Egy igazán egyedi, mondhatjuk, különleges bemutatón jártunk a Fészek Művészklubban. Egy 15 éves kislány, Sárdi Mária történetét ismerhettük meg, amely egy naplóban maradt fent a vészkorszakot követően.
A darab, 13 éve van repertoáron, s ami külön dicséri a rendezőt Kriszt Lászlót, hogy azóta is ingyenes teszik elérhetővé azoknak, akik veszik a bátorságot, és elmennek megnézni ezt a különleges monodrámát. S hogy mi teszi különlegessé, talán az, hogy a monodráma lehatol az ember szívéig, lelkéig, s a néző együtt sír a darabot alakító kislánnyal, Gunyecz Anna fiatal, tehetséges színésznővel, aki mellesleg, egyáltalán nem sír a monodrámában, "nem sírtam, már nem tudtam sírni sem" mondja. Megmondom őszintén, egy kicsit kétkedve mentem el, de aztán sírva jöttem ki, erre igazán nem számítottam. A darab színházi sikeréről, no és persze a kulisszák mögötti valóságról beszélgettem a darab rendezőjével.
- Hogyan eset erre a darabra a választása, mert hát valljuk be, holokauszt monodrámát nem sok rendező választ!
Ennek hosszú a története, hiszen mind ez, immár 13 éve történt, lényeg az hogy a kezembe került a napló-könyv, s azonnal megfogott, rögtön láttam magam előtt a színpadi változatot olvasás közben. Azután lehetőséget kaptam a Fészek Művészklub igazgatójától Galambos Tibortól, a bemutatóra. Budai Tünde játszotta az ős-premiert, akinek játéka, azóta is mértékadó, röviden ennyi.
- Akkor az általam látott fiatal művésznő, a sokadik szereposztás?
Természetesen, hiszen azóta eltelt több mint 13 év, és Budai Tünde, Szabó Eszter, majd Dombrádi Alina, nagyszerű alakításai után vette át, a most közreműködő Gunyecz Anna. Azt gondolom, hogy a fenti színésznők életében is, mérföldkő volt ez a darab, de meg is dolgoztak érte.
- A fiatal színésznő, letaglózott, őszinte, hiteles, magával-ragadó játékával!
Hát erre csak azt tudom mondani, ez a dolga. Ő az egyik legtehetségesebb növendéke a Mindenki Színháza, színészképző stúdiónak, de hozzáteszem, a legszorgalmasabbak egyike is. Tudja, hogy a tehetség, önmagában mit sem ér, ha nem párosul szorgalommal, kitartással, mellesleg egyetemre jár, és mellette dolgozik. Szóval nem várja a sült galambot, színész korosztálya egyik példaképévé vált, hiszen még csak 20 éves.
- Az előadás mondanivalója, annyira egyértelmű hogy nem volt olyan, aki üres tekintettel jött volna ki!
A színháznak egyik feladata, hogy hatással bírjon a nézőre, alakítsa, jobbá, többé tegye. Ha valaki úgy jön ki, mint ahogy bement, akkor az nem igazán színház, az valami más. Mi, mindenesetre törekszünk olyan színházat
csinálni, amelynek van tartalmi mondanivalója, amely nem kirekeszt, amely nem általánosít, amely nem vulgáris, és így tovább. Muszáj, hogy a színházművészet, amelyet képviselünk, megtartsa a "művészet" szó jelentését.
Sok helyen ma már ez, nem is létezik, csak a közönség /rosszul felfogott/ kiszolgálása, pedig nekünk épp az lenne a feladatunk, hogy értékkel bíróan mutassunk utat. Nem a műfajokról beszélek, hanem arról, hogy amit alkotunk,
legyen az bármelyik műfaj, színvonalasan legyen a néző elé víve.
- A nagyszerű színészi alakítást még tovább növelte az igényesen kialakított színpadi tér, az előadást segítő fénymegoldások, és a kiemelkedő zenei aláfestések. Mondana erről valamit?
A színház, belülről egy csapatmunka, segítők, társalkotók nélkül csak nehezen működik. Erre a darabra is jellemző volt, hogy több kolléga segített létrehozni, mint Galambos Zoltán, Vég András, Rosenfeld Dániel, Faltusz Alexandra, Kárer László, Gergely Zsófia, Telegdy István, az ő segítségük nélkül, biztosan nem valósulhatott volna meg ez a mostani előadás.
- A kultúra nem nyereséges, minden színház támogatásból tarja fent magát, önök milyen anyagi támogatással bírnak?
Ha bár ez a kérdés nem tartozik szorosan a darabhoz, maradjunk annyiban, hogy a Kazán István Kamaraszínház, mint magán színház, nem kap állami támogatást, egyáltalán nem kap sehonnan semmilyen támogatást. Ezt hosszú lenne kifejteni, a lényeg, hogy a hitünk, szívünk, a szakmaszeretetünk, a színésznövendékek hihetetlen hozzáállása az, ami fent tart még bennünket. Tudom, hogy mostanság, ilyeneket mondani nem ildomos, de tényleg így van, semmilyen túlzás nincs benne. Abban természetesen reménykedem, hogy egyszer lesz változás, s megteremtődik az infrastrukturális bázis, az anyagi háttér arra, hogy normális körülmények közt tudjuk dolgozni, ez most nem így van, sajnos.
- Beszélgetésünk vége felé, milyen tervek foglalkoztatják?
Hát tervekből van bőven. A legutóbbi a "Magyarország jó hírnevét elősegítő programsorozatunk" amely több, hazai és nemzetközi kulturális és színházi ötletet tartalmaz, s amelynek a 90%-a világpremier. Mi, mindenesetre tesszük a dolgunkat, tervezünk új bemutatókat, s igyekszünk nem elveszíteni a színházba vetett hitünket!
- Köszönöm a beszélgetést, további jó munkát kívánok önöknek! Aki pedig szeretne többet megtudni az ott folyó munkáról, bemutatókról, az látogasson el a www.kazanistvankamaraszinhaz.hu weboldalra!
Interjú: Cserháti Pál
Fotó: Tóth and Tóth.