Amit el szeretnék mesélni, az egy olyan jó kis esemény(ünk), amellyel tettünk egy újabb lépést az összecsiszolódás felé. Utólag mindig úgy látom, hogy maga a sztori nem is különösebben lényeges, inkább az a fontos, hogy mit tanulhattunk meg általa.

Adott volt egy 2 órás vonatút 1,5 órás késéssel... (Szeretjük a MÁV-ot...) Adva volt még egy jóóó kis kánikula mindehhez. Kész idegbaj. Olyan, amiben hamar ki tud robbanni egy parázsvita. Ebbe nem is igazán mennék bele, gyakorlatilag tök mindegy, hogy ki hogy szólt be kinek, ki min sértődött meg. A lényeg, hogy megértettem, hogy ha úgymond „helyzet van" akkor az ember nem tud tisztán látni. Jobb ilyenkor még a kommunikációt is kerülni, bőven ráér akkor megbeszélni a szitut, ha lenyugodtak a kedélyek.

Feleség: A szüleim azt a használati utasítást adták sógornőmnek, mikor hozzáment a bátyámhoz, hogy ha látja, hogy a szeme vérben forog, akkor ne tegyen még egy lapáttal rá, hanem maradjon csendben. Később, nyugodt körülmények között is meg lehet beszélni a problémákat. (A másik útmutató úgy hangzott, hogy ha éhes adjon neki enni, mert különben gondok lesznek.)

Férj: És ezt Te magadtól miért nem tudod?

Feleség: Mert még csak most tanulom az életet veled.

Sokszor az emberek (főleg mi, nők) hajlamosak belelovalni magukat egy sértésbe. Hogy mondhatott ilyet? Hogy képes így reagálni? Miért csinálja ezt velem? De azt kevesen teszik meg, hogy beleéljék magukat a másik helyzetébe. Jelen esetben pl., hogy milyen állapotba kerül egy ember egy ilyen hányattatott utazás következtében. Ami engem illet, ugyanez a végkövetkeztetés: teljesen természetes, hogy érzékenyebben érint minden a rossz külső körülmények miatt. Persze az lenne az optimális, ha a környezetem egyáltalán nem befolyásolná a lelkiállapotom, de hát ott még nem tartok...

Életem párja egyébként azon kevesek közé tatozik, aki, bármilyen gondja is akad velem, soha semmit nem tereget ki idegeneknek. Legyen az akár a legközelebbi barátja. A nők ilyen szempontból sokkal szerencsésebbek. Szerintem ugyanis megkönnyebbülést hoz, ha meg tudjuk osztani valakivel a fejünkben kavargó gondolatokat. A nők pedig mindig találnak maguknak hallgatóságot. A férfiak szerintem legtöbbször nem olyan beállítottságúak, hogy ilyenekről nyíltan beszélgessenek. Pedig szerintem a kibeszélés levezeti a feszültséget. Már csak azért sem tudok haragudni a férjemre, hogy folyton teli van feszkóval. Ő ugyanis nem beszéli ki a dolgainkat. Jólesik az a gondolat, hogy megtisztel azzal, hogy semmi negatívumot nem mond rólam soha. (Pedig lenne mit!) Állítása szerint (és ezt nagyon is el tudom képzelni) akad azért pár olyan barátja, aki direkt olyan kérdéseket tesz fel, amivel mintegy le akarja rántani rólam a leplet. Mármint hogy egy házisárkány vagyok. Lehet, hogy így van, de szerencsére a férjem kiáll ilyenkor mellettem, és nem mocskolja a tulajdon feleségét. (Ó, mennyi férj van, aki ezt simán megteszi az asszonykája háta mögött.) Hogy miért mondom mindezt el? Mert sajnos megint meggondolatlan voltam. Baráti körben töltöttük a hétvégét, és előfordult párszor, hogy valamilyen konfliktusunkra utaltam a többiek előtt. Nem direktben, csak utaltam, és nem a párom háta mögött, hanem az ő jelenlétében. Ő ott akkor nem csinált belőle gondot, elvicceltük a dolgot, de utólag elmondta, hogy nem esett jól neki.

Azért nagyon nagy esemény mindez, mert ennek az ügynek az elrendezése már teljesen olyan módon zajlott, ahogy én elképzelek egy problémamegoldást. Először is, hogy nem ott, mások előtt von kérdőre ezért, hanem utólag, nyugodt körülmények között, négyszemközt. Másodszor, hogy én sem kapom fel a vizet a felelősségre vonáson, hanem odafigyelek, elnézést kérek, és tanulok a dologból. Harmadszor, hogy Ő is érzi, hogy megértettem a problémáját a dologgal kapcsolatban. Negyedszer pedig (és ez a legfontosabb) veszekedés nélkül tudtuk lezárni az ügyet. Állelujja.

Egyébként imádom, hogy van egy saját kis moderátorom. Felhívja a figyelmem, ha valamelyik tettem nem helyes erkölcsileg, sőt, még a csúnya beszédre is háklis. Jól is van ez így, egy nő ne legyen alpári. Vízöntő létemre én mindezt nem érzem túlzott szabályozásnak, mert ezek nemes célt szolgálnak. Egy tiszta, egyenes jellem elérését, amelyből napról napra többet tudhatok magaménak. Ezenkívül pedig nagyon fontos, hogy fel tudjak nézni arra, aki mellettem van, és ez csak úgy lehetséges, ha van, mit tanulnom az illetőtől.

Kép forrása: http://www.flickr.com/photos/37543851@N06/4752202154/sizes/z/in/photostream/