A szupervízió: A szupervízió manapság nélkülözhetetlen a segítői területeken! Szupervízorhoz jár a pszichológus a pszichoterapeuta, a coach, a mentálhigiénés szakember, az addiktológus és minden segítői szakma képviselője, akik csak emberekkel foglalkoznak. Meglepő, de még a kiemelkedően sikeres üzletkötők is, a nagy cápák, akik az igazán nagy bizniszeket hozzák tető alá. (Esetükben nem szupervízornak, hanem mentornak hívják ezt a személyt.)

Miért járnak még a legjobb pszichológusok is szupervízióba? Nem árulok el titkot azzal, hogy az embereknek több személyisége is felbukkan egy nap folyamán. Én ebben a pillanatban újságíró szerepben írom ezeket a sorokat, aztán ha meglátogatom a nagymamámat, akkor hirtelen unoka szerepbe kerülök, és ha távozás után beugrok egy boltba, akkor a vásárló szerepét öltöm magamra. És igen, amikor valaki belép a munkahelyére, pozíciójának megfelelő szerepét ruházza magára. A szupervízió célja tehát mindennek értelmében a hivatásban betöltött személyiség (és annak kompetenciáinak) fejlesztése.

Csak ennyi? Nem.

Csak, hogy néhány szélsőséges példát említsek: ha egy pszichoterapeutához elmegy egy kliense, aki aztán olyan dolgot tesz ki az asztalra, ami kísértetiesen hasonló egy a terapeuta múltjában történt eseményhez, vagy teszem azt valaki azért megy el, hogy valami bűncselekményt valljon be és könnyítsen a lelkén, akkor a terapeuta ezeket is kiteheti egy szupervizori folyamatban – természetesen az azt megkövetelő szakmai titoktartás keretein belül.

Üzleti háttértámogató rendszerek: Van egy kiemelten érzékeny pontja a munkaerőpiacnak, akik nem kisebb nehézségeknek vannak kitéve, mint a segítői szakmát folytató szakemberek. Ez a réteg az ún. „üzleti háttértámogató rendszer”, ami magában foglalja az ügyfélszolgálatot, vevőszolgálatot, a recepciót, a salest, a toborzást és nagyon sok minden mást is.

Azért ezt a célcsoportot emeltem ki, mert az ő munkájuk kiemelt tiszteletet érdemel. Ezen réteg kiemelt dolgozói naponta akár 100 ügyféllel is kapcsolatot teremtenek vagy ápolnak és vállalják magukra a cég arca szerepét, ami lássuk be nem mindig a legmegtisztelőbb feladat főleg, hogy sok esetben más emberek munkájáért (esetleges hibáiért) de legtöbbször az egész cégért vagy vállalatért is ők vállalják a felelősséget. Ők viszik el a balhét és csak a legritkábban részesülhetnek a kiemelkedő sikerekben. Vajon az ő igényüket ki elégíti ki a cégnél? Legtöbb esetben senki. Az általános vélekedés Magyarországon a témában, hogy: „azok az emberek ülnek ott, akik ezt tudják kezelni”, de hallottam már többször olyat is, hogy: „egy-másfél év, mindenki tudja, hogy ez a szakma ennyiről szól!”. Szóval, ha valaki a jövőben a fent felsorolt munkaterületek egyikére adná a fejét az rögtön számoljon ezekkel. Vagy?

A kevesebb néha több: Ha a pszichológusi székben nem feltételezik magukról az emberek, hogy ők kikezdhetetlenek, akkor azt hiszem senkinek sem érdemes. Minden embernek szüksége van a figyelemre. Sőt lételeme, hogy valaki figyeljen rá, nem csak a magánéletben, hanem szakmailag is, ami nem azt jelenti, hogy ha valamit jól csinált még nagyobb terheket teszünk rá a megkérdezése nélkül, vagy ha valami épp nem az elvárásoknak megfelelően teljesül, akkor jön a fizetéscsökkentés. Kiemelten fontos, hogy azok az emberek, akik a frontvonalban napról napra a legstabilabb alapot képezik a cégének megkapják azt a méltán megérdemelt figyelmet, amit már néhány cég itthon is megad alkalmazottainak. A üzleti szupervízió nem egy lehetőség!

Csaplár Balázs