Nagy dilemma. Szerintem pár ilyen tapasztalat azért szükséges ahhoz, hogy meg tudd különböztetni az érzéseidet egymástól, hogy felismerd időben, mi a valós, és mikor már tiszta és zavartalan minden, tudd magadat vizsgálni, miért érzel félre és mire van igaziból szükséged.

Ha megfigyeljük, egy hosszabb egyedüllét után tapasztalható, hogy a kedélyhullámzásaid néha kicsit már a bipolaritás határait súrolják, de mielőtt megijednél, azért azt figyelembe kell venned, hogy ez teljesen normális, és nagyon nehéz elérni azt az állapotot, amikor jól van az ember egymagában, amikor egyedül is megy, mikor már megteremti a belső kapaszkodókat. Persze még akkor is sokszor van olyan helyzet, hogy valami nem smakkol, nem passzol, kényelmetlen.
Ez mind-mind annak köszönhető, hogy az ember társas lény, ez az ösztönös. Elég nehéz felvenni a harcot ezekkel az ősi berögződésekkel.
Szóval a hullámzások kellős közepén néha nehéz felmérni, mi valós, mi kényszeres, a helyzet adta, a pszichés, a védekező vagy éppen a „minden mindegy” állapot.
Ebben a „minden mindegy, csak legyen valakim, mert nem bírom egyedül” állapotban szoktunk félreérezni, olyanhoz kötni magunkat, aki nem is való hozzánk.

Mikor az egyéjszakás kaland után otthon ülsz bebugyolálva, és nem tudod kiverni az illetőt a fejedből napokig, sőt hetekig, közben pontosan tudod, hogy ez erről szólt, hogy még akkor tisztáztátok, hogy ez csak egy kaland volt, és nincs mire várni, nem jön SMS, érdeklődés, ő már hetedhét országon túl jár gondolatban, de te csak álmodozol egy újabb nagy találkozásról, romantikus együttlétről, sőt ezernyi dologról, amit beleképzelsz abba a nyamvadt emberbe.
Ilyenkor sokat járhat azon az agyad, hogy ő gondol azért rád néha. Ha igen, akkor mit gondol? Te hol foglalsz benne helyet? Csak egy jelentéktelen valaki vagy számára? Egy könnyű préda? Azt hiszem, ezeket az agymenéseket kell valahogy elhessegetni, hisz most az a fontos, te mit érzel. Az ő fejébe nem tudsz belelátni és általánosítani sem olyan jó, mert ki tudja, mi a valóság...

Ilyenkor nagyon fontos megvizsgáni, hogy mit tudsz róla. Ajánlatos kilépni magadból, és kívülről végigjátszani az egész történetet újra, majd utána azt, hogy ki ő.
Rájössz, hogy szinte semmit nem tudsz róla, nem is ismered. Igaz, hogy jól néz ki, szép, aranyos volt veled, és megadta, amire szükséged volt, mert óriási a szeretethiány benned, de ezek még nem jelentenek semmit.

Mitől kötődnél? Maximum a jó szex miatt. Álljunk csak meg! Megtévesztenek a vágyak. Valójában csak fizikálisan kívánod, de lelkileg miért kívánnád?
Azt sem tudod ki fia-borja. Ez csak a vadászösztön. A „nem lehet az enyém, ezért annál jobban kell” szindróma. Ismerős, ugye?
Szóval ezt az egyéjszakás kalandot raktározd el szépen magadban jó helyre, dolgozd fel, legyen egy szép emlék! Ha ezen az úton haladsz gondolatban, akkor rövid időn belül jobb, könnyebb lesz, és elsimulnak ezek a téves érzések.
Tűzoltásnak jó volt, örülj, hogy oázist találtál a sivatagban, de a következő város, ahol már le is telepedhetsz, még messze van. Persze ez sem biztos, lehet, hogy hamarabb jön az, mint gondolnád.

A nagy Ő megérkezése ennél sokkal többet ad, szebb érzéseket fog benned ébreszteni, különleges lesz, olyat még soha nem éltél át. Akkor szárnyalsz majd igazán, egymást fogjátok egyre feljebb és feljebb emelni, minden megy majd magától, és nem kellenek a kínzó, az őrület határát súroló, reménytelen gondolatok. Még a szenvedés is édes lesz.
Hidd el, megjön Ő!
Az az izgalmas, hogy bármikor itt lehet. Addig pedig legyen a világ érdekes és mindig újat adó, amit csak akkor vehetsz észre, és láthatod szépségeit, ha kinyitod a szemed és a lelkedet is. Szórd az illatod, hidd el, valakit biztosan megbabonáz majd! Sok sikert!

Szép hetet!

Vera