•  
    • Fenomena – A Világ, ahogy mi látjuk.
    • Fenomena – Mert Te is egy jelenség vagy.
    • Fenomena – Egyedi, mint mi, nők, mindannyian
    • Fenomena – Nőiesen okos, okosan nőies
728 x 90

Az országban több színház alkalmazza a szabadúszó színészt

Korábban már készítettem Ágoston Péter (29) egri vonatkozású színésszel interjút. Leginkább annak kapcsán, hogy szabadúszó lett. Ugyan Budapesten él, de nyáron szülővárosában is megfordult - nemcsak a szülei miatt, hanem szerepet vállalt a Egri Pinceszínház előadásában.

A fiatalemberről tudni kell, hogy a színművészetin végzett, s két éve Főnix-díjat is kapott. Az iskolában reggeltől éjszakáig tartott a munka, hétfőtől szombatig  mint korábban, egy esztendeje megosztotta velem Péter. Készségfejlesztő – beszédtechnika, ének, mozgás – órákon vett részt társaival. Később következtek a színdarabok. A negyed- és ötödévben pedig vizsgaelőadásaik voltak, ahol már nézők előtt szerepeltek. Aztán negyedévesen a Vígszínházban, ötödéves hallgatóként az egykori Bárka Színházban, majd a Kolibri Színházban töltötte a gyakorlatát.

Azért szeretett volna színész lenni, mert megtetszett ez a világ, pláne, hogy Egerben gyermekként számos alkalommal megfordult a színházban. Tudni kell, hogy valószínűleg amiatt is, mert a szülei – Ágostonné Kugler Zsuzsanna, aki az énektanárom volt nem mellesleg, és az apukája Ágoston Ottó zenész  is dolgoznak az egri intézményben. Nővére, Ágoston Katalin is ezt a pályát választotta, mármint a színészetet. Mint korábban elmondta, a felnőtté válás állomásai a teátrumban érték. Nagy élmény volt számára, hogy együtt dolgozhatott és sokat tanult ebben az időszakban az egri színházban kialakult műhelynek köszönhetően.

Nagy döntés volt számára, hogy a szabadúszó színészetet választotta. Korábban a Csokonai Nemzeti Színház, később a Pesti Magyar Színház tagja lett. Az előbbit egy, az utóbbit négy év után hagyta el. Ennek megvolt a maga oka... Úgy vélte, egy vezetőnek kötelessége megfelelően karbantartani a társulatát. Úgy érezte, ez nem történik meg. Most szabadúszó, olyan szerepeket vállal el, amelyek közel állnak hozzá. De mint ahogyan egy év után elmondja, jól érzi magát ezen az úton, annak ellenére is, hogy ez bizony nehezebb. Ám Péter nem megalkuvó, amit valószínűleg jól is tesz a mai világban... 

Úgy fest, a szekere egészen jól megy. 

– Több darabban játszom jelenleg. A nyáron például Egerben dolgoztam a Made In Hungaria című musicalben. Vegyes érzés volt több, mint egy évtized után újra a szülővárosomban dolgozni, amelynek minden egyes szeglete jelent valamit nekem és melegséggel tölt el. Másfelől pedig néha nyomasztott is. Hajlamom van rá, mégis valamiért zavar, ha nosztalgikus állapotba kerülök, nem tudok vele mit kezdeni. Játszom még Dunaújvárosban, Salgótarjánban, Szegeden és persze Budapesten is. Szerencsére kapom a lehetőségeket. Nem unatkozom. 

Kérdésemre elárulja, nem bánta meg, hogy szabadúszó lett 2018 nyarától. 

– Mióta "szabadúszni" kezdtem, egyik folyamat után rögtön kezdem a másikat. Azóta hét új bemutatóm volt, most próbálom a nyolcadikat, és tíz éppen futó előadás szövege van a fejemben. Szeretem, hogy Miller, Csehov, Shakespeare mellett a kiváló Székely Csaba egyik darabja is repertoárom között szerepel. Ám operetteket, musicalt és vacsoraszínházat is csinálhatok. Nem függök senkitől, semmitől. Ez a legjobb benne. Több évembe telt, mire rájöttem, hogy jelen színházi állapotok között megfojt és ezáltal elviselhetetlenné tesz, ha tartozom valahová. Ebben a helyzetben ugyanis képviselni kezdem a közösségemet és a színházamat is. Fontosnak kezdem találni a „nagy egészet”, és gondolkodni kezdek, hogyan lehetne jobb, és rendkívül felbosszant, ha nem lesz jobb. Efölött pedig nincs uralmam. Ez van. Tapasztalataim szerint a főnökök nagyon nem szerették, ha gondolkodni kezdett valamelyik alkalmazottjuk. De még, hogy mennyire nem szerették! Veszélyesnek tartották. Szabadúszóként nincs főnököm. Azt figyeltem meg, hogy csak magamat képviselem, magam dolgán gondolkodom és csak az adott produkción. Ez jót tesz nekem, másokról nem is beszélve. Így is mélyen feldühít, ha valami nem jó, de az kevésbé zavar másokat, nem tartják veszélyesnek. Jól tudnak szórakozni a tipródásaimon, én pedig ezt nagyon tudom élvezni. Ez való nekem. Ráadásul kapom a felkéréseket, baj nincs (egyelőre). És van még egy nagyon kellemes dolog benne: az összes futó előadásom kihívás. Ez korábban nem így volt. Az akkori havi huszonöt előadásból volt öt olyan, amelytől boldog voltam. A többitől kevésbé, vagy kifejezetten rosszkedvű. Most a havi tizenöt este egyaránt fontos nekem.

Mint közli, a jövőben vannak kirajzolódó lehetőségek, de megkér, hogy ez még maradjon köztünk. Azért döntöttem úgy, hogy készítek vele még egy riportot, mert sok minden történt vele az eltelt egy év alatt. A fiatal színészt nemrégiben egy sörreklámban is felfedeztem. Erre is rákérdeztem, hogy valóban ő-e a reklám főszereplője. Erre egyébként felkérték, vagyis elhívták egy válogatásra, és őt választották. Nem titok, ez egy Borsodi-reklám.

– Egy színész számára nem ördöglakat ilyen jellegű dolgot forgatni. Nem látok nagy szakmai kihívást ebben. Sokkal inkább a pénzért és a jó társaságért vállalok ilyet. Nagyobb játékfilmet vagy sorozatot csinálni nyilván másabb ügy, de ebben az esetben sem hiszem, hogy jobban fel tudna készülni a színész annál, mint hogy beseggeli a szöveget, ha egyáltalán megkapja időben... Valójában nem tudható előre, hogy mi és miért fog történni, azt a filmrendező és az operatőr tudja. A filmezés esetében a színész munkaeszköze leginkább a türelem. A színpadon több órán át folyamatosan, egész alakban látsz élő embereket. Ott a legfőbb kifejező erő a színész munkája. A film esetében nem így van. Ugyanolyan fontos, sőt, néha sokkal fontosabb a vágás, a világítás, a képbeállítás, az effektek, hanghatások... Ahogy én látom, a színészi munka csak egy alkatrésze a filmművészetnek, még a színházi előadásnak alapvetése. Így más idegrendszert kíván mindkettő. Filmet még úgy is lehet csinálni, hogy nincs benne élő ember. Színházat nehéz lenne. Ettől függetlenül persze vágyunk erre is, arra is. 

Nemcsak a színpadon mutatkozik meg, hanem igen sokat szinkronizál is, emellett időnként forgatni is hívják. 

– Filmes felkérésem alig van, nem bánnám, ha ez változna. Az viszont elképzelhetetlen számomra, hogy színházi munkám ne legyen. A szinkront évek óta csinálom. Több emlékezetes munkám született mostanában. Most hirtelen a Gösta (HBO-sajátgyártású) jut eszembe. Ez egy csodálatos svéd alkotás, nagyon szerettem. 

Miközben beszélgetünk, Péter éppen vezet, a szüleihez tart Egerbe, kutyájával. Sajnos másképp nem tudtuk megoldani az interjút, ám ragaszkodtam hozzá, hiszen – mint fentebb említettem – sok minden történt vele.

– Van egy keverék kutyám, Mandula, most is itt ül mögöttem. Jó társ ő, megtaláltuk egymást, és azt hiszem ezzel kölcsönösen jól jártunk. Szokták kérdezni, hogy nem fárasztó-e sétálni vele utazás előtt, próbák vagy előadások után. Ezek a nap legjobb pillanatai. Minden más olyan szegletét az életemnek, amikor nem hasznos dolgot teszek, rettenetesen küzdelmesen és ingerülten élem meg. Ezzel lenne dolgom bőven. Hasznos dolgoknak a munkámat találom elsősorban. Utána az evést, az ivást, a hozzám közelállókkal és a kutyámmal töltött időt. Minden mást haszontalannak tartok. Meg tudok őrülni, ha valami vagy valaki lassú. A sorbanállással például a világból ki lehetne üldözni. Életünk bürokratikus színterein teljesen elveszek, nem látom át, alkalmatlan vagyok hozzá. Pár hete megállítottak a rendőrök, kiderült, hogy egy ideje nem fizetem a kötelező biztosításomat, aztán később az derült ki, hogy fizetem, csak egy nem létező számlaszámra utalom. Folyamatosan üldöznek a csekkek, most is azokon ülök az autómban (gyűrötten nem szokták elfogadni), és adminisztrációs feladatok halma vár rám különböző sötét ügyfélszolgálatokon... Mi ez, ha nem rémálom (nevet)?

Rengeteget tudnék beszélni ezzel a fiúval, igen intelligens srác, és szókimondó is, nem megalkuvó, s vállalja a véleményét. Ez a mai világban sajnos ritka. Beszélgettünk arról is, hogy ha ennyire képes eltévedni az adminisztrációs világban, előfordul-e olyan, hogy átverik. Több ízben megkérdezem, hogy amit elmond, publikus információ-e, és azonnal igent mond, hogy nyugodtan írjam le. Például megosztja, hogy 2013-ban bezárták a Bárka Színházat és fél millió forintot azóta sem fizettek ki neki. 

– Behívtak az irodába, a már szinte félig „lebontott” színházba. Ott ült egy öltönyös ember, éppen málnát evett egy műanyag dobozkából. Kis porcukorfoltokkal a bajszán, mosolyogva azt mondta, hogy ha eltekintek az egész összegtől, a felét most rögtön, zsebbe kifizeti. Kérdeztem, hogy miért tekintenék el a teljes összegtől, amikor a második felvonásokat is eljátszottam. Egyáltalán nem is értette, hogy miről beszélek...

Végül kitérünk arra is, hogy mi a véleménye a mai, amerikai filmekről. Igyekszik nyomon követni ezeket, nem mindig sikerrel, bár ha van alkalma, elmegy moziba is. A Jokert például megnézte, s nagyon tetszett neki, nem beszélve Tarantino új filmjéről, amelyben szinkronizált is. Szerinte mi, magyarok valamikor nagyon tudtunk filmet készíteni, mert tudtuk, hogy miben vagyunk jók. Mára kissé elfelejtettük - teszi hozzá.

– Az utcán nem ismernek meg az emberek – kérdésemre kapom ezt a választ –, de nem arra vágyom elsősorban, hogy megismerjenek. Arra viszont nagyon is, hogy elismerjenek, és ez a kettő együtt jár. Hisz' hogyan tudnának elismerni, ha nem is ismernek. Ez fontos egy színész számára. Aki mást mond, szerintem hazudik. Persze ha valami jól sikerül, akkor minden nélkül is nyugodtan sétálok éjszaka a kutyámmal a kiserdőben... 

Megkérdezem, akadnak-e depresszív időszakai, mivel a szabadúszás nem egy biztos és egyszerű út, főleg, ha valaki még öntörvényű is (ez a tulajdonság véleményem szerint pozitív, és mivel magam is szabadúszó vagyok egyelőre, teljesen átérzem, amiről beszél). Megemlíti, vannak ilyen korszakai.

– Hajlamos vagyok a depresszióra, mit tagadjam?! Szokták kérdezni, hogy jól vagyok-e. Félig viccesen ilyenkor vissza szoktam kérdezni: „mikor vagyok jól?!”. De azt hiszem ilyen alkat vagyok, és ez engem egyáltalán nem zavar, mert ügyelek arra, hogy a külvilág ezt ne érzékelje. Irritál a mostanában túlságosan elterjedt pozitív világszemlélet. Amikor valaki azt mondja, hogy csak a pozitív dolgokra koncentrál, úgy érzem, valamitől nagyon menekül. Én nem hiszek ebben, nem is tudnék így élni.

Az elmúlt időkben egyebek között az Amit akartok (vízkereszt), a CsRSnyés, Tied a világban mutatta meg tehetségét, most a Szegedi Nemzeti Színház Mágnás Miska című operettjének bemutatója előtt áll. 

– Alkatomból és a személyiségemből adódóan azt veszem észre, hogy jobban szeretik a komikusabb szerepkört rám osztani, főleg a zenés műfajban. Ez engem egyáltalán nem zavar. Sőt, kifejezetten élvezem. Most azonban máshogy történt. A Mágnás Miskában Baracs Istvánt próbálom, úgynevezett bonviván szerep, ami a szívtipró, szerelmes hőst jelenti. Erősen szorongó, mégis társadalmi ügyek mellett határozott, melegszívű, romantikus lelkű vasútmérnök. Biztos vagyok abban, hogy humor nélkül semmi, soha nem tud érdekes lenni. Ezt a szerep esetében sem feledem a próbákon.

Végül fordul a kocka, ő kérdez engem tréfásan:  Tudtad egyébként, hogy a humor egy latin szó és azt jelenti, hogy nedvesség? Nedvek nélkül pedig élet sincs...