Egészen döbbenetes képekkel, jelenetekkel szembesül a néző Murakami Haruki japán író 2002-ben megjelent, a mágikus realizmust képviselő regényének színpadi adaptációja közben. Ájuldozó kisgyermekek, széttrancsírozott macskák, röpködő belsőszervek….

A Szikora János által színre vitt darab eredetije nemzetközi szinten nagyon elismert könyv, melyet megtalálhatunk a The New York Times 2005 tíz legjobb könyvét felsorakoztató listáján, és melyet John Updike is pozitív kritikával illetett. A történetet nehéz lenne elmesélni, hiszen a sztori a 15 éves tinédzser, Kafka Tempura és az idősődő Nakata úr vándorlásánál többről szól. A látszatra összefüggés nélküli szálak váltakozása magával ragadja az embert, várja és egyre várja, hogy a megtudja, hogyan érnek össze a cselekményszálak.  

A színdarab a regény ismerete nélkül, önmagában is megállja a helyét, Frank Galati adaptációja tökéletes. Amit látunk, az két párhuzamos, végső soron azonban egymással összefüggő történet. Az egyikben egy 15 éves fiú, aki magát az író után Kafkának nevezi, útra kel az anyja és a húga megtalálása érdekében. A másikban egy Nakata nevű öregember, akit egy rejtélyes gyermekkori baleset után különleges hatalommal bír (érti a macskák nyelvét) , elveszett macskák nyomon követésében találja meg kiegészítő jövedelmét.

Szikora rendezésében Nakata úr (Gáspár Sándor) nagyon alázatosan alakította a csetlő-botló értelmi fogyatékos szerepét, míg Kafka (Nagy Péter) szívbe markolóan nyújtja a fiúból férfivá váló, saját apja által átokkal sújtott fiatal szerepét.

KFC ezredes szerepe számomra nem azonosítható pontosan az előadás alapján, de talán ezzel a túl hangos zenétől összerezzenő idősebb nézők is így voltak. Összességében a hangosítással egész végig problémáim voltak, hiszen sokszor volt indokolatlanul hangos, vagy fontos részeknél túl halk a hang.

Murakai egy interjúban azt mondta: „Az Oidipusz-mítosz csak egyike a több motívumnak, mely megjelenik és nem feltétlenül a regény központi eleme.”  

A varázslatos hangulat, amely Murakami szeszélyes történetét meghatározza, áthatotta a darabot az előadás ideje alatt. Teljesen kihasználva a teret, Szikora kitölti a helyet a színpadi beállításokkal, a rajtuk szereplő karaktereket körkörösen kapcsolja be- és ki a történetbe.

Mindannyian elveszítünk olyan dolgokat, amelyek értékesek számunkra. Lehetőségeket, érzéseket, amiket aztán nem is találunk meg újra. 
Ez az élet.

"Kafka a parton"

Képek forrása: Vörösmarty Színház