtok irányítását. Eddig is biogazdálkodást folytattak szüleim, tehát volt előttem egy jó minta, viszont a hagyományos takarmánynövények, kalászosok termesztésénél én többre vágytam. Így jött az ötlet a fűszerkert kialakítására. Mindig szerettem főzni, fűszereket már régóta termesztettem saját kiskertemben, illetve korábban a gyógynövényekről is egyre szélesebb ismereteket szereztem. A kettőt egy kalap alá véve, összefogva vágtam bele a munkába. Jelenleg olyan növényeket termesztek, amelyek fűszerként és gyógynövényként is hasznosak, így kihasználva mindkét jó tulajdonságukat, és ami a legfontosabb, az általam tanultakat továbbadom az érdeklődőknek. Elsősorban iskolások, óvodások, de szakmai csoportok is gyakran ellátogatnak hozzánk.

 

Saját istállótrágyát használtok, ezek szerint lovaitok is vannak?

A növénytermesztés mellett szarvasmarha-tartással is foglalkozunk, így saját bio-istállótrágyánk is van, amit felhasználunk a gazdaságban.

Hol tanultátok meg, hogy kell az állatokat gondozni, mit a növényekkel tenni?

A fűszerekről és a növénytermesztésről az egyetemen kívül szüleimtől és nagyszüleinktől tanultam, akik fűszerpaprika-termesztéssel foglalkoztak évtizedekig. Ezt a tudást továbbviszem én is, a mai modern gazdálkodással vegyítve. Gyógynövények gyógyhatásairól Szabó Gyuri bácsitól tanultam (ő a bükki füves ember – a szerk.), több éve rendszeresen járok Bükkszentkeresztre, ahol vele, illetve a gyöngyösi főiskola kiváló tanárával, Lakatos Márkkal napi kapcsolatban vagyunk azóta is. Mikrozöldek termesztésével is foglalkozom, ezt a tevékenységet saját tapasztalataimra alapozva végzem.
A képen a következők lehetnek: növény és étel

Amióta a családommal egy vidéki faluba költöztünk, mi is kezdünk visszatalálni a természethez. Rengeteget kirándulunk, élvezzük lakóhelyünk szépségeit, de be kell valljam a növényekkel, termesztésükkel hadilábon állunk. Gyanítom, vannak ezzel mások is. Van nekik/nekünk szóló jótanácsaid?

Az új honlapom készülőben van, szeretnék egy olyan tudásbázist létrehozni, ahol a növények termesztéséről, betakarításáról, felhasználásáról egyszerű, átfogó képet kaphatnak az érdeklődők, valamint minden évben segítséget nyújtunk a tavaszi időszakban a palántázásoknál, jó tanácsokkal ellátva az újdonsült növénytermesztőket. A gyógyításban is sokat tudok hozzátenni a betegségek kezelésében, egyre többen fordulnak hozzám segítségért, legyen szó akár légúti fertőzésről, ízületi gyulladásról, vagy migrénről, a pontos diagnózis tudatában segítek enyhíteni, vagy elmulasztani a betegségeket. A tudásbázis eddig a goolgle +-on volt elérhető, de mivel megszűnik, át kell tennünk a sok információt másik felületre, ez viszont időbe kerül.

17 féle gyógynövény- 45 féle termék. Hatalmas választék ez. Hol vásárolhatjuk meg termékeiteket?

A termékeink elsősorban nálunk elérhetőek, valamint 4 győri, 1 soproni üzletben és 2 budapesti webáruházban lehet rendelni a termékeinkből. Szeretném, ha az év 2. felében elkészülne a saját webáruházunk is.
Nem érhető el leírás a fényképhez.

A Birtok látogatható, tavasztól őszig szedhetők a biotermesztésben nevelt növényeink. Gyerekek is látogathatják a birtokot?

A birtok előzetes bejelentkezést követően látogatható, családok, iskolások, óvodások, szakmai csoportok számára is. A gyerekeknek 1-4., illetve 5-8. osztályig tematikus interaktív programunk van, ahol kedvükre kóstolhatnak, játszhatnak, állatot simogathatnak. Legnagyobb elismerés számunkra, ha egy gyermek megkóstol egy növényt, és még kér belőle. J

A környezettudatosság is fontos eleme gazdálkodásunknak, üveges termékeink vásárlásakor az üveget minden esetben visszaváltjuk, valamint csomagolásmentesen is áruljuk a termékeinket.

https://www.facebook.com/sudarbirtok/