Kezembe vettem a Sophie Valroux titkos francia receptjei című könyvet, néztem a borítót, s tudtam, hogy elvarázsol majd a mű. Így is lett. A gasztronómia pozitív értelemben véve érzékeny téma számomra, egyszerűen imádok főzni. A szerző pedig olyannyira jól érzekeltet mindent, hogy az Olvasó szinte Sophie mellett áll a konyhában, ahol fűszerek, húsok, francia sajtok, speciális, profi konyhai eszközök veszik körül. A kollégái pedig éppen azon dolgoznak serényen, hogy minél fantasztikusabb étel kerüljön a vendégek elé.

Franciaország. Mi jut elsőként eszembe róla? Nekem nem, nem az Eiffel-torony. Naná, szépen elrendezett, gondozott, hosszú levendulaföldek, s nem utolsósorban különleges ételek. Szenvedély a köbön, isteni borok, természetesen mindegyik külön-külön francia specialitásokhoz ajánlván. Természetesen száraz vörös. Mondjuk pinot noir. De fehérekben is jók.

Sophie könyhaművészetit végzett, s mindene az, hogy finom ételeket készítsen, boldoggá tegye ezzel a vendégeket, egyszerűen imádja a munkáját. Számos tapasztalata van már, de akadályokba ütközik, ugyanis volt szerelme is munkatársa egy ideig, akiért még mindig rajong. A fiatal hölgynek tehát nincs könnyű élete, dolga. Pláne, hogy még makacs is, s felettébb ambiciózus. Mindent megtesz, hogy álma valóra válhasson.

Nagyon "színes" kötet ez, mert a szerző leírt szavai remekül éreztetik a francia gasztronómia tökéletességét. Már az első oldalaknál éhes lettem, magam is kedvelem a francia a konyhát. Éreztem az illatokat, az ízeket, próbáltam kitalálni, hogy melyik francia szót hogyan kell kiejteni, sőt, utána is néztem. A francia nyelv ugyanis nagyon bonyolult, nehéz, de szenvedéllyel teli. Éppígy igaz ez a francia emberekre is, mármint az, hogy szenvedélyesek. Bár még sosem jártam ott, de a könyv elolvasása után pláne szeretnék oda eljutni.

Látom magam előtt, ahogyan az éttermekben minden termék, zöldség, gyümölcs, hús, tengeri gyümölcs igazán friss. Ugyanakkor némi stressz is van a konyhában, mint fentebb említettem, mert mindenki szeretne megfelelni, és nem is szeretnék megváratni a vendégeket, hiszen tudják, hogy elképesztően éhesek. Na, s mi van akkor, ha éppen egy étteremkritikus lép be az ajtón? Vajon ízleni fog neki a fésűkagyló kecskesajttal tálalva? S mit ír majd az vendéglátóról? Ez, kérem szépen igazi fine dining, s az ízek és illatok harmóniájára megy ki a játék, a tálalás pedig csodálatos. Nem magyaros konyha ez, hogy degeszre együk magunkat, de mégis jól lakunk, s valószínűleg (hacsak nem vagyunk túlontúl kekecek) örömmel és jól lakottan távozunk majd az étteremből.

Franciaország a gasztronómia fellegvára, sokak szerint. Bár szerintem az olasz, a görög és a magyar konyha is nagyon jó, mindegyiknek megvan a saját varázsa. Ki ebben jó, ki abban. 

Nem lőném le a poént, azt hiszem, hogy ez a néhány mondat is elegendő (remélem) ahhoz, hogy kedvet kapjanak az Olvasók a könyvhöz. Nem szeretnék "spoilerezni", de a borítóról, a címről elsőként egy film jutott eszembe. Catherine Zeta-Jones. ízlések és pofonok. Többet nem is mondok, vagyis csak annyit, hogy a filmbéli Kate és a könyvbéli Sophie személyisége között sok ám a hasonlóság... 

Szívből ajánlom a könyvet minden gasztromániásnak, de nem csak nekik.

Címfotó: 21.szazadkiado.hu