„Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok.

Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem.

És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.” (Karinthy Frigyes)

 

Karinthy mondása milyen egyszerűnek is tűnik, még akkor is, ha az élet örök dilemmáját takarja.

Mi, nők férfiakra vágyunk, a férfiak pedig nőkre. De mi történik akkor, ha a sors különös fintora folytán a férfi ráeszmél arra, hogy női ruhába öltözve is kíváncsi arra, milyen hatást vált ki embertársaiból? Mert egyszerűen imád más neművé öltözni (crossdressing), de nem homoszexuális, hiszen ő csak egy fiú, női ruhában.

Csak?

Csak, mert szereti a selyembugyi hűvös érintését, a kényelmetlen melltartópánt éles bevágását a húsába, sőt még a tűsarkú cipő átkozott kényelmetlensége is kéjes élvezetet okoz, ha látja benne lába csodálatos ívét. Vágyik arra, hogy hosszú szempillákat rebegtessen, körmét vadító piros lakk borítsa, száját málna ízű rúzzsal fedje b, és nem csak azért, mert fúj a fránya szél.

A fiú, aki eleinte csak a 4 falnak és a tükörnek öltözött fel, vett egy nagy levegőt, és kimerészkedett az utcára, hiszen exhibicionizmusa fűtötte, hogy megmutassa magát. Nőként.

Zsaninak sem a valódi nevét, se a fiú arcát nem ismerem.

A fotózásokra általa szolidnak hitt női ruhákban érkezik, ott pedig átalakul egy fantasztikusan dögős nővé, akinek ugyan a válláig se érek, különösen ha felcsatolja kb. 43-as platform szandálját. Persze aki látott már Almodovar-filmet, az szinte semmin se csodálkozik, de én azért szeretnék megtudni néhány dolgot. A Wikipédiát hívtam segítségül, amelyből megtudtam, hogy a transzvesztitizmus kifejezésnek sok különböző jelentése van, és több eltérő értelemben is használják. Ezek közül néhány ellentmond egymásnak, de közös vonásuk, hogy a biológiai nemüktől társadalmilag elvárt öltözködéstől eltérő ruházkodási szokásokat űző személyekre vonatkoznak.

Na, puff neki, tehát ha én nyakkendőt kötök, már travi leszek?

Kérdéseimre nem leltem a választ a szakirodalomban, így hát nekiláttam, hogy egy igazi travesztit faggassak: Zsanit.

–Zsani, te mégiscsak régebben öltözöl nőnek, mint én pasinak, mit jelent ez a hétköznapokban?

– Az attól függ, mennyire vállalja ezt fel az ember lánya nyilvánosan, illetve a család, rokonok, barátok, ismerősök előtt. Továbbá attól is függ, hogy az élet milyen területén mutatkozik. Valaki a szórakoztatóiparban remekel, valaki pedig eleve kerüli a nyilvánosságot. Van olyan is, aki saját kedvtelésére azért mégiscsak mutatkozik nőként olykor-olykor a nyilvánosság előtt, egyszerűen azért, mert néha jólesik neki, és izgatja az átlényegülés. Én leginkább ebbe a „típusba” tartozom, így mindig is igyekeztem befogadó közeget keresni, és szerencsére találtam is, tehát jól érzem magamat a bőrömben. Részben a toleráns barátaimnak is köszönhetően bátran és szívesen mutatkozom a nyilvánosság előtt nőként, partikon, rendezvényeken, fotózásokon vagy csak egyszerűen a hétköznapokban – persze a szüleim és a családom annyira nem örülnek ennek…

– Tehát te exhibicionista is vagy?

– Igazából mindig is volt egy olyan motivációm és érzés bennem, hogy meg kell mutatnom magamat mások előtt is, nem csak otthon a tükörnek – tehát ha így gondolod, akkor nincs mit szépítenem, igen, az is vagyok.

– Mikor a női bombaformádat hozod, nem féltékenyek az „igazi” nők? – sanda pillantást vetettem Zsani neccharisnyás lábára, ami csak úgy kétszer tűnt hosszabbnak, mint az enyém…

– Igen, ez előfordul – főleg akkor, ha megtudják, hogy valójában pasi vagyok! A lábaimat és az arcomat egyértelműen irigylik, a lábméretemet már nem feltétlenül (nevet). Van néhány holmi, ami kimondottan előnyösen áll nekem, miközben tudom, hogy ezeket a lányok jó része sajnos nem hordhatja gondtalanul – ez valóban zavarhat egyeseket…

– Annyira igazi, feltűnően csinos nőnek látszol. Mi történik, ha kiderül, hogy tö…e  van a menyasszonynak?

– Igen, ezek érdekes és aranyos pillanatok az életben, igyekszem nem visszaélni a helyzettel. Vegyesen csalódottságot és elismerést látok ilyenkor az arcokon, valamint a fiúk esetében ezen kívül az is megjelenik még, hogy: „Na, ez jól rászedett engem!”, a lányoknál pedig néha irigységet vélek felfedezni…

– A fiúk mit szeretnek egy transzvesztitában?

– Minden pasi rajong a csinos és dögös nőkért – és természetesen a legszembetűnőbb dolgokra koncentrálnak, olyanokra, amelyek látványosak: jó lábak csinos cipőben, jó fenék a feszülő nadrágban, dús keblek rövid topban és helyes, csini pofi sminkelve, fantasztikus frizurával. Egy transzvesztita pont ezeknek a részleteknek a tökéletes megjelenítésére törekszik elsősorban, megpróbál minél dekoratívabb lenni, így óhatatlanul megakad rajtunk a fiúk szeme. Ez persze az első benyomás – ha valaki ennek köszönhetően közeledik felém, leginkább ekkor szoktam tisztázni, hogy gyakorlatilag egy báránybőrbe bújt farkas vagyok (kacéran felnevet). Ha ez nem okoz megütközést, illetve néhány esetben még dob is a helyzeten kissé, akkor folytatódik a flört…

– Hódolód nyilván rengeteg van, de komoly udvarlód volt-e már?

– Igen, nem panaszkodhatom, de azért autót, lakást és ruhákat még nem kaptam senkitől sem (nevet). Régebben, amíg független voltam, kaptam apró, de nagyon fontos kedvességeket bizonyos illetőktől: virág, édesség és egyéb apróságok, melyek arról árulkodtak, hogy fontos vagyok számukra, és nőként próbálnak és tudnak is kezelni – ez nagyon jólesett korábban is és most is, egyfajta elismerés, hogy jól és hitelesen csinálom azt, amit csinálok, egyszerűen sikerélményem van.

– Homoszexuális vagy heteroszexuális az illető?

– Szinte kivétel nélkül hetero-, vagy biszexuálisak voltak a fiúk, sőt, a komolyabb úriemberek szinte mind heteroszexuálisak! A melegek nem igazán udvarolnak a traviknak, valahogy nem tetszünk nekik ilyen szempontból, ami érthető is – nekik pasik kellenek, mi pedig nők vagyunk, igaz, egy kis testi hibával (nevet).

– A lányok vagy a fiúk vonzódnak jobban a travikhoz?

– Is-is, persze inkább a fiúk – a lányok amolyan érzelmi partnerek, és mivel többnyire hasonló a gondolkodásuk, így a nőkkel eleve könnyebb közös nevezőre jutni. A fiúkat persze leginkább csak „az” érdekli, míg a lányokat sok minden más is velünk kapcsolatban.

–Téged melyik nem érdeklődése vonz jobban? De ha ezt titkos, akkor válaszolj nekem arra, hogy ahány travi, annyiféle érdeklődést takar? Létezik olyan, hogy valaki pl. női ruhában férfi marad, de nővel ismerkedik, az pl. leszbikus? Aki férfi, és férfival jár, az akkor homoszexuális, vagy minimum biszex? Vagy dobjuk el minden eddigi besorolási kényszerünket, és valahogy máshogy közelítsük meg ezt a dolgot?

– Nincs rossz kérdés, csak rossz válasz. Alapvető dolog, hogy különbséget kell tennünk az ember szexuális orientációja, vonzódása (ki tetszik neki: a fiúk vagy a lányok?), valamint nemi identitása, azaz nemi tudata, nemi megfelelése (nő vagy férfi?) között. Ha ez sikerül, akkor egyszerűbb lesz felelni az összetett kérdésekre, és könnyebb lesz megérteni a válaszokat is. Én biológiailag férfinak születtem, férfiként is élem mindennapjaim jó részét, de valamilyen oknál fogva mégis szeretek olykor-olykor női ruhát viselni, sőt mi több, nőként viselkedni, és nőként is elfogadtatni magamat, mint a társadalom egyik kisebbségéhez tartozó embert. Viszont férfi maradok, férfi személyazonossággal, nem szeretnék nemi átalakító műtétet, tehát nem vagyok transzszexuális, én transzvesztitaként határozom meg magamat. Ez viszont független attól, hogy milyen nemű egyénekhez vonzódom – nem érdemes általánosítani, mert ez egyénenként változó… Nem feltétlenül a szexuális örömszerzés az öltözködés célja. Egyszerűen csak jó érzés így létezni, nem feltétlenül a szexuális örömszerzésen jár az ember agya állandóan. A travik és crossdresserek egy része partnerszerzés céljából ölt magára női ruhát, de ettől ők még lehetnek hetero-, homo- és biszexuálisak. Én pl. biszexuálisnak vallom magamat – nem tagadom, korábban nem utasítottam el bizonyos férfiak közeledését. Számomra része volt ez is a játéknak, és jólesett, örömömet leltem benne. Vannak olyan travik vagy crossdresserek, akik homoszexuálisak, és kimondottan férfiakkal létesítenek szexuális viszonyt (akár nőnek öltözve, akár e nélkül). Majdnem mindenkinek mások a motivációi ezzel kapcsolatban – nálam alapvetően önmagam és a környezetem szórakoztatása, valamint leginkább a szabadidőm „nőként” való eltöltése végett vonulok be a fürdőszobába, aztán a gardróbba, majd a tükör elé, utána pedig irány a város, egy parti, a barátok vagy egy fotózás.

– A Wikipédia 10 okot sorol fel, szerinted ezek marhaságok?

Okok, magyarázatok – A női ruha viselésének okai a szakirodalom szerint a következők lehetnek: A. életmód, divat: 1. irigység a női öltözködés miatt (a férfi ruhák szürkék, unalmasak, egyhangúak, a női ruhák változatosak, mások és szebbek anyagban, minőségben, színben, fazonban), 2. praktikusság, kényelem, ár (hálóing, cipő, hidegben nejlonharisnya – ha van is férfiben, az drága és nem olyan), 3. egyenjogúság hiányolása, társadalom megváltoztatása (nők maguktól értetődően viselnek férfi ruhát), 4. kíváncsiság (milyen lehet kinézetre, érzésre öltözködéskor, viseléskor, mozgáskor), B. hobbi, öröm: 1. jó buli (szórakozás, örömszerzés, időtöltés, unaloműzés, játszadozás, álmodozás, vágyakozás) 2. feldobottság érzése (vérnyomásemelés, lebukás veszélye, észreveszik-e a ruhát, azt, hogy „más vagyok”), 3. erotikus játék (az átöltözés öröme szexuális pluszt ad), 4. vonzódás a nők felé (a másik nem által viselt holmikon keresztül fokozott mértékben váltódik ki, utolérni őket öltözködésben, viselkedésben, gondolkodásban), C. egyéb okok: 1. félrenevelés, mert pl. születéskor lányt vártak (nevelés, hajviselet, kislányos ruhák), 2. női nevelői dominancia (csonka család vagy a családban az anya túlzottan meghatározó személyiség), 3. magányosság feloldása (szorongó gyermek anyja hiányát pótolja, illetve ha nincs kéznél nő, akkor csinál magának), 4. félénkség feloldása (nem tud kapcsolatot teremteni, ezért nőt csinál magának) 5. szerepjátszás (női bőrbe bújás, női szerep, női hasonmás alkotása), 6. befelé húzódó én extrovertáltra (= érdeklődésével a külső világ felé fordul) váltása (utcára menni átöltözve). 7. figyelemfelhívás (én is itt vagyok) 8. feltűnési viszketegség (átlagostól, normálistól különbözni vágyás, magamutogatás), 9. megbotránkoztatás, lázadás (szokásokkal dacolás, régebben hosszú haj, fülbevaló), 10. menekülés a férfi társadalmi lét problémái elől (szorongás oldása, kikapcsolódás), 11. a személyiség női oldalának erőteljesebb átélése (játék a női léttel vagy annak gondolatával),

– Nos, ezek között tényleg vannak „érdekes” magyarázatok is, de vannak szerintem valós, illetve lehetséges okok is... Nyilatkozni leginkább magammal kapcsolatban tudok, mivel szinte mindenkinél mások lehetnek az okok, motivációk. Esetemben pl. teljesen igaz az, miszerint irigységgel tölt el a nők öltözködése és dekoratív megjelenése – ez engem is motivál a női ruhák viselésének irányába. Továbbá az is stimmel, hogy valóban, izgat a tudat: más lehetek, megváltoztathatom a külsőmet, mint ahogyan eredendően kinézek. Ez már egészen kiskoromtól (kb. 5-6 éves lehettem) elég erőteljesen jelentkezett, és megfogalmazódott bennem. Ez az első olyan élmény, amire emlékszem ezzel kapcsolatban. Akkor még nem értettem, mi ez, de később helyére kerültek a dolgok. Persze nem tartom magamat ronda fickónak, sőt, azt kell hogy mondjam: elégedett vagyok önmagammal, nem panaszkodom, alapvetően kedvelik a hölgyek a társaságomat… Az is ad egy plusz élményt, hogy ez egy játék, szerepjáték, amit a travik nagyon élveznek! Egy transzvesztita eleve „helyzetbe hozhatja magát” ilyen szempontból, mert unikum, nem szokványos jelenség még mostanság sem. És valóban, szeretek a normálistól, a szokásostól is eltérni, kicsit dacolva a konvenciókkal (nonkonformistának tartom magamat), és ha úgy tetszik, szeretem magamat megmutatni, de tisztában vagyok azzal, hogy egy társadalmi kisebbséghez tartozom. Azt is aláírom – tapasztalatból –, hogy valóban, a nők élete egyfelől könnyebb, de nehezebb is bizonyos szempontból. Én a magam részéről könnyednek és felhőtlennek élem meg a csajos pillanataimat, mert valóban kikapcsol. Persze nincsenek havi ciklusaim, nem szültem még gyereket, akkor lehet, hogy másként vélekednék.... Az alkalmi „nővé válás” mindenkinél másból gyökerezik – kétségtelen: a női lét majdnem felhőtlen megéléséhez valószínű az is hozzájárulhat, hogy személyiségem női oldala erőteljesebb, mint az átlag férfiaké. Szó se róla, Jeanette néha jobban is teljesít, mint pasi alteregója, felszabadultabban és könnyebben érvényesül. Persze, azért pasiként is megállom a helyemet, ha arról van szó (nevet). Néhány, itt megnevezett ok viszont esetemben határozottan nem helytálló, mint pl.: félrenevelés, női nevelői dominancia, magányosság feloldása, félénkség.

– Mi köze a fétisnek (hogy valaki pl. imád női ruhába öltözni, de teljesen férfi marad) a transzszexualizmushoz?

– Gyakorlatilag semmi köze nincs egymáshoz a kettőnek – a transzvesztiták és crossdresserek fétisük miatt öltözködnek és viselkednek nőként, leginkább alkalmilag, tehát nem tartósan. Ez egy életforma, egyfajta belülről fakadó hajlam, melynek különféle okai és motivációi lehetnek, ez egyénenként változó. A transzszexuálitás ezzel szemben egy többnyire gyógyítható betegség, állapot, melynek legmegfelelőbb gyógymódja az orvosok által kontrollált nemi átalakító, nemi helyreállító műtét, a páciens diagnosztizált nemének megfelelően (Sexual Reassignment Surgery, SRS). Ilyen esetekben mielőbb javasolt szakemberek (pszichiáter és szakorvosok) bevonásával megkezdeni a nemváltás (transition) folyamatát. Én transzvesztitaként határozom meg önmagamat, az öltözködésre és a nőként viselkedésre egyfajta komplex fétisként tekintek. Tehát nem tervezem született (biológiai) nemem megváltoztatását, nem vagyok transzszexuális. Férfi személyazonosságom van, az irataimban, útlevelemben is ez szerepel, ebből persze néha adódnak kalandos helyzetek…

– Aki férfi létére nőnek öltözik, azt azért teszi, mert a férfiak érdeklődését szeretné magára vonni?

– Nem feltétlenül, bár néhányan kimondottan emiatt tesznek így, közülük többen szolgáltatóként tevékenykednek a szexiparban. Viszont sokan a színpadi szereplés kedvéért változnak át egy-egy este erejéig gyönyörű és látványos dívákká, ők valóban feltűnőek, de ez a szerepükből adódik is. Mások pedig eleve kerülik a rivaldafényt, és kimondottan észrevétlenek maradnak. Ők vannak inkább többségben, és ők tényleg kerülik a nyilvánosságot. Többnyire nem is szeretnének teljesen felöltözni, fétisük csupán egy-egy ruhadarabra korlátozódik (esetleg fehérneműk, cipők stb.), tehát ez nem feltétlenül a figyelemfelkeltő nyilvános megjelenésről szól esetükben. Vannak például olyanok is, mint én, akik azért csak megmutatják magukat az utca embere előtt is, de ízlésesen, dekoratívan megjelenve, mint ahogyan a nők többsége is igyekszik így tenni ezt. Nem kimondottan azért öltözködöm, hogy bepasizzak, hanem leginkább azért vonulok be a fürdőszobába átváltozni, mert elmegyek a barátaimmal, ismerőseimmel szórakozni a városba, vagy közös programunk van a barátnőimmel (mozi, dumaparti stb.), vagy eleve így kell megjelennem, mert fotózásra megyek.

– Az eddig általam ismert transzvesztitáknak (akik tehát biológiailag férfiak), családjuk volt. Feleség, barátnő, gyerek. Ezek a társadalmi elvárás miatt vannak, vagy elég, ha csak nőnek öltözik valaki, akkor más vágya már nincs is, és szeret klasszikus családmodell szerint élni?

– Sokan élnek közülünk családban, feleséggel, élettárssal, barátnővel, és esetleg gyereket vállalnak – nem könnyű az ilyen helyzet, de egyáltalán nem lehetetlen így boldogulni. Persze nem mindegy, hogy az illető partner mennyire van képben az életformánkkal kapcsolatban. Jobb az ilyet mielőbb tisztázni, én magam is így tettem, mielőtt komolyabb kapcsolatba kezdtem volna bárkivel is – ez mindig meghálálta magát, nem okoztunk később csalódást egymásnak, tiszta volt a helyzet, nem voltak időzített bombák előttünk, és nem egy aknamezőn kellett lépkedni össze-vissza. Biztonságos terepen lehet együtt előremenni, akkor a partnered is túléli a csatamezőt. Persze ha az illető transzszexuálisként létesít kapcsolatot, és gyereket vállal úgy, hogy ez a „betegség” később derül csak ki róla, az még nehezebb élethelyzet. Tudok ilyen esetről is, itt valóban erősnek kell lenni – főleg akkor, amikor olyan a helyzet, amit te is említesz, tehát van már gyerek is, és teljesen a társadalmi normák szerint él hosszú-hosszú éveken keresztül egy transzszexuális nő, aki mindvégig hűséges férj és családapa volt… Na, ez nem könnyű eset, szakember segítségét ajánlott igénybe venni mindenképpen!

– Életed hány százalékát éled nőként, és hányat férfiként? Mennyit szeretnél?

– Ez eléggé változó, most leginkább majd’ minden héten van egy-egy nap, ami „kellemesebben” telik, mint a többi – volt, hogy ritkábban, volt, hogy sűrűbben, tehát egy héten több nap is lehetővé vált, de volt olyan is, hogy majdnem egy hét így tudott telni! Mennyit szeretnék? Olyat lehet, hogy minden nap? (nevet) Ez persze nem lehetséges, tudom… Egyébként ezt úgy kell azért érteni, hogy a traviknak, crossdressereknek szerintem tudat alatt minden napjuk, minden percük valamilyen szinten „csajosan” telik. Mert azért jár ezen az ember agya folyamatosan, mindig van valamin spekulálni: kozmetikuson, fodrászon, sminkesen, vásárláson, különféle öltözködési variációkon, szóval gyakorlatilag minden nap jut erre több-kevesebb idő.

– A kor és főleg a bátorságod előrehaladtával változik ez az arány?

– Igen, azt kell mondjanom: változik! Amíg független voltam, több időm és energiám jutott erre a fajta önmegvalósításra. Később – főleg a gyerekvállalás idején és közvetlenül utána – jóval kevesebbet, gyakorlatilag semmit nem foglalkoztam ezzel. Aztán persze később könnyebb lett, megtaláltam az új kibontakozási lehetőségeimet a megváltozott helyzetben is, viszont megfontoltabb is lettem. Bátorság, merészség változatlanul szükséges ehhez, hogy ezt vállaljam, de olyan elvetemült dolgokat, amiket huszonévesen megcsináltam, ma már biztosan nem fogok tenni (nevet).

– Lehet, hogy buta kérdés, de ha lehetne, akkor egy jó tündértől mit kérnél? Nő szeretnél-e lenni, maradnál férfi testben női vágyakkal, vagy férfi lennél női vágyak nélkül?

– Hm, nagyon jó a kérdés! Ezen magam is gondolkodtam már sokszor – igazából minden jól van így, ahogyan van, erre jutok magamban legtöbbször. Ha az ember tud differenciálni a két megjelenési formája között, és sikeres valamilyen szinten mindkettőben, akkor nagyon jól kiegészíti egymást ez a kettőség. Amíg izgat a tudat, hogy a fürdőszobában a hernyóból pillangó lesz, addig nem aggódom magam miatt. Férfiként sem olyan rossz azért, ezt is látni kell, tehát fontos az egyensúly, számomra legalábbis. Bár néha van olyan helyzet, mikor arra gondolok: ha újra születhetnék és a szülészeten be lehetne ikszelni egy rublikát, akkor én biztos arra voksolnék, hogy köszönöm szépen, de nem kérem ezt a furcsa és megmagyarázhatatlan személyiséget, mert néha könnyebb lenne az ember élete e nélkül.

– Mi az a pozitívum, amit kaptál attól, hogy más vagy, mint a férfiak nagy része?

– Leginkább az, hogy megtapasztaltam, milyen az érem másik oldala. Persze csak külsőségekben, illetve viselkedésformában. Így legalább némileg átérzem, hogyan is viszonyul a társadalom a nőkhöz.

– Szerinted jobban megérted a női lelket?

– Talán nem hangzik nagyképűen, de igen, szerintem jobban megértem őket – és ehhez nem is kell női ruhában lennem. Bizonyos helyzetekben, esetekben tudom, mi lesz a reakciója egy-egy nőnek, akár ismerem, akár nem.

– Miben különbözik szerinted a nő és a férfi egymástól?

– Komoly kérdés, erre lehet, hogy nem is tudok megfelelően válaszolni neked… Azért megpróbálok: magam részéről arra jutottam, hogy szerepek vannak, társadalmi elvárások, konvenciók, mivel társadalomban és civilizációban élünk. A könnyebb boldogulás érdekében valahova tartozni kell, illetve ajánlott. Egyesek szerencsések, mert tehetségüknél fogva több hangszeren is tudnak játszani, de minimum kettőn, a többség viszont csak egy hangszeren – persze abban lehet, hogy virtuóz az illető. A zenekarban mindenkire szükség van, akkor szól szépen a hangverseny, a karmesterek pedig nem mi vagyunk. Ez így érthető?

– Nem. Most én nevetek. Akkor felteszem máshogy a kérdést. Kinek nehezebb a szerepe a zenekarban? Én készítettem fotósorozatot arról, hogy egy nőnek mennyi kihívása van az életben (Jelenetek a dologházból). Egyszerre kell karriert építeni, jó édesanyának, kedves feleségnek lenni, aki takarít, bevásárol. Este aztán hullafáradtan, csábos bajadért is kéne játszani a férjének, miután kikérdezte a leckét a gyerekektől. Én úgy látom, férfinak könnyebb lenni...

– Kétségtelen, biztosan sokoldalúbbak a nők egy férfihoz viszonyítva. Viszont amit te most itt lefestettél nekem, az egy full time (tehát 0-24 óráig) időszakban, tehát „szünetmentesen” üzemelő nőre vonatkozik. Nos, nem vagyok ilyen, jelen helyzetben nem is tudnék az lenni, és mint ahogyan fentebb is mondtam, nem is kívánok ilyenné válni. Ha így tennék (tehát pl. feleség lennék, takarítanék, bevásárolnék, vagy akár nőként gyereket nevelnék, és az ágyban is helyt állnék mint nő), akkor én egy transzszexuális nő lennék, aki mondjuk egy férfivel él párkapcsolatban, esetleg gyereke is van (a mai világban a transzszexuálisoknak is lehet gyereke, ez is megoldható). Én úgymond tényleg csak egy előadás erejéig játszom egy másik hangszeren a zenekarban – ha úgy tetszik, van egy állandó hangszer, amin tudok elfogadhatóan játszani, de hébe-hóba be tudok ugrani más hangszerrel is a kezemben… Igyekszem csak is siker darabokban játszani – így a hétköznapi, hagyományos darabokért nem töröm magamat (lefordítva: hagyományos, sztereotip női tevékenységek). Ha követhető volt a párhuzam, talán érthető, hogy a travik jó része inkább a kecsegtetőbb női dolgokért rajong, kevésbé a láthatatlan tevékenységekért, melyekért a nőknek egyébként valóban elismerés jár (pl. házimunka, gyereknevelés).

– Megértem, a házimunkáért én se rajongok, és bizonyára nem is attól érzem nőnek magamat, hogy jól áll a kezemben a porrongy. Tehát te a szürke hétköznapokon férfi vagy, de amikor ünneplőbe öltözteted a lelkedet, mint Exupépry kis hercege, mikor a rókát várta: NŐ. De azért a lelked inkább érzelmesebb?

– Azt kell hogy mondjam, ez is változik – néha elég komoly érzelmi hullámok törnek rám (sírás, nevetés), ha nőként vagyok jelen, akkor bizonyos élethelyzetekben elfogadóbb és empatikusabb vagyok, de ez nem feltétlenül igaz, mert tudok könyörtelen is lenni, ha olyasmi történik… Pasiként nincsenek ilyen nagy ingadozások, nőként sokkal inkább – és ezt nem pusztán az váltja ki, hogy boxer vagy tanga van-e rajtam. Mert – esetemben – ez azért nem csak az öltözködésről szól! Nem esik nehezemre átélni, beleélni magamat ebbe a játékba olyannyira, hogy azt veszem észre magamon: elérzékenyültem bizonyos dolgok miatt (akár pozitív, akár negatív szituációban). Talán ez a képesség is besegít abban, hogy hiteles tudok lenni „nőként”…

– Ért már esetleg kellemetlen incidens amiatt, hogy transzvesztita vagy?

– Mivel nem vagyok átlagos magasságú (annál magasabb), így kicsit feltűnő vagyok – ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni, így mindig számolnom kell minimum egy olyan alig hallható megjegyzéssel az utcán, hogy: hú, jó magas nő! Vagy lehet nem is az? Ekkora nő nincs is…

Ezekre már fel vagyok készülve, ennél kellemetlenebb megjegyzéseket, beszólásokat szerencsére ritkán kapok. Ha határozottan viselkedik az ember, láthatóan nem izgul, akkor szinte észre sem veszik az utcán. Ha teszetoszán bolyong, feltűnő, és fel is hívja magára a figyelmet, akkor nem érdemes azon csodálkozni, hogy esetleg aznap több ember arcára csalt mosolyt (nevet). Lehetne jobb is azért, de rosszabb is – én igyekszem elkerülni a necces helyzeteket, és nem provokálom túlzottan a társadalmat, igyekszem „passable” (hihető, hiteles) lenni, így ennek és a rutinnak köszönhetően eddig nem kerültem elviselhetetlenül kellemetlen helyzetbe, atrocitás sem ért eddig, szerencsére….

– Rendőri igazoltatásban volt már részed? Mi volt a kimenetele egy ilyen helyzetnek?

– Több ilyen is volt, egyik mókásabban alakult, mint a másik (nevet). Egyetlen nagyon meleg helyzet volt a sok közül, akkor sajnos volt fogás rajtam, mert lejárt a zöldkártyám (régebben ugye még volt ilyen), de sikerült kidumálni magamat. Persze mindez nem volt egyszerű 2 mikrobusznyi rendőrkadét előtt, miközben én és a travi barátnőm tetőtől talpig lakkruhában feszítettünk. Ráadásul nála a lejárt személyi igazolványán kívül csak a kimosott útlevele volt, amelyben olvashatatlan volt minden betű, a fényképéről már nem is beszélve… Természetesen fétis partira igyekeztünk, egy akkortájt igen csak menő külvárosi szórakozóhelyre, ahova – érdeklődésüket és kíváncsiságukat kielégítve – egyébként invitáltuk is a kedves fakabátokat a procedúra végén, de sajnos nem jöhettek velünk. Leginkább közúti ellenőrzésnél fordult elő igazoltatás, de volt már olyan is, hogy „fogadásból” kérték a személyimet („Na ugye, megmondtam Neked, hogy férfi!”) a főváros egyik frekventált terén, közterületen. A zavar egyébként majdnem mindig kézzelfogható: nem működő szondától kezdve, az „Inkább szálljon vissza gépjárműbe!” felszólításon keresztül, a „Mégis, hova megy ilyen szerelésben ilyenkor???” beszóláson át volt már egész sok minden a repertoárban… Sajnos nem mindig tudnak mit kezdeni a helyzettel a tisztelt biztos urak, de meg tudom őket érteni, mivel vannak kellemetlen szabályok. Ugyanis tudtommal hitelt érdemlően kell tudni magunkat igazolni, és leginkább úgy kinézni, mint az okmányainkban. Ebbe állítólag az sem fér bele, ha befestjük a hajunkat (pl. nők esetében), vagy ha szakállt, bajuszt növesztünk (pl. férfiak esetében). Szóval a traviknak igazából mázlijuk van, ha ilyenkor elengedik őket, de hát könnyen belátható, hogy nem igazán vétünk ezzel senkinek – például farsang idején, ha McDonald’s-figurának vagy Michelin-babának öltözünk, akkor is előállítanak? Ugyan már… Szóval eddig nem volt előállítás, ezúton is köszönet az eljáró hatóságoknak, persze lenne mit finomítani ezen a területen…

– Mikor tömegközlekedéssel utazol, bérletellenőrzésnél nincs probléma?

– Kellemesek a tapasztalataim ez ügyben is, toleráns jegy- és bérletellenőrökkel dolgozik a BKV (nevet). Persze azért nem árt egy könnyed mosoly a bérletigazolvány felmutatásakor (amelyben férfi arckép szerepel), de egy-két rigorózusabb kivételtől eltekintve, leginkább még jó utat is kívánnak az urak, főleg a fiatalok. Sőt, volt olyan helyes ellenőr fiúka is, aki megjegyezte: „Ma nagyon csinos, Hölgyem! További szép napot kívánok, és vigyázzon magára!” – kell ennél több? Egyik kolleginám szavaival élve: ilyenkor kezdődik a föld felett lebegés…

– Amikor magadnak vásárolsz, azt hogyan teszed: nőként vagy férfiként?

– Ez attól függ – ruhát természetesen jobb szeretek nőként (en femme) próbálni, mert az ugye praktikusabb. Fura is lenne, ha egy pasi női ruhákat vinne be magával a próbafülkébe, szóval ezt kerülöm, ha lehet, de nem mindig megoldható… Egyéb kiegészítőket, apróságokat, sminkcuccokat pasiként is megveszek, mert az az egyszerűbb – természetesen nincs annál nagyobb öröm, ha Jeanette maga vásárolhatja meg magának ezeket, és felhőtlenül shoppingolhat akár egy egész hétvégén keresztül, imádom ezt (nevet).

– Mennyire tartod magadat perverznek, exhibicionistának?

Azt hiszem, ezen a ponton Zsani megunta a kérdezősködésemet, mert finoman elnézést kért, és kacér, ringó léptekkel elindult a NŐI mosdó irányába… Hm. Nem adom fel, mert van még kérdésem, úgyhogy elindulok utána… Természetesen én is a női mosdóba…

A folytatásban:

– Mi a különbség egy ártatlan Sissy, Sissy Slut vagy Sissy Bitch között…

– Hogy jön ide egy BDSM-parti, amire múltkor meghívást kaptam egy kedves ,,kolléganődtől"?

– DE ugye azért együtt megyünk oda?

– Te, gondolom, nőnek öltözöl, de én minek?

– A belépőjegy nekem ingyenes lesz, de neked félpénzt kell fizetni. Mit szólsz a  „félpozitív" diszkriminációhoz?