Minimalista díszlet, csupán egy almafa a háttérben, négy színész, négy lámpással, no és egy titokzatos bábu. A próba után beszélgettünk a darab dramaturg-rendezőjével Kriszt Lászlóval.

- Mintha egyfajta dezsávü érzésem lett volna  a látottak alapján és mégsem!
Egy közismert Beckett darab emlékképe csillant fel bennem, de miközben azon morfondíroztam, hogy melyik műve lehet az, magával ragadott az érdekfeszítő játék.

Samuel Beckett műve az 1950-es években látott napvilágot abban az időszakban, amikor a második világháború után, nem győzelmi mámorban fürdött a világ, hanem egy kiüresedett, önmagával meghasonlott emberiség kereste az ontológiai válaszokat, s habár az alapvető kérdések az archaikus időkben eredtek, a válaszokat a jövő horizontjára fokuszálva lehetséges megtalálnia. Beckett műve, egyszerre groteszk és abszurd, hiszen az emberi lét-várakozás, örök idők óta tart. A rendezés éppen ezen megfoghatatlan, s ki nem ábrázolhatósága okán, Isten szemszögéből, közvetett módon forgatja vissza az alapmű történését, amely különleges látásmódja teszi lehetővé, hogy egyrészt eltűnjön a lila művészi köd, másrészt aktualizálja és gondolkodásra serkentse a mindenkori nézőt. A magyar színházi trendbe rendkívül ritka "szimbolista" színpadi felfogást alkalmazom, megtartva az alapműben feltett, az emberiséget érintő nagy kérdéseket, de közben úgy ábrázoltam a karaktereket, azok egymáshoz és az elveszítetthez való viszonyát, hogy a nézőre bízom az álomszerű történések, saját valóságába helyezését. Az előadás végére kirajzolódik az emberiség által feltett kérdésére adott Isteni válasz: "Mindjárt jövök"!

- Már a próbán, nagyszerű színészi alakítások bukkantak elő, no és az a titokzatos bábu!

Az előadásban, mindenki és minden szimbolikusan van jelen, kap értelmet. A sötétség, a sötétségben világító lámpások, a két várakozó emberi lényecske, a hozzájuk csapódó fényhozó, aki szintén lámpást /fényt/ tart a kezében, az eszkatonból érkező hírnök, no és az a titokzatos bábu. Mozaikok, amelyek az előadástörténet fejlődésével együtt kapnak fokról-fokra értelmet, mint amikor a mozaikok a helyükre kerülnek, és megkapunk egy tiszta, világos képet.

- No de az a bábu, az mi? Mert megmondom őszintén nem tudtam megállapítani!

Ugye a bábu, az egy emberi lény, de ha az emberi lényből elvesszük a lelkiséget és az értelmet, akkor csak egy puszta anyag lesz, és mint tudjuk, az anyagnak önmagában nincs értelme. Hát ezt szimbolizálja a bábu. Tehát az embernek nem csak a rája bízott természettel kell emberségesen bánni, hanem önmagával és a másik emberrel is. Egy olyan felelősség, amelyet nem lehet elhárítani vagy áthárítani, ez a mindenkori ember kötelessége, hogy a rábízott életet, értékeket, ne kiélje, hanem megélje.

- Mi aktualizálja a leendő bemutatót?

Ez is beilleszthető, az immár 16-ik színházi évadunk repertoárjába, melyben kézzelfogható a triászok, vagy is, a hármas egységek, ilyen volt a keresztény előadás sorozatunk: a Szent Johannából alkalmazott "Magányos Johanna", az "Igazság a máglyán", Giordano Brunoról szóló előadás és Ady "Istenes" verseiből készült keresztény témájú előadások. Aztán hasonló elgondolással készült a zsidó témákat /sorsokat/ bemutatott előadásaink, mint: Sárdi Mária "Kislány a pokolban" vagy a Tadeusz Borowski: "Nálunk Auschwitzban" monodrámák és hát az örök klasszikus Karinthy Ferenc: "Gellérthegyi álmok" előadásai. A mostani hármas egységet az egzisztencializmus, annak is az elidegenedés látószöge adja. Ilyen volt Albee: "Mese az állatkertről" dráma, Sartre: „Zárt tárgyalás" és a Beckett nyomán most készült "Mindjárt jövök" abszurd, szimbolista játék. Ami pedig a konkrét választ illeti, ebben a darabban nem egy-egy személy elidegenítésével találkozhat a néző, hanem az egész emberiség elidegenedését tapasztalhatja meg. Amikor a kreáció szembefordul a kreátorával, akkor felborul a rend, s utána csak káosz marad. Pedig a kreátor a semmiből teremtett lélekkel bíró anyagot aki, kiüresítette önmagát, s emiatt hiányt hagyott maga után, amelyet azóta is reménytelenül próbál helyreállitani, s ezért várakozik az idők végtelenje óta.

- Beszélgetésünk végén álljon itt a szereposztás és közreműködők névsora:

Fiú: Illés Tamás, Lulu: Gergely Zsófia, Lili: Gunyecz Anna, Fényhozó: Horváth László,
Egy titokzatos bábu, grafika: Pásztor Attila, videó-vágás: Kárer László, fotó: Götzinger Laura, Samuel Beckett nyomán színpadra alkalmazta és rendezte: Kriszt László, kulturális menedzser: Rosenfeld Dániel Imre. Aki pedig többet szeretne, megtudni a készülő előadásról az látogasson el a www.kikszinhaz.hu és a www.mindenamiszinhaz.hu oldalakra!

Cserháti Pál.

Az előzetes megtekinthető a következő linken.