Van úgy, hogy nagyon rosszak a napjaid, még az ág is húz, és úgy érsz haza egy hosszú nap után, hogy ennél rosszabb már is nem lehet. Gondolkozol, mi tehetne teljesebbé, mit ronthattál el, és miért kapod, amit kapsz, majd e kétes gondolatmenet közepette félálomban arra jutsz, hogy bár nem vagy hívő, az egyetlen megoldás egy ima, amit elmormolhatsz magadban, hátha meghallgatja valaki, akiről nem is tudod, kicsoda, csak némi sejtésed van róla.
Titkon számítasz rá, hogy segítenek rajtad, de igazából nem is hiszel az egészben, kicsit mégis. Elalszol. Reggel parányi fénnyel a szívedben indítod a napod, és hangyányi melegség tölt el, pedig már rég elfelejtetted, mit is tettél előző este, de mégis furcsa, hogy kicsiny lelkesedést érzel annak ellenére, hogy nem szeretnél elindulni, mert a sötét felhők elleptek.
A munkahelyed béklyói, magánéleted romokba hulló kis darabkái, a magányod tonnás súlyt tesznek szívedre, és még a számláidat sem tudod kifizetni, mert mindig pontosan annyit kell elköltened a hiteleidre, hogy a végén még véletlenül se tudj egy ruhadarabot megvenni, vagy egy felhőtlen mulatozásra elmenni a barátaiddal.
Aztán jön egy telefon. Egy régi barát az, akinek még ezer éve kölcsön adtál, már rég elfeledted, de ő most vissza akarja adni.
Két dolog az, amin elgondolkozol: mégpedig az, hogy milyen szép, hogy ez az ember ennyi idő után lelkiismerettel vissza akarja adni a pénzedet, a másik pedig az, hogy ez most anyagilag nagyon jól jött neked, mert végre egy kicsit biztonságban érezheted magad akkor is, ha nem nagy összeg. Te mégis az emberi oldalát tartod értékesebbnek, ezen jár az agyad, hogy milyen jól esik, mert tisztelnek, mert nem felejtettek el, és van még bizalom és ígéret betartása a vilàgon, csodálatos érzés ez neked, mert te önzetlenül segítettél valakin, és el is felejtetted, de akkor gondoltak rád, s akkor történt ez, mikor a legnagyobb szükséged volt rá. Lehet, hogy ha pár nappal ezelőtt történik, nem igazán látsz tovább a számoknál, de te előző este imádkoztál Istenhez, kérted a saját nyelveden, a saját mondataiddal megformált imádban, félálomban, hogy valamilyen formában segítsenek, mert megesznek a csekkek, állandóan satuban van a fejed emiatt, és lám, csoda történt, mert nem az elméd nyugodott le első sorban az újra komfortzónába kerüléstől, hanem a lelked.
Az isteni gondviselés az teljeskörű dolog. Megtanít jónak lenni, és ajándékokat ad, de csak akkor, ha kérsz. Mindegy, hogy hogyan, de meg kell tanulnod kapcsolatban lenni valami magasabbal, és kialakítani a saját hitrendszered. Ehhez pedig fogalmazd meg, mit szeretnél, és nyugodtan mondd el valakinek, akkor is, ha egyedül vagy, mert hidd el, imád meghallgattatik.
Hittel teli napokat!
Ölelés
Vera