Mint mondta, „akkor nagyon jól ment a szekér”. Majd ismét hosszú szabad-úszás következett, de közben elvégezte a Színház És Filmművészeti Egyetem Koreográfusi szakát, Fodor Antal osztályába, vele párhuzamosan televíziós koreográfiáival hívta fel magára a szakma figyelmét. Az elmúlt 12 évben színházi rendezőként, /ez alatt Teológiai diplomát megszerezve/ s több nagyszerű korszakos színpadi rendezését láthatta a nagyérdemű, mint a: „Gellérthegyi álmok”,” Kislány a pokolban”, „Mese az állatkertről”, „Magányos Johanna”, „A pulóvergyűjtő” előadások. Ahogy ő mondta, „a színész, a rendező, a koreográfus, és egyáltalán, az alkotóművészek csak is az életben megtapasztaltakat, megélteket adhatja vissza művészi szinten, más merítési lehetősége nincs, mert baldachinos ágyból még senki sem vált művésszé” Érdekes, színes egyéniség, aki nem csak a világgal, hanem önmagával is nagyon kritikus. Szakmai életéről, munkásságáról, az álmairól, a minket körbevevő világról is szó lesz a most következő interjúbeszélgetésünkben.
- Úgy látom, jól van, tele energiával!
Ha ez látszik, akkor jó. Habár napszakonként mindig változik, másért nem, a korom miatt, „mert nem vagyok már, mai csirke” ahogy mondja a közmondás.
- A felvezetőben igyekeztem a szakmai munkásságát összefoglalni, kihagytam valamit?
Hát persze, rengeteg minden kimaradt, de nem szeretném, ha ez a beszélgetés arról szólna, hogy itt elkezdem fényezni magam. Az érdekesebb lehet, esetleg tanulságosabb, hogy mit tettem jól, és mit nem, eddigi szakmai életem során.
- Hogyan látja a saját szakmai útját, ön szerint beteljesültek az álmai?
Sajnos túlságosan öntörvényű voltam mindig, s ez nem segítette a szakmai karrieremet. Természetesen voltak álmaim, amik megvalósultak, mint: „Ének az esőben” főszerep vagy hogy  beindult közel 40 év kihagyás után az egyetemi koreográfusképzés, (volt hozzá jócskán közöm)  és az hogy egész ügyes rendező, színészpedagógus vált belőlem. Persze vannak még beteljesületlen álmaim, mint a „Gershwin Story” két részes modern balett megkoreografálása és talán egy nagy-színházi rendezés is ezek, közé tartozik.
- Ön egy igen tehetséges ember, másoktól legalább is, ezt halottam!
Az hogy ki a tehetséges, és egyáltalán, mi is a tehetség, az egy nagyon összetett, bonyolult kérdés, s ezzel együtt, a válasz is nagyon nehéz. Magamat csak nagyon ritkán éreztem jónak, (tehetségesnek) más színházi szakemberek és a nézők jóval többször (mint később megtudtam). Mindig is volt bennem egyfajta kishitűség. Azt szoktam mondani rendezőként: „emlékezetest vagy maradandót létrehozni, e kettőért van értelme a művészi munkának, szenvedésnek, kitartásnak, a többi úgy is a kukába végzi” Éppen ezért, mindig úgy álltam a szakmai munkához, hogy e kettő közül sikerüljön valamelyik, ezért mindig megtettem azt, ami rajtam múlott, talán többet is.



- És, sikerült?
Szerintem maradandót eddig nem, de emlékezetest sikerült, előadóként és alkotóként is létrehoznom, s ez örömmel tölt el, legalább van mire visszatekintenem,
és hát a „maradandó alkotás” létrehozása sincs feladva!
- Akkor gondolom ezt is tanítja mint színészpedagógus!
Igen. De a színészmesterség tanítás hihetetlenül nehéz, hiszen ahány tanuló, annyi személyiség, annyi egyedi megközelítést kíván. Ehhez idő kell, és persze sok-sok szorgalom a tanulók részéről. Amúgy is, ahogy szoktam mondani: „az egész személyiség pozitív változása nélkül, nem lehet szakmailag sem  fejlődni, mert a színész egész merítése önmagából fakad” ezt sokan nem értik vagy egyszerűen nem tudatosítják magukba. Ezért fontos a műveltség, a kultúra, az életben megélt akár pozitív akár negatív élmények, mert ezek együttese épül be az emberbe. 
A közkeletű, hogy csak azt tudjuk magunkból kiadni, amit már egyszer befogadtunk. A mindenkori alkotónak vagy előadónak, mind ezt, művészi szinten kell tudnia magából kiadni, megjeleníteni.
- Érdekes, újszerű megközelítés!
A fenéket, csak egyszerűen, érthetően van megfogalmazva, sokan a szakmából szereik a hókuszpók-csiribi-csiribát azt hiszik, hogy a művészet attól művészet, ha még maga a művész sem érti azt, amit készít. 
- Mint színészpedagógus, mit ajánlana a kezdő fiataloknak?
Nézze, ez egy kori sajátosság, már mint az hogy minden második fiatal, énekes, színész vagy éppen táncos akar lenni. Ezen elképzelésükhöz nem kalkulálják hozzá,
(de élettapasztalat híján, nem is tudják) hogy ez a szakma, nevezzük összegzően
"előadó-művészeti ágak" tanulása, művelése, mennyire sok lemondással, mennyi
kitartással, szorgalommal, kudarccal és kihívással jár, s akkor csak egy pár, a szakmánkkal járó jelzőt használtam. Tehát mindezzel annyit szerettem volna mondani, hogy ha hiányoznak ezek a személyiség jegyek, akkor rövid időn belül vagy lemorzsolódnak, vagy kudarcokkal teli szenvedés lesz az egész életük.
- Vagy is, nem lehet mindenkiből színész, énekes vagy táncos?
Nem bizony. De hogy kiből lehet vagy lesz előadóművész, ha hiszi, ha nem, nem is a
külső körülmények (habár azok is igen meghatározók) hanem adott személy belső, lelki, szellemi, értelmi képességei fogják eldönteni. Mert ha ezek a képességek megvannak (esetleg magas szinten) akkor ezek befolyásolják a körülményeiket és nem a körülmények, determinálják őket. Persze nem lehet ezt csak fekete vagy fehérben kifejteni, hiszen minden ember más, s mások a körülményei is, de a lényeg hogy amennyiben sikerül az adott fiatalnak elindulni egy értelmi, szellemi, érzelmi és kulturális fejlődés útján (persze megtalálva az, ezt irányító mestert, szakembert) akkor nagy eséllyel fogja elérni azt ami szíve vágya, még egyszer hangsúlyozom, ez egy nagyon nehéz pálya, a külsőségek sokakat megtévesztenek.
- Tehát ha jól értem, az előadó-művészet is csak eszköz, az önfejlődéshez!
Pontosan. A mindenkori előadó-művészet csak eszköz lehet ahhoz, hogy a mai fiatalok többé, jobbá és értékesebbé váljanak. A többi, a jókor jó helyen, a nagy lehetőség, stb, nos azt nem lehet befolyásolni. Gondoljon bele, lehet úgy horgászni, hogy kijelentem, hogy csak 1 kiló 50 dk-s ponty akadhat a horgomra? Naná hogy nem, de a többi az, rajtam múlik, a befektetett mennyiségi és minőségi munkába. Sajnos ezekkel nincsenek tisztába a mai fiatalok, hiszen a legtöbbet szeretnék elérni, a lehető legkevesebb munkával, tisztelet a kivételnek. 

- A neten végignézve az önök iskoláját, intenzív munkát feltételeztem, jól láttam?
Abszolúte, éppen ezért jeleztük, hogy kíméljenek az unatkozók, a lusták, a semmit nem akarók, stb. Így értük el azt, hogy mindegy ki honnan jött, milyen a kulturális szintje, ha akar tanulni, ha megtesz (lehetőségei közt) mindent, akkor tud fejlődni, s akkor lépésről-lépésre előbbre fog jutni, de mindenhez idő kell, azt nem lehet felgyorsítani, kikerülni.
- Ön nagyon komolynak tűnik, amikor ezekről beszél!
Az sose baj, egyébként komolyan veszem azt amit csinálok, máshogy nem is lehet, de a külső páncél mögött, lágy szív dobog, mert még is csak "elsősorban emberek vagyunk, s csak azután művészek" nézetet vallom. A dolgokba nem beledögleni kell, hanem megélni, amibe belehal valaki, nos, azt nem biztos, hogy tennie kell, vagy valamit nagyon nem tesz jól, én legalább is így gondolom.
- Hogy tapasztalja a többi színésziskolába folyó képzést, milyen színvonalúnak látja, egyáltalán mi a véleménye a hazai színészképzésről?
Hát így általánosan nem tudok semmilyen véleményt mondani, mert több szemszögből is lehet elemezni, az ön által feltett kérdést. Ismerek nagyon színvonalas, és ismerek végtelenül rossz, igénytelen, pénzre hajtó iskolát, mindkettőre van példám. A mindenkori növendékek igazság szerint, a maguk belső igényszintjét keresik, (tudatosan, nem tudatosan) s ha nem azt kapják (valahogy megérzik belülről) akkor tovább állnak, s addig keresnek iskolát, míg meg nem találják azt ami hozzájuk passzol. És vannak, akik megelégednek a kívülről látványos, ám belülről üres (tartalom nélküli) képzéssel, sajnos nem egy ilyen növendékkel találkoztam az elmúlt több, mint egy évtized alatt. Nekünk "színész pedagógusoknak" először is meg kell tanítanunk, hogy van különbség a puliszka és a kacsasült közt, (csak példának hoztam fel), másként: a megélt vagy illusztrált, elripacskodott vagy hiteles színjátszás között. A mindenkori színész pedagógus dolga hogy utat mutasson, vezesse és követelje meg a mennyiségi és minőségi munkát attól, aki erre a pályára szeretne lépni, mert ha nem ezt teszi, akkor gyenge későbbiekben meghasonlott emberekké válnak, higgye el, sok ilyet láttam.

- Beszélgetésünk vége felé, milyen színházi tervek foglalkoztatják a jövőben?
Visszük tovább a Sárdi Mária naplójából készült „Kislány a pokolban” monodrámát, Gunyecz Anna főszereplésével, amely 13 éve töretlen siker. Aztán tavasszal újra elővesszük Mastrosimone: ”A pulóvergyűjtő” című drámáját, Ripli Zsuzsanna és Megyeri Balázzsal a főszerepben, illetve szeretnék színpadra állítani egy trilógiát, három nagyon híres beszédből, „Korszakalkotó beszédek” címmel, amelyek Martin Luther King, Mahatma Gandhi és az 1989-es Orbán Viktor beszédét állítanánk színpadra. Azt gondolom, hogy ez a trilógia, érdekes, egyben izgalmas lesz minden korosztály számára.
- Akkor kérnék egy pozitív végszót, ha már eddig a színházról beszélgettünk!
Természetesen, mi sem könnyebb. A mi szakmánk (amit színháznak hívunk) az egyik legszebb, legcsodálatosabb, legfelemelőbb pálya, hiszen örömöt, katarzist tud adni a nézőknek, éppen ezért óriási a felelőssége annak, aki színpadra lép!
- Aki pedig többet szeretne megtudni az ott folyó képzésről az a www.kazanistvankamaraszinhaz.hu weboldalon megtalálhatja!