Felmehettünk a színpadra és még azon is túl, bekukucskálhattunk az öltözőkbe, a kelléktárba, láthattuk a Vihar előadásból ismerős bábut és vitorlát. Tesztelhettük az aznapi Peer Gynt előadás előtt fél órával, hogy a darabban szereplő vízcsobogás a nézőtérről tényleg vízcsobogásnak hat-e, vagy sokkal inkább egy fűrész hangjának, amikor a vízcsapot bemikroportozták és megengedték.

Mintha csak kitalálták volna gondolatainkat, hogy ennél még magasabbra vágyunk, hamarosan a karzat mögötti takarásban találtuk magunkat, ahol két szoba rejtőzik a kíváncsi nézősereg elől. Egyikük, mint megtudtuk a világosítóké, ahol beprogramozzák a lámpákat. A másik pedig a hangosítószoba, ahol már várt minket a két ügyeletes hangmérnök, hogy szakmájuk minden csínját-bínját megosszák velünk. A gyorstalpaló kitért sok hasznos dologra, mivel mindent élesben, munka közben láthattunk-hallhattunk: ahogy az ügyelő, aki szemben állt a színpad közepén, bekérte az üveg mögött dolgozó kollégáitól a fogadófényt a nézőtér nyitásához egy adóvevő segítségével. Megtudtuk, hogy a néhány perc múlva kezdődő Peer Gynt előadásban összesen hetven világításjel van, és a darab komplett beállítási ideje minden előkészülettel egybevetve közel hat óra. (Tekintettel arra, hogy maga a darab is közel háromórás, ez nem tűnt olyan töménytelen időnek.) Továbbá elmondhatjuk magunkról, hogy mi még a színház pincéjében is jártunk, ahol teherlift szállítja a külső raktárból a nehéz díszleteket, és egy komplett lakatosműhelynek is otthont ad.

Miután keresztül-kasul, szűk rejtekajtókon át, minden szinten bejártuk a színházat, és immár bennfentesnek érezve magunkat megnéztük a nagy sikerű Peer Gynt előadást, a közönségtalálkozón is részt vehettünk, ahol testközelből volt lehetőségünk személyesen az alkotóktól hallani munkáikról.