•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nõk, mindannyian
    • Fenomena – Nõiesen okos, okosan nõies
728 x 90

Émilie története Knapek Éva pszichológusnő által segít

Knapek Éva egy fiatal pszichológusnő, aki ismertségét és népszerűségét több mindennek köszönheti. 

Egyrészt klinikai szakpszichológus, tehát komoly szakértelem áll mögötte, másrészt kora és kifejezésmódja révén egyszerűen, közérthetően szól azokhoz, akik szeretnének bizonyos folyamatokat megérteni, önismeretre szert tenni és fejlődni, esetleg traumákat feldolgozni.  Most útjára indítja az Émilie-programot, amely egy különleges napló és videókurzus segítségével, 12 héten át segít a hatékonyság növelésében, vágyott céljaink elérésében.

Éva Klinikai szakpszichológus és egészségpszichológus, képzésben lévő család- és párterapeuta. Tanult integratív hipnoterápiát, sématerápiás alapokat és EMDR-t, szakmai útjának első néhány évét pedig egy pszichotraumákkal foglalkozó intézetben töltötte. Azóta elsősorban a kodependencia és a reziliencia témájában jelentek meg írásai – hazai és nemzetközi publikációkban egyaránt. Knapek Évának van egy nagyon komoly, 13 ezer főt számláló klubja is, ahol hétről-hétre fejlődnek, dolgozna magukon a "kliensei". És most önmaga is megtett egy bátor lepést, igazán formabontó és egyedi dologgal jött ki a segítő könyvek, kurzusok piacára. 

Azt már alapvetés tudni, hogy lelkileg úgy fejlődhetünk csak, ha teszünk is annak érdekében. Nincs csodakapszula, bizony nekünk is bele kell állnunk a dologba. Tehát munkát kell fektetnünk ebbe. Ehhez nyújt most egy különleges segítséget Knapek Éva azoknak, akik tudatosak az önfejlődés útján. 

Így született meg az Émilie-naplók első darabja, amely a hatékonyságnövelés témában segít majd az olvasóknak. Főhőse egy francia lány, aki éli a maga kis életét, tündéri kutyájával és az annak minden könnyűségével, nehézségével, ahogy mi mindannyian. De Émilie története nem egy regény, hanem egy önismereti napló tulajdonképpen, amely 12 héten át kíséri azt, aki szeretne hatékonyabban dolgozni, létezni és  vágyja megtanulni az érzelemszabályozást. Egy olyan úton viszi Knapek Éva az olvasóit, pácienseit, amelyre fontos és hasznos rálépni:

„Az Emilie produktivitás programban együtt dolgozunk egy jól felépített rendszer szerint, 12 hetes turnusokban. Az első 12 hétben az érzelmek megértésére és szabályozására helyezzük a hangsúlyt. A programban egy kedves történet és a pszichológiai ismeretek mellett gyakorlati feladatokkal, önismereti eszközökkel is segítem a fejlődésedet.” – határozza meg a pszichológusnő. 

"Igyekeztem a legapróbb részletekre is odafigyelni. Mind a főszereplő, Émilie, mind a kutyája, Mignon nevének jelentősége van. Az Émilie név jelentése versengő, a Mignon jelentése cuki. Ezzel is szerettem volna az egyensúlyra való törekvést és annak lehetőséget szimbolikusan elrejteni a projektben. " Annyi titkot mi is elárulhatunk, Évának is van egy ilyen kis tacskója, igaz, őt Benjinek hívják.  

És bizony, itt konkrét feladatok vannak a naplóban, amiket végig kell csinálnia annak, aki fejlődni szeretne. Kicsit olyan, mintha Évához járni terápiára vagy tréningre, csak mindezt az otthona nyugalmában teheti meg a páciens, a naplóhoz tartozó hanganyagok segítségével is. Mert a produktivitás fontos dolog, sokszor nem is tudjuk, milyen felesleges kis semmiségek viszik el az időnket, energiánkat. 

"Az érzelemszabályozás fejlesztése az a változás, amit keresel! Annyi mindent szeretnél megváltoztatni, belefogsz új dolgokba, megvalósítanál, de talán sosem elég tartós a változás. Mert elkezdesz kételkedni, halogatni, nem hinni benne - vagyis magadban. Egyik énállapotod akarja, másik nem. Túl szigorúan látod a hibáid. Nehéz szembenézni a szégyennel, ezért inkább hagyod az egészet. 

Ha fejleszted az érzelemszabályozásodat, erre a stabilitásra tudsz építeni egy mélyebb önismereti munkát. A változást, a megvalósítást. 

Az émilie-projekt egy produktivitás köré épülő webshop. Első produktivitás programunk az alapok letételét hozza el neked. 90 napos vagy ha úgy tetszik, 12 hetes programunk során megtanítalak érzelmeket szabályozni, hogy minél könnyebben valósíts meg, és elérd hosszabb távon azt a szabad és önazonos életet, amiben fontos a teljesítmény (a neked tetsző módon) és a pihenés is." - meséli a pszichológusnő, majd folytatja. 

"Úgy is lehetünk produktívak, hogy nem kell feladni magunkat, a pihenésünket. Nem csak másoknak, hanem magunknak is megfelelhetünk végre, és elsősorban magunknak. Ennek az elérésében segítenek különböző témákon keresztül az Émilie-naplók." - mondja a pszichológusnő.

Az Émilie-naplók iránt érdeklődők a különleges könyvet az emilie.hu weboldalról vásárolhatják meg, ahogy a sajtóbemutatón is elhangzott. 

Köszönöm, ha te is hírt adsz erről a formabontó újdonságról, keress bátran esetleges interjú vagy bármilyen más megjelenés érdekében! 

Au reovir!

Képek: Eszter Anna Photography