•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nõk, mindannyian
    • Fenomena – Nõiesen okos, okosan nõies
728 x 90

Nászút Spanyolországban

Nyár volt, forró nyár. Nekünk annál inkább, mézeshetek meg miegymás. Elindultunk a Balaton fővárosából a Spanyol főváros irányába. Az Európai Unió harmadik legnépesebb városába. Azért ez sok mindent elárul. Különféle nemzetiségek és különböző kultúrájú népek élnek egymás mellett Európa délvidékén.

Nem is gondolná az ember, hogy országon belül is milyen nagy különbségek észlelhetőek. Egy igazán rendkívüli hangulatú, lenyűgöző országnak képzeltem már az előzetes utána járás alapján is Spanyolországot. A „spanyol” hatás nem maradt el. Természetesen csodás napsütés, déli temperamentum, gyors beszéd, délutáni szieszta, igazi spanyol kultúrasokk. Madrid az a különleges város, ami megannyi izgalmas parkot, teret és csodás látnivalót rejt. Ugyanakkor a felhőkarcolók és az égig érő épületek látványa teszi igazi nagyvárossá. Rövid időnk volt erre a kicsinek semmiféleképpen sem mondható városra. Mindenestre, amit lehetett kihoztunk a rendelkezésünkre álló lehetőségekből.

Amiket mi belesűrítettünk egy röpke napba, vagyis inkább délutánba, mert aki repült az tudja, hogy azért a gép érkezési ideje és a kijutás a repülőtérről az nem igazán egyenlő időben történik. Körülbelül két óra mi az ember fölveszi a csomagját, majd leadja egy megőrző ponton és aztán kikecmereg a metróhoz és ott jegyet vesz stb. Szóval időveszteség a reptéren töltött haszontalan perc, de hát elkerülhetetlen sajnos. Mi azért több állomáson megfordultunk és így egyre rutinosabbá válunk. Előre megnézzük, hogy hol szállunk le pontosan, hogy néz ki a terminál, merre is keressük majd a metrót. Sokat olvasunk egy-egy utazás előtt és bár lehet, meglepően hangzik, de nem az internet nyújtja a legtöbb segítséget, hanem az útikönyvek. Sokkal pontosabbak és hasznosabbak.

Tipp: Vedd meg azt, könyvet, ami szerinted a legjobb lehet, mert megéri!

No de Olá Madrid!

Puerta del Sol, Madrid Állomásnál szálltunk le a földalattiról, ezáltal bejutottunk a belvárosba. Ahol rögtön nevezetességek közepette találtuk magunkat. Amin első pillanatban megakadt a szemünk az a város címerállata volt: a Maci! - Maci puszi for ever! :) Természetesen mi sem voltunk kivételek, ennél a jelképnél bizony fényképezkedtünk. Illetve a közelben lévő III. Károly lovas szoborról is lőttünk pár fotót. Rendkívül nagy gyalogosforgalmú tér, turista buszok központja, hiszen a sétáló utca sincs egetrengetően messze. Ez a tér egyébként Spanyolország közepe, itt található a nulla kilométerkő is. Az elliptikus alakú Napkapu tértől nem messze található A Retiro park kapujának egyik fő eleme a diadalív emlékmű.

További látványosságok a közelben:

Palacio de Cibeles - Cibeles tér és Palacio de Comunicaciones: Madrid legszebb terén található egy szökőkút, illetve a főposta káprázatos épülete. Ma már kiállítások helyszíne és igazi palotai belső hangulat található itt.

Almudena Cathedral - Almudena katedrális: Modern katedrális, fel lehet menni a kupolájába és a kilátás egészen elképesztő.

Plaza de Colón (Columbus Square) - Érdemes itt is sétálni egy nagyot.

Palacio de Comunicaciones - A város igen hangulatos része.

Sajnos mindenből egy kicsit láttunk csak, de az élmény felejthetetlen marad. Egy röpke, de annál tartalmasabb napot tölthettünk el az új emberrel Spanyolország fővárosának szívében. A képeket én készítettem. Az utunk egyébként természetesen itt nem ért véget, az igazi úti cél a fantasztikus Kanári-szigetek és azon belül is Tenerife volt. Budapest - Madrid nagyjából 3 - 3,5 óra repülőn töltött idővel járt. Szerencsére ablak mellé sikerült ülni, így az oda vezetőt, utat is sikerült dokumentálni madártávlatból, de az már egy másik sorozat képet képezi majd. Budapest, Kolozsvár, Dublin, London, Bécs, Zágráb és Szarajevó után eljutottam ismét egy nagyvárosba és levontam a következtetéseket. Utazni még mindig jó, és ahogy mondani szoktam: A jó utazó soha nem alszik!

Norina

https://www.instagram.com/onewifenorina/