Sajnos nagyon kevesen vannak azok, akik ezt következmények nélkül megtehetik, őket innen is csókoltatjuk, meg a drága Jóistent, hogy „egyformán szeret mindenkit”!

Valahol ez így van rendjén, hogy mozognunk kell, odafigyelni az étkezésre, kényeztetni magunkat, rendszert állítani, mert különben jön a bűntudat, a rossz, kényelmetlen érzések…

Rájöttem: nekem ez a bűntudat nem kell. Meg arra is, hogy az élet egy küzdelem, de könnyebbé tehetjük.

Egyetlen titka van: ne gondolkozz, csináld! Csak menj, és tedd!
Ez nálam már bevált, mert rájöttem, abban a pillanatban, hogy elkezdek rajta gondolkodni, elromlik az egész, beleteszek kényszerképzeteket, megideologizálom, hogy ma miért nem megyek sportolni, szaunába stb.

Pedig megérdemli a testünk a törődést. Abban a pillanatban, hogy kicsit elhanyagoljuk magunkat, egy lelki mélypont visszatükröződését éljük. Ez általában akkor következik be, mikor azt érezzük, semmi értelme küzdeni, elfáradtunk, nincs visszajelzés, nincs látszata, stagnál a súly, és még sorolhatnám.

Kitartás!

Decemberben belenéztem a tükörbe, és legszívesebben összetörtem volna. Rettenetesen elhanyagoltam a testem. Nem is tudom, hogy juthattam el odáig. Szépen leültem, magamba néztem, és elkezdtem megbeszélni valami belső hanggal: „ez így, ugye tudod, hogy nem mehet tovább?”

Aztán elhatároztam, hogy életmódot változtatok, és kitartok, mert nincs más választásom, és ha hosszú távra akarok tervezni, akkor itt az ideje, hogy ellene menjek a kétségeimnek.

Nehéz volt. A január sok fájdalommal telt: nem ölhettem evésbe a sok feszültséget, horror volt, hogy nem ehetek éjjel egykor, és reggel fel kell kelni mozogni. Az első személyi edzős órámon elpityeregtem magam, hogy le szeretnék fogyni, ennél jobban semmit nem akarok!

Majd jöttek a próbatételek, és csodával határos módon nem csábultam el, akkora erő kerekedett bennem, melyet még soha nem éreztem. Az első ilyen helyzet után a másodikban már könnyebb volt
megállni. Közben nőtt az önbizalmam, a magamról kialakított képem pozitívabb lett. Nincs is csodálatosabb dolog magunkból erőt meríteni.
Megváltozott az életem. Új emberek kerültek bele ezáltal, rendszer, jó élmények. Megteremtettem magamnak, ezért nagyon boldog vagyok, mert belső kapaszkodókat alakítottam, fegyelmezettebb lettem, és végre azt érzem, hogy jó nő vagyok.

Mindenkinek sikerülhet gyakorolni az akaraterőt. Minden fejben dől el. Nagyon sokszor nekifutottam, nem sikerült, most viszont igen. Még messze a cél, de ezzel nem törődöm. Innentől kezdve életem részévé vált.

Lehet nyugodtan nyafogni, kifogásokat keresni, ideologizálni, de nincs értelme, mert az egész csak időpocsékolás.
Ha úgy érzed, készen állsz, akkor gyerünk! Csak csináld, ne agyalj!

Találkozunk az edzőteremben!

Vera

Fotók: Tóth Vera