Nehezen találtam meg a céget, alig tűnt ki a kertvárosi családi házak sorából. Tulajdonképpen nem is tűnt ki, csak egy apró cégtábla jelezte, hogy ebben a házban iroda üzemel.

– Sok ügyfelünk panaszkodik, hogy miért nem inkább egy belvárosi irodaházban van a székhelyünk –mondja köszöntésképpen Eszter, az irodavezető, látva az arcomra kiült tanácstalanságot. – Nem költözünk, mi már megszoktuk a távolságot – folytatja. Szeretünk itt lenni, szép a környezet, tiszta a levegő. Ezzel nem tudok vitatkozni, valóban kellemes látvány tárult elém, ahogy végigfuttatom a szemem a rendezett kerten. Bent is meghitt a légkör, a tágas, egykor nappaliként használt szobában kapott helyet a bemutatóterem, ami egyúttal tárgyalóként is funkcionál. Két irodahelyiség van, az egyikben vendéglátóm dolgozik, a nagyobbikban pedig az alkalmazottak, három értékesítési asszisztens. Elmélyülten nézik a monitort, manapság a munkakörök nagy része számítógéphez kötött. A monoton pötyögést csak egy-egy telefonhívás zavarja meg. Ilyenkor az ügyfelek érdeklődnek a raktárról elvihető termékek iránt, vagy időpontot kérnek személyes találkozóra. A kis cég irodabútorokat importál Lengyelországból. Tulajdonképpen a bemutatóterem sem sokban különbözik az irodahelyiségektől, hiszen az is hasonló bútorzattal van felszerelve. A terem közepén – szintén a kínálat részét képező – hatalmas tárgyalóasztal foglal helyet a hozzá tartozó székekkel. Találomra leülök az egyikre, Eszter is letelepedik velem szemben. A harmincas évei elején járó hölgy a kávéját kavargatja. – Én magam is asszisztensként kerültem ide 10 évvel ezelőtt. Ma már irodavezető vagyok, de nem tartom magam karrieristának. Szükségszerű volt, hogy legyen helyi döntéshozó, a lengyel központ nem tud mindent távolról koordinálni. Meglepődöm, hogy már 10 éve egy vállalatnál dolgozik, üdítő kivételnek számít, ha valaki ilyen hosszú ideig elégedett az állásával. – A lojalitás önmagában kevés, mondja Eszter. – Ha valakinek nincsen vezetői affinitása, belebukik. Neki szerencsére volt. Családja még nincs, szemmel láthatóan jól érzi magát a felelősségteljes munkakörében. – Jól látom, hogy nagyon kellemes a munkahelyi légkör? – teszem fel az óvatos kérdést, hiszen még alig tudok valamit a cégről. – Én jól érzem itt magam, a munkatársaim sem panaszkodnak. Nem mondom, hogy könnyű a munka, elég pörgősen telik egy nap, de a lengyel gyártás korrektül dolgozik, az ügyfeleink elégedettek, visszajárnak. – sorolja, miközben nagyot kortyol a kávéjából. – Ha azt mondja, elégedettek az alkalmazottak, hogyhogy egyiküknek megüresedett az állása? – próbálom csőbe húzni, de nem hagyja magát. – Úgy döntöttünk megválunk tőle, mert habár én nagyon türelmesnek tartom magam, mégsem hagyhattam, hogy minden nap 30 percet késsen. Persze ezt is sokáig elnéztem, de azt már nem tudtam szó nélkül hagyni, mikor két napig nem jött be dolgozni. Ennek végül nem is derült ki az oka. Később azt is megtudtam, hogy a link asszisztens van a legrövidebb ideje a cégnél, mindössze két hónapot töltött el itt. Az ő kiválasztása is Eszterre volt bízva, és habár a munkaerő végül nem vált be, ő ezt nem tartja a saját hibájának. Én sem hiszem, hogy ez rajta múlott, egy állásinterjún ugyanis mindenki igyekszik a legjobb oldalát mutatni, a valóságos jellemvonások pedig úgyis csak a próbaidő alatt derülnek ki. Szerencsés esetben. A most távozásra kényszerülő asszisztens – nevezzük Andrásnak – még a próbaidejét tölti, így azonnali hatállyal megszűnik a munkaviszonya, amint megtalálják az utódját. Pedig nem jellemző a fluktuáció ezen a munkahelyen. András elődje Éva, 5 év után ment szülési szabadságra, a másik két asszisztens is hosszú ideje dolgozik a cégnél.

Közben megérkezik Albert, a lengyel ügyvezető. Szerencsére szabaddá tudta tenni magát erre a napra, és iderepült. Egyébként nem jellemző a látogatása, nagyjából negyedévente jön Magyarországra. Most is csak az interjúk miatt tölt el itt egy napot. A marcona férfi épphogy lepakolta a táskáját, rögtön a tárgyalóba jött, hogy átnézze a rá váró önéletrajzokat. Az egyelőre csak papíron létező emberek hamarosan személyesen jelennek majd meg előtte, hogy a legjobb tudásukat összeszedve bizonyítsák, ők a legrátermettebbek a pozícióra. Valóban tudás kell mindehhez? Elég egy rosszul megválasztott öltözék, egy hirtelen jött lámpaláz, és máris hátrébb szorul a jelölt a sorban. A cég nemzetközi mivolta miatt már a hirdetés szövege is angol nyelvű volt. Ez már önmagában szelekciós tényező egy álláshirdetés esetében. Sokan nem bíznak annyira nyelvtudásukban, hogy egyáltalán merjenek megpályázni egy idegen nyelvű hirdetést. Ennél a cégnél a gyártással is angolul kell tartani a kapcsolatot, így maga a felvételi beszélgetés is ezen a nyelven folyik. Albert már csak azokat az embereket hallgatja meg, akiket Eszter kiválogatott. A férfi hosszasan elmélyül az asztalra készített papírhalmokban, így van még egy kis időm, hogy Esztert kérdezzem a betöltendő pozícióról. – Mit takarnak pontosan az asszisztensi feladatok? – fordulok kíváncsian a kiskösztümös hölgyhöz. Elég összetett munkakör. A beérkező telefonos és emailes megkereséseket kell feldolgozni és továbbítani a gyártásnak. Az asszisztens intézi az import fuvarokat is, valamint a raktárkészletet is ő koordinálja. Hárman látják el ezeket a feladatokat, szerencsére sok megkeresés érkezik, hetente kapunk árut, van munka bőven. Jó ezt hallani olyan időszakban, mikor a cégek a gazdasági válságtól szenvednek. Úgy tűnik, a lengyel irodabútor-gyártót nem érintette a válság. Eszter hamar letöri optimista gondolataimat. – Azért a mi forgalmunk is jócskán visszaesett az elmúlt 2 évben. A munka nem lett kevesebb, ugyanannyian vásárolnak, csak kisebb értékben. A válságról és a túlélési stratégiákról tanulmányokat lehetne készíteni, ezért inkább gyorsan visszaterelem a témát az eredeti mederbe. – Milyen típusú embert keresnek? Eszter gondolkodás nélkül vágja rá a választ, látszik, hogy sokat töprengett már ezen. – Elengedhetetlen, hogy egyszerre több dologra tudjon figyelni. Nálunk mindig sok szálon kell futtatni az eseményeket. Az ügyfelek elvárják, hogy gyorsan reagáljunk a kérésekre. Emellett fontos a nyitott, üde személyiség és a magabiztos fellépés. Ezek a kritériumok nagyon ismerősen csengenek, szinte mindenhol ilyen elvárásokat olvasok. Kiváló kommunikációs képességek, precizitás, problémamegoldó képesség, terhelhetőség. Mintha volna egy nagy lexikon teli csupa ehhez hasonló hangzatos kifejezéssel, ahonnan a HR-esek meríthetnek. Ez utóbbi észrevételemet viccesen meg is jegyzem Eszternek, aki először nevet, majd komolyra vált. – Tényleg van olyan tréning, ahol oktatják a munkaerő-kiválasztást. Én részt vettem egy ilyenen, és nagyon hasznos volt. Azóta mindig alkalmazom az ott elsajátított módszert. Az a lényege, hogy a beérkezett önéletrajzokat különböző kritériumok alapján egytől háromig pontozom. Végül összesítem a pontszámokat, és csak azokat hívom be, akik elérték a minimumot. Miközben beszél, elém tolja a "kiselejtezett" önéletrajzokat. Mindegyikhez hozzátűzve ott az értékelőlap. Olvasom a kritériumokat. Motiváció, képzettség, munkatapasztalat, lakóhely közelsége, nyelvismeret, fénykép. Belátom, mindegyik fontos. Sajnos ők nem érték el a behíváshoz szükséges pontszámokat. – Egyik-másik nagyon csapnivaló. Nemcsak a tartalma miatt, formázva sincsenek rendesen. Látszik, hogy elkapkodták. Sok olyan motivációs levelet is kaptam, amiből egyáltalán nem derül ki, hogy miért jelentkezik hozzánk. A jelöltek futószalagon küldözgetik az önéletrajzokat, de sokszor még arra sem veszik a fáradtságot, hogy megnézzék a cég honlapját. Esküszöm, jól jövedelmező szakma lehetne egy álláskeresőknek szóló tanácsadás. Panaszkodnak, hogy nem hívják be őket sehová, pedig elég volna csak annyi, hogy tisztességes pályázatot írnak.

Hamarosan folytatjuk...

Kép forrása: jobsskillsandadevice.com, peachic.com