•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nõk, mindannyian
    • Fenomena – Nõiesen okos, okosan nõies
728 x 90

Add ki magadból! Segíts másoknak is!

Kriszt László, színész, rendező, koreográfus különleges ötlettel állt elő a mostani nehéz helyzetben: a mindenkiszinhaza.hu oldalon most egy blogbejegyzésében bárki megoszthatja észrevételeit, érzéseit a koronavírussal kapcsolatban, sőt, segíthet a rászorulóknak is.

„A jelenlegi járvány, emberpróbáló következményei, mindannyiunkat érinti, kit így, kit úgy. Másként látják a veszélyeztetett /idős/ korosztályok, s másként a közép és fiatal korosztályok. Egyiknek sem könnyű. Önmagában idősnek lenni /amint tudjuk/ nem betegség, hanem állapot. Ez lehet könnyebb és nehezebb, attól függ, hogy ki hogyan rendezi le a lelkében, szellemében. Meg kell mondani azonban hogy a jelenlegi külső körülmények nagyban determinálják az egyéni döntési lehetőségeket. A középkorosztályt, a járványon túl, az egzisztenciális kiszolgáltatottság réme fenyegeti, ugyan is, vagy minimális, vagy semmilyen anyagi tartalékkal nem rendelkezik. Mind ennek nagyobb a lelki demoralizáló hatása, mint maga a tényleges probléma, hiszen a társadalom működésének ők alkotják a gazdasági alapbázisát, így az őket jelenleg érintő cseppet sem könnyű eseményláncolat, hamar meg fog szűnni. A fiatalokat pedig, a virtuális tér nyomja agyon, érdekes módon az a tér, amit /a járvány előtti időkben/ általában előszeretettel részesítettek előnyben.” -olvasható egy rövid részlet a mindenkiszinhaza.hu oldal egyik blogbejegyzéséből.

Ezen a felületen tehát nem csak gondolatait oszthatják meg az emberek az oldal olvasóival, de a korona-vírus miatt nehéz helyzetbe került embereknek, családoknak is segíthetnek a megadott számlaszámra történt utalással.

“Mi is félünk, hogy a fenébe ne félnénk, mert emberek vagyunk, a vészhelyzet után azonban szeretnénk felemelt fejjel járni, s folytatni azt a munkát, amit színháznak hívunk”! “Mert elsősorban emberek vagyunk, s csak azután művészek”! –olvasható a bejegyzések között.

Amennyiben Ön is szeretne segíteni rászoruló embertársainknak, vegyen részt a Kazán István Kamaraszínház a Mindenki Színháza az Ökumené Teátrum, a Keresztény Ifjúsági Színház, a Herzl Tivadar Színház, az Ars Longa Theatrum és az L-Fly Music Records kulturális közösség kezdeményezésben. Bővebb információért vegye fel a kapcsolatot Kriszt Lászlóval a kazanistvankamaraszinhaz@gmail.com e-mail címen.

A számlaszám a következő linken: https://mindenamiszinhaz.hu/?p=9005