A régészek ásója viszonylag gyakran fordít ki a földből hajdani íjászathoz kötődő emlékeket. Kőből pattintott, őskori nyílhegyek; szkíta sírból előkerült bronz eszközök; a római hadsereg keleti típusú íjászatának nyomai; avar, majd magyar íjcsontok, tegezmerevítő lemezek és vasalások a temetkezésekből; mongol nyílvessző csonthegye a budai várból; használat közben eltört oszmán íjászgyűrűk a 17. századi ostromok törmelékéből – megannyi apró jelként idézik fel a hajdani gazdag íjászkultúrát. A kiállítás kitér arra a kultúrtörténeti folyamatra is, amely során – a történettudomány fejlődésével, s a régészeti leletek előkerülésével, azok tudományos alapokon nyugvó, hiteles értelmezésével – fokozatosan közismertté vált a tény, hogy a honfoglaló magyarok lovasíjászok volta. A tárlat ezenkívül röviden áttekinti 7, a nagy sztyeppei országúton kalandozó, majd a Kárpát-medencébe megérkező és letelepedő nép (a szkíták, hunok, avarok, magyarok, kunok, mongolok, oszmánok) íjászati stílusát a Kr. e. 8. századtól a Kr. u. 17. századig.

A honfoglalás kori íj újrafelfedezése valódi sikertörténet. A történészek, a régészek, az íjkészítő kézművesek és maguk az íjászok egymás munkáját segítve jutottak nagyon komoly eredményekre a tudományos felfedezésektől kezdve világrekordok eléréséig Magyarországon éppúgy, mint külföldön. A reflexíj a honfoglalók, s így a honfoglalás egyik szimbólumává, és egyúttal a magyar országimázs részévé is vált.

A tablószövegek olvasása közben a látogatók egy sajátos rétegnyelv kifejezéseivel ismerkedhetnek meg, s olyan történeti kuriózumokkal, amelyek nemcsak az íjászat iránt érdeklődők számára lehetnek izgalmasak, hanem általában a történelem szerelmesei számára is.

A tárlat az információk és érdekességek mellett interaktív állomásokkal is szolgál, melyeken a bátor, kísérletező kedvű látogatók kipróbálhatják a különböző íjfogásokat, az íjászatot „lóhátról”, valamint egy 17.századi oszmán „edzőgépet” is.

Kurátorok: B. Szabó János történész és Sudár Balázs történész