Bemutatja az elvonást, a sóvárgást, az élvezetet. Láttam a Requiem egy álomért című filmet. Ilyenkor mindenki tudja, mi bajom van. Persze, neki is elég vacak az élete, és mégsem... Van egy csomó problémája, de... Könyörgöm, fogd már be! Nem akarom hallani. Kit érdekel!? Én most akarom élvezni. Kell egy újabb löket! Nincs mese, meg kell nyugodnom. Előbb gyújtsunk rá. Sssszzzz-hhhhhhh. Pénz kell. Kérek kölcsön, vagy meghívatom magam. Úgysem ad senki. Otthonról is kértem. Árrghh... Fenébe! FENÉBEEE! Minek éljek? Minek szültetek, ha még pénzt sem adtok? Miért velem történik ez? Megölöm magam! Kell ez a francnak. Az lesz, jól kinyírom magam a vérbe, csak előtte még jól beállok, hogy kiélvezhessem. Oké, ezt holnap megoldom. Holnap szerzek pénzt, nem tudom, hogyan, de addig nem nyugszom. Mindegy, milyen másnapos leszek, nem fog érdekelni. Hova is dugtam az albérletpénzt? Holnap visszaszerzem és visszateszem. Huhhh... Minden meg van oldva. Már ennyi az idő? Ne. Ne, ne-neneneneneeee! Gyorsabban, öltözzek már! Nem érem el a metrót... Nem fogom elérni! Bakker!!! Megőrülök. Nem baj, megyek gyalog. No para, odaérek. Mi ez? Mi... a... fene ez? Ver a víz. Melegem van, szúr az oldalam. Még az út negyedénél sem vagyok. Már megint MIÉÉÉÉRRRRT? Miért? Gyerünk, gyerünk. Jackék már rég ott vannak, és buliznak. Menj már!!! Busz, menjünk busszal. Honnan, honnan, honnan? Melyik az, nézzük csak... Mi van már? Francnak ennyi busz. Húzz már a rákba innen! Nem érdekel. Kell egy bagó. Idióták. Na, végre. 20 perc? 20 perc? Ennyi pénzért 20 percet várjak? Azt a rongybatekertet, azt! Gyerünk már, mi lesz! Ahhhh... Ez az, végre. Megjöttem, elkezdtem, ott, ahol kell, az előjátéknál. Presztízskörök. Sziasztok. Helló. Mindjárt jövök.

Senki nem vár, de már nyugodt vagyok. Itt vagyok. Kiélhetem magam. Magasra ugrok, és aztán jó mélyen csobbanok az éjszakába. Mint a sűrű kátrány, magába ölel. Nem számít semmi. Jól vagyok. Szép lassan kezd hatni. Már nem remegek. Megszáradtam, és kezdek elázni. Jön a másik én. Menő vagyok, értelmiségi vagyok. Nem, haver, A kaméliás hölgy, ifjabb Dumas-tól, a francia romantika csúcsa, Jean Valjean meg tehet egy szívességet. Maupassant meg hogy jön ide? Meg sem közelíti. Te meg miről beszélsz? Tömeges szemétszedést kell szervezni. Példamutatás. Csak a hiteles példát követik majd. Ez legalább jót tesz az infrastruktúrának. Sem a kereszténység, sem az iszlám. Olyan, mint a rák. Az olajfestmények... Szürrealizmus! Dala... li.

Elkezdődött. Nem tudok magamról. Ez pontosan ellenkezik a „tisztában vagyok magammal” állapotával. Mondhatnám, hogy ez jó érzés, de nem tudok magamról. Nem emlékszem. Nem vagyok magamnál. Sem a teremtőnél, sem a rágalmazónál, sem másnál. Megszűnök. Nem kell szembesülnöm egyetlen problémámmal sem. Nincs. Még csak az sincs, hogy most nincs, mert nem gondolok rá. Nem gondolok semmire.

Vizet. Mindig van az ágyam mellett. Elég csak lenyúlnom. Itthon vagyok!? Végül is tökmindegy. Még vissza tudok aludni, addig nem számít. Szétmegy a fejem. Fel fogok ébredni. Fel fogok ébrednifelfogokébredni. Nem akarok felébredni. De rohadtul fáj a fejem. Fáj mindenem. Blöáááárgh... Hőőőhhhh-hőőőhhhh... Utálok hányni! A fejem... A pénzem, mit tettem? Neeeeee. Ugye csak álmodom? Miért nem? Minek csinálom ezt? Hiszen megbeszéltem, hogy nem költöm el. Miért nem tudok úgy viselkedni, mint más emberek? Miért nem tudok normális lenni? Miért nekem? Nem akarok megőrülni!!! Csak azt ne! Kell valamit...

Oly sokáig vágytam a halálra, hogy ma már félek élni. Fogalmam sincs, hogyan kell, ezt sem tanultam meg. A függőség őrületéről nem lehet filmet csinálni. Nem jön át, még 3D-ben sem. Mert az csak vizuális és akusztikus inger. Most talán képzeljük el a végtelent. Attól tartok nem fog menni, mert még sosem tapasztaltuk meg. Nem feldolgozható. Ilyen az őrület is. Azt nem látod, nem hallod, még csak nem is a bőrödön érzed. Belülről számol fel. Ég a bőröd alatt, feszíti a testet és a tudatot. Lélek már nem vagy csak alig létezik gépekre kötve, vastüdőben, infúzión. Egyedül nem megváltható. De nem vagyok egyedül! Van élet a halál előtt, és hogy utána mi lesz, azt majd megbeszéljük.

Nem tudom pontosan megmutatni az aktív függőség őrületét. Megpróbáltam leírni a sajátomat. Ennyit tudok adni, talán ez is sok. Szörnyű visszagondolni ezekre az időkre. Mély behatás kellett, hogy fel merjem idézni. Ma már másképp gondolkodok. Visszanézve egykori naplómat az elvonás időszakából, megdöbbentő látvány fogadott. Ételmaradék a lapok között, kávélenyomat, vízszintes és függőleges írások, krikszkraksz, áthúzás, átsatírozás mindenütt. Szó szerint: egy őrült naplója. Pár naplóval és fél évvel később egészséges, egyenes sorok, rendezettebb gondolatok, építő ötletek. Ma: a Lexi.hu lett a naplóm. Mások a prioritások, mások az élvezetek. Örömmel tölt el, ha adhatok, ha nem a legolcsóbbat veszem, ha meghallgatok valakit, hogy fontos vagyok, amikor segíthetek, amikor olvasok, úszok, izzadok a szaunában, a szobanövényem, az, hogy megírhatom nektek, hogy gondolhatok rátok, és legfőképpen, hogy az értem szóló harcban, az angyalok oldalán állhatok ki magamért! Köszönöm, hogy ezt józanul írhattam meg!

Csaplár Balázs