Tényleg csak egy szám a sok közül – vagy egy mágikus fordulópont? Mennyi? 30. Ízlelgetem és nem tudom, hogy édes vagy savanyú. Tetszik vagy nem tetszik? Egy biztos: egy éven keresztül elkísér.
Igen, én is beléptem a harmincasok klubjába, és vegyesek az érzéseim az új klubtagságommal kapcsolatban. Körülbelül 3 hónapja kezdődött; amikor lefoglaltam a repülőjegyemet Magyarországra, hogy a 30. születésnapomat ott is megünnepeljem a barátaimmal és a családommal. Én is harminc leszek. Ha valaki megkérdezi a koromat, akkor ezentúl már nem kettessel hanem hármassal fog kezdődni a szám. Oh, persze. Boldogan elfogadom, hiszen ez az élet rendje. De nem! Mégsem! Még nem vagyok rá felkészülve. Segítség!! Miért érzem ezt a rémületet? Miért érzem, hogy az íz inkább savanyú?
Aztán rájöttem. A 30. születésnapom és a fejemben pirosan villogó szám szembesített magammal. Mindazzal, amit eddig a 29-essel és előtte takarni próbáltam. Az elvárásaimmal. Azt hiszem, az elvárásaim miatt éreztem, hogy szeretném a születésem napját kiradírozni a naptárból. Az elvárásaim magammal és az életemmel szemben. Hogy hol KÉNE lennem? Hogy kivel KÉNE lennem? Hogy már rég egy mesterdiploma boldog tulajdonosa KÉNE, hogy legyek. Hogy már életem szerelmével KELLENE terveznem a közös jövőt… És nem így van. Közel sincs így. Nem ott vagyok, nem azzal és nem azt csinálom, amit pár éve elterveztem. De ki mondja meg, hogy egyáltalán mit jelent a KÉNE? Miért gyötröm magam azzal, hogy más hogyan csinálja? Miért szabok magamnak határokat, és miért akarom beszorítani magam egy olyan dobozba, amiben nem kapok levegőt?
Megfulladok. Úgyhogy elhatároztam, kidobom az elvárásaimat a kukába. Leírom őket egy fehér lapra és elégetem. Nem! Nem! Nem! Inkább miszlikbe aprítom. Vagy inkább beledobom a Temzébe és megvárom, míg szépen lassan elolvadnak, szétáznak, elégnek. Egy a lényeg. Elég volt az elvárásaimból, mert csak szenvedést okoznak. És mit ad a sors? Amikor éppen egy ilyen gondolatfolyam borította el az agyam, az interneten böngészve ebbe az idézetbe botlottam az Ízek, imák, szerelmek írójától, Elizabeth M. Gilbert-től:
„Jobb ha a saját sorsodat éled tökéletlenül, mintha másvalaki életét próbálnád hibátlanul leutánozni”. Mintha nekem írták volna…
Péntek este összegyűltünk a barátaimmal Budapesten egy kellemes bárban. Végignéztem azokon az embereken, akik körülvettek, és végtelen, szívből jövő nyugalom lett rajtam úrrá. Kicsit abbahagytam a beszélgetést és csak figyeltem. Figyeltem őket, és mosolyogtam. Mérhetetlen hálát éreztem értük és azokért is, akik nem lehettek azon az estén ott velem. Ahogy ott ültem velük, úgy éreztem, hogy az elvárásaim szertefoszlanak. Mintha a hála érzése elmosta volna őket. Jó helyen vagyok, és ott vagyok, ahol éppen most lennem kell. Olyan emberek vettek körül, akik nem ítélnek el, akik úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Velük nem kell szerepet játszanom és álarcot viselnem. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy jöhet bármi az életemben, meg tudok birkózni vele.
Igen! Örömmel jelentem: 30 éves lettem – és a java csak most jön. A tortám isteni íze pedig megédesítette azt a bizonyos 30-as számot is.
♥
Is it really just a number like any other or a glittery magical turning point? How many? 30! I am tasting it and I cannot decide if the flavour is sweet or sour? Do I like it or do I hate it? One thing is sure: this number will follow me for a year. I can make a decision if it will embody my best friend or my worst enemy.
Yes. Please welcome me in the club of thirties. It was not voluntary to join so I have to admit I have mixed feelings about my new membership. All started three months ago when I booked my airplane ticket to Budapest where I planned to celebrate my 30th birthday with my friends and family. I will turn into 30. From now if somebody would ask my age the number starts with 3 instead of 2. Oh sure. I accept it happily, because I cannot turn back time. But No! Please wait! I have not been ready yet. Help me! Why do I feel this abject terror? Why I feel as I would bit into a lemon?
Then a thought hit me on my head. My 30th birthday and the flashing red number in my head confronted me with myself. It confronted me with everything I wanted to hide with 29 and in the years before. With my expectations. This year in October I realized that I wanted to erase the date of my birth from the calendar because of my expectations. Expectations towards myself and my life like where SHOULD I be? With whom I SHOULD be? That I should already hold a master degree. That I should already plan my future with the love of my life. But I do not do and live my life as I planned some years ago. I am living in another country again and I am single. But what does ‘SHOULD’ mean? Why I torture myself with comparing my life to other people’s? I try to squeeze myself into a box, but I cannot breathe any more. So I decided that I throw my expectations into the trash. Or maybe I jot them down and I burn the paper. No! I have a better idea. I just cut them into tiny pieces. Or I throw them into the Thames and I wait till they melt, burn or get soaked. The long and short of it I just want to get rid of them, because they just cause suffering. And what does life give? When I dived into thoughts about my expectations and turning into thirty I bumped into a quote on the web from Elizabeth M. Gilbert, the author of Eat, Pray and Love:
‘Tis’ better to live your own life imperfectly than to imitate someone else’s perfectly.’ The perfect message for me…
After a long time we got together in Budapest with my friends. As I looked around and I saw the people who surrounded me I felt a limitless serenity coming deep from my heart. I stopped chatting and I just observed. I observed them and I smiled. An immense gratefulness inundated me for everybody in my life. As I sat with those people, all my expectations that followed me like grey shadows before – dissolved. As the gratefulness would wash them away. I am at the right place at the right time. I was surrounded by people, who do not judge me and who accept me as I am. With them I do not need to play any role and I can throw away the masks. At that moment I felt that no matter what life brings I can handle it.
Yes. I am happy to say I am thirty years old. And the best is yet to come. And the divine taste of my cake made that number 30 sweetened.
Molnár Blanka