Az Iszlám Állam születése. A mellékszerepben: Drakula és Joker

 A sivatagban egy kígyó kényelmesen tekereg a homokban. A távolból pedig egy vadnyugati fizimiskájú cowboy vágtat felénk, aki megunhatatlanul kántálja az ISIS himnuszát és hasonló hévvel üríti laposüvegét: “Gyere, hív a Sátán! Találkozz a szépséggel!” Majd egy menyegzőnek lehetünk tanúi. A vőlegény egy piros anorákba öltözött, vasvillás fickó. A Sátán. Az ara származásáról pedig sokat sejtetően a nyakában lógó, óriási méretű Dávid-csillag árulkodik. Az újdonsült párt hatalmas ováció és éneklés mellett (“A gyermekünket Iszlám Államnak fogjuk nevezni!”), álszakállas dzsihadistákból toborzott násznép kíséri. Közben ismerős arcok bukkannak fel a színen: Sztálin elvtárs, Drakula, és a Batman filmekből ismert Joker együtt éneklik a tömeggel: “Idézd meg őt! Mondd neki, hogy gyilkolja le az embereket!”

Pár képkockával később pedig egy tojásból kikel maga Abu Bakr kalifa, a Beheader (“Lefejező”). A gyermek növekszik, a következő pillanatban már emberi koponyákból álló súlyzókkal építi izmait és ökölbe szorított kézzel üvölti, hogy puszta kezével fogja lefejezni az ellenségeit. A dzsihadista násznép-énekkar mindeközben még mindig a fülbemászó refrént kántálja gyanútlanul egy színpadon: “Hol vagy, hol jársz már Beheader?” Mire a hívogató dallam előcsalogatja a Lefejezőt (bár ne tenné), aki nem érkezik üres kézzel, gépfegyver jobbján és balján, amit aztán nem is rest használni. Mindenkit lepuffant és végül önmagát is felrobbantja.

Így kezdődik az a harminc részes ISIS-t kifigurázó sorozat, amelyet egy bagdadi székhelyű állami televízió tűzött műsorára még szeptemberben. A Babonák Állama (“State of Superstition”) című paródiát, amely már a YouTube-on is fent van, több százezren látták. A tévé szatíra címe egy szójátékból született. Az arab khilafa (kalifátus) szót khirafára (babona) cserélték, így lett a kalifátusból babona. (Állítólag Mohamed próféta is szerette a szójátékokat.)

A történet egyébként egy nagyon anti-amerikai és anti-izraeli konspirációs elméleten alapszik, amely szerint Edward Snowdenhez köthető bizonyítékok szólnak amellett, hogy Abu Bakr al-Baghdadi valójában egy zsidó gyökerekkel rendelkező Moszad ügynök. Eredeti nevén Simon Elliottot a Moszad, valamint az amerikai és brit titkosszolgálat képezte ki arra, hogy létrehozzon egy olyan brutális terroristaszervezetet, amely képes lesz összefogni a világ összes radikális iszlamista csoportját.

Ha “puszta erővel nem megy, megy hát szép szóval”?

Három dzsihadista elbújva, felfegyverkezve várja az úton gyanútlanul érkező autósokat. Megállítják az első autót, kiszállítják a libanoni sofőrt, feltesznek neki egy kérdést a Koránból, nem tudja a választ. Lelövik. A második autós egy jordániai keresztény. Értékes fogás, mert keresztény. Két katona máris elkezd vitázni, melyikőjük lője agyon, hiszen Allah többszörösen megáldja azt, aki egy keresztényt küld a halálba. Az egyik azzal érvel, hogy a másik már négy embert megölt aznap, viszont ő még egyet sem. A vitát a keresztény igyekszik megoldani. Felajánlja, hogy egy golyót az egyik, egy golyót pedig a másik lőjön belé.  De sehogy sem akarnak dűlőre jutni. Pechükre a sofőr szívrohamot kap és meghal. Most aztán becézgetik: hogy ébredjen fel, aztán újra meghalhat, csak had lőjék le.

A sorozat jelenetének negyven éves írója, Thaer al-Hasnawi hisz a humor erejében. “ Azzal, hogy megtanítjuk nevetni az embereket az ISIS-en, segítünk leküzdeni a félelmeiket. Mi ezeket a rémisztő alakokat komikus, ironikus szereplőkké formáljuk át.”

Bödőcs Tibor humorista – aki természetesen jóval békésebb körülmények között míveli a stand-up műfajt – viszont úgy érzi, hogy egy ilyen kiélezett, életveszélyes helyzetben “a humor inkább csak a lefegyverzés eszköze lehet, hiszen a rakétákat nem lehet megállítani iróniával, sajnos. Ugyan a traumák feldolgozásában segíthet a nevetés, mert azzal felülemelkedünk, kívülről tekintünk rá a bajra, de a terror közvetlen közelében nem ez a legégetőbb kérdés, hanem a túlélés.”

Mit mond erről a pszichológus?

 Szendi Gábor, pszichológus, aki saját bőrén tapasztalta a rendszerváltás idején, hogy mivel jár, ha valaki az uralkodó politikai rendszert bírálja, azt mondja: “Életveszélyben a humor csak arra jó, hogy bagatellizáljuk a veszélyt, és ez nem megfelelő alkalmazkodás.” Szerinte, ha az ISIS vezetői hiúak, maximum mérgesek lesznek, és a válaszuk a még nagyobb terror lesz.

Ezzel szemben Krekó Péter, szociálpszichológus, aki hosszú ideje tanulmányozza a szélsőséges politikai csoportok viselkedését, meggyőződéssel állítja: “A humor az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb fegyver a radikalizációval szemben. Mert mi teszi vonzóvá az extremizmust? Az a heroikus, romantikus, trendi világ, amivel kecsegtet. Ahol hőssé lehet válni. És ez a viselkedési minta egyre több fiatal számára vonzó.  Ezt a vonzerőt kell lerombolni, nevetségessé tenni. Az már bebizonyosodott, hogy a diabolizálási kísérletek csak elmérgesítik a helyzetet, hiszen éppen a gonoszság izgalma vonzza őket.”

A Psychology Today című lap is úgy gondolja, hogy a humornak igenis megvan a hatalma, hogy idővel megváltoztassa a radikális csoportok gondolkodásában a hős mártírról alkotott képet, és megakadályozhatja, hogy az egyes személyekből önkéntes merénylők váljanak. De ahhoz, hogy hatékony legyen, a humornak belülről, a muszlimoktól kell származnia. A nyugati gúnyolódás ugyanis mindig a visszájára sül el, és többet árt, mint használ. Gondoljunk csak a 2006-os világméretű botrányra, ami egy Mohamed életéről szóló dán képregény kapcsán robbant ki. Persze ettől még nehéz elképzelni egy „sztendáppoló muzulmánt.”

“Az udvari bolondokat lelövik, ugye?”

„Kimondhatták az igazat, és nyílt sértéseik is pozitív fogadtatásra találtak. A kimondott igazság, ha nem okoz sérelmet, boldoggá tehet, de ezt a képességet az istenek csak a bolondoknak adták", mondta Erasmus az udvari bolondokról. Merthogy a “megmondó” komédiás szerep már a középkorban is létezett. A királyhoz legközelebb álló, bizalmi, tanácsadói szerepet töltötték be, azonban a legfontosabb feladatuk a király megnevettetése volt, úgy, hogy közben görbe tükröt tartottak az uralkodó elé. Éppen ezért az életük sokszor egy hajszálon függött, egy hevesebb megszólalás vagy szavaik suta használata bármelyik pillanatban a halálukat jelenthette. Így volt ez Chaplin A Nagy Diktátorával, vagy a Hofi-életművel is.

A humorista szerepét a társadalomban mindig is befolyásolta és befolyásolni fogja az aktuális hatalom. „Ha a hatalom nem bírja elviselni, hogy esetleg elküldik a francba, azt el kell küldeni a francba!”- Bödőcs Tibor ezt vallja.

De az ISIS katonái, úgy tűnik, nem vágják magukat földhöz a nevetéstől a show láttán. A stáb tagjai mindannyian kaptak halálos fenyegetéseket az ISIS szimpatizánsaitól. A legtöbben éppen ezért titokban tartják a személyazonosságukat. Hiszen ha ártatlan iraki kurd, keresztény vagy síita családokat hidegvérrel képesek lemészárolni, mi tartaná őket vissza, hogy kegyetlenül megbüntessék azokat, akik gúnyt űznek “Szent Háborújukból”?

“A konszolidált hatalom szokott elnéző lenni az udvari bolondokkal szemben, de a hatalmat megkaparintani szándékozóknak, vagy akik folyton veszélyeztetve érzik a hatalmukat, azoknak nincs, vagy gyilkos a humorérzéke. Sztálin ilyen értelemben nagyon „vicces” ember volt”, hangsúlyozza Szendi Gábor.

Megtorlás vagy enyhülés?

A hamarosan mozikba kerülő Az Interjú című vígjáték az észak- koreai diktátor, Kim Dzsong Un paródiája is egy hasonlóan meredek próbálkozásnak bizonyul. A film arról szól, hogy Kim olyannyira odavan egy amerikai beszélgetős show-ért, hogy elhívja magához a riportert és a producert, hogy készítsenek vele egy interjút. Csakhogy a CIA további feladattal is megbízza a párost: iktassák ki a diktátort. Nem kell jósnak lenni ahhoz, hogy kitaláljuk, milyen reakciót váltott ki ez a produkció Észak-Korea vezetőjéből. A mozit agressziónak, háborús cselekménynek nevezte, és felszólította a film készítőit, hogy ne mutassák be. Azóta a helyzet elmérgesedett. Több amerikai bemutatót le kellett fújni, mert egy hacker azzal fenyegetőzik, hogy azokban a színházakban, ahol levetítik, 9/11-hez hasonló terrormerényletre számíthatnak. 

Ezeket hallva vajon mit várjunk az ISIS-től? Talán már magukba szállva gondolkodnak a tetteik irracionalitásán.(...) Biztosan. Ennek ellenére, vagy pont ezért, a sorozat viszonylag sikeres, az irakiak és szíriaiak úgy tűnik, kedvelik, a lakosság több mint harmincnyolc százaléka látta már. Egy síita nő azt kommentálta az egyik videó alá, hogy a show segít az egyszerű embereknek a mindennapi tragédiáikat kezelni. Egy másik nő pedig azt írta, hogy valahányszor bekapcsolja a tévét és hall valamilyen szörnyű hírt az ISIS-ről, eszébe jutnak bizonyos részletek a filmből, és elneveti magát.

“A rettegésben tartás a céljuk, ezért nyilván bosszantó, ha ez nem sikerül. Szóval gyengítheti a hatalmukat, de ott akkora a baj, hogy sitcomokkal nem lehet két vállra fektetni a kalasnyikovosokat. Viszont a fundamentalizmus baktériuma ott van a nyílt társadalmakban is, és itt nagy szerepe van a humornak, ami szerintem segít kordában tartani a kórokozót”, mondja Bödőcs Tibor.

Krekó Péter nem hiszi, hogy azok, akik éppen a rituális lefejezés előtt állnak, a térdüket csapkodnák a nevetéstől. Viszont határozottan állítja, hogy a humor feszültségoldó eszköz, és az Iszlám Állam területén tartózkodó nyugati harcosok valamint a radikalizálódó nyugatiak elrettentéséhez hozzájárul. A humor tehát hasznos eszköz a terrorizmussal szemben, de óvatosan kell hozzányúlni, mert csúnyán visszaüthet. Egy biztos, legalább a film forgatókönyve szerint az ISIS-szel folytatott harc „happy enddel” zárul: Abu feleségül akar venni egy lányt az apja akarata ellenére. Elérkezik az esküvő napja, a menyasszony megérkezik, fátyol alá rejtett arccal. De a fátyol alatt nem a lány, hanem a lány vőlegénye bújt meg, aki foglyul ejti a kalifát és átadja az embereknek. Ámen.

Dubinyák Réka