Boldog-e a kozmopolita?

A kisgyerekek optimális lelki fejlődéséhez nélkülözhetetlen az otthon és a szülők által nyújtott biztonságérzet, a szokások, tradíciók, amelyek kapaszkodót jelentenek csemetéinknek. Nem akkor teszünk jót gyermekünkkel, ha elküldjük a világ másik felére nyelvet tanulni, hanem akkor, ha otthont, szeretetet, gyökereket adunk neki, amelyek később lehetővé teszik szárnyalását, akár nemzetközi színtéren.

A nemzeti identitás nem velünkszületett dolog; ez az érzés azonban már koragyermekkorban kialakul, s éppen ezért is nehéz elnyomni, megmásítani azt. A szocializáció során a gyermek megpróbál úgy cselekedni, ahogyan azt nemzetének normái és értékei megkívánják.

Jean Piaget svájci pszichológus úgy véli, a gyermekekben elsőként a „haza” fogalmának ismerete alakul ki, majd ez alapján különböztetik meg magukat „másoktól”. Ugyancsak az említett pszichológus a nemzeti szocializáció három szakaszát írja le: az elsőben a 6 és 7 év közötti gyermek csupán szűkebb környezetét, lakhelyét és családját ismeri; a másodikban – 8-9 év környékén – már olyan kognitív elemeket is tudatosít, amilyen például az anyanyelv vagy a nemzetiség; végül pedig a harmadik szakaszban – 10-11 éves korában – a haza és a nemzet fogalmát is megérti.

„Diplomata családba születtem, ahol természetes volt, hogy évről évre költöztünk. Sokszor könyörögtem a szüleimnek, maradjunk, mert nagyon elveszettnek éreztem magam. Mire megszoktam egy helyet, barátaim lettek, már tovább is álltunk. Mindeközben mindenki irigyelt, hogy milyen jó lehet diplomata gyereknek lenni, utazgatni. Én mindezt odaadtam volna cserébe azért, hogy végre pár évet ugyanott tölthessek, és igazi barátaim legyenek” – meséli Katalin, aki nem követte szülei pályáját, orvosként dolgozik, és már 15 éve ugyanabban a városban él.

Bármennyire is nyitott az ember a nagyvilágra, mégsem véletlen, hogy hova születik. Az ember otthona az a közösség, amelyben szellemileg, lelkileg otthon érezheti magát. S hogy mit is jelent ez pontosan? A házat, az utcát, a várost, ahol gyerekkorunkat töltöttük, a szüleinket, testvéreinket, barátainkat, szerelmeinket, az iskolákat, tanárokat, a jó és rossz pillanatokat.

„Amikor kaptam egy állásajánlatot Németországba, ráadásul kétszer annyi fizetésért, mint amennyiért itthon dolgoztam, nagyon boldog voltam. Csak amikor már kint éltem, akkor jöttem rá, mennyi mindent hagytam magam mögött: a megszokott életemet, a barátaimat, a szeretteimet, a magyar ízeket, illatokat. Kint megismerkedtem egy német sráccal, akivel komoly kapcsolat szövődött, de bármennyire is jól beszéltem németül, soha nem tudtam elmagyarázni neki, mit jelent az a szó, hogy kisdobos, úttörő, és meglepetten tapasztaltam, hogy a túró rudit is kétkedéssel fogadta. Teljesen más szokásai voltak az ő családjának, túl nagy volt a kulturális különbség, s ez állandó veszekedésekhez vezetett. Négy év után döntöttem el, hogy hazatérek” – mesél külföldön töltött éveiről Rita.

Ahhoz, hogy más népek kultúrájára nyitottá válhassunk, először a sajátunkat kell megismerni, ki kell alakulnia nemzeti identitás-tudatunknak, tudnunk kell, hova tartozunk, milyen értékeket képviselünk. Aki ezeket megtagadja, soha sem válhat teljes értékű tagjává egyetlen kultúrának sem, mindig idegennek fogja érezni magát az, akinek nincsenek gyökerei. Sokan úgy gondolják, hogy a világpolgárság egyet jelent azzal, hogy valaki állandóan úton van. Azonban lehet valaki úgy is világpolgár, hogy ki sem mozdul az otthonából, miközben a világban áramló eszméket, gondolatokat és tudást beengedi az életébe, és hasznosítja azokat.

Hogyan neveljünk boldog kozmopolitákat?

Elsősorban szeretettel. Az a gyermek, aki vegyes házasságba születik, természetesen előnyben van a kozmopolitaságot tekintve, hiszen legalább két nyelven kommunikál, és két országban érezheti otthon magát, de végső soron ő is csak akkor elégedett, ha szerető, testi-lelki szükségleteit, igényeit figyelembe vevő szülők és hozzátartozók veszik körbe.

Segíteni tudsz gyermekednek, ha a családi biztonságon túl olyan közoktatási intézményt választasz számára, amely legjobban illik egyéniségéhez, habitusához. Ha gyermeked nem túl tehetséges a nyelvtanulásban, ne írasd nyelvtagozatos iskolába, még akkor sem, ha fényes nemzetközi karriert álmodtál neki! Valamilyen szinten úgy is megtanulja majd a kötelező idegen nyelveket és később, akár egyetemistaként is dönthet egy külföldi ösztöndíj, netán egy nyelvtanfolyam mellett.

Sokkal fontosabb nevelési elv a nyitottságra, rugalmas gondolkodásra szoktatás, a pozitív beállítódás és az egészséges sikerorientáltság. Sok nemzetközi karriert befutott szakember említi első helyen a magas szakmai teljesítmény mellett a maximális alkalmazkodási készséget, rugalmasságot.

Fontos, hogy megadd gyermekednek a lehetőséget a tanulásra és mindazon ismeretek elsajátítására, amelyek később lehetővé teszik boldogulását a világ bármely pontján, ugyanakkor ebben is meg kell hagynod neki a döntés szabadságát: ne te mondd ki, mi legyen az álma, hol élje le életét, hagyd, hogy ő válasszon!

Sokak számára kozmopolitának lenni olyan nyitott gondolkodást jelent, ami bármely témában befogadóképes a különböző új gondolatokkal szemben. A világpolgár a világ minden területén megállja a helyét, és jól tudja érezni magát, sokat utazik, törekszik a nyitottságra. Sokan már kisgyermekkorban megtapasztalják ezt a határok nélküli létet, sokat utaznak, és a világ különböző pontjain tett tanulmányutak, ösztöndíjak megalapozzák nyitott világlátásukat és a más kultúrákkal, emberekkel szembeni megértést, elfogadást. Aki ilyen szellemben nevelkedik, nem érzi a határokat, sem fizikai, sem szellemi értelemben.

Képek forrásai:

http://www.flickr.com/photos/ma1974/344683989/sizes/z/in/photostream/

http://www.flickr.com/photos/kidperez/3233294407/sizes/z/in/photostream/