Járőrből lett világhírű kriminálpszichológus, aki az FBI viselkedéskutatási egységénél, majd Robert Resslertől tanulta a szakmát – többek között erről mesél frissen megjelent könyvében a Bécsi Kriminálpszichológiai Intézet vezetője. Nemrég jelent meg magyarul Bestiális emberek című könyve, melyben olyan területekre kalauzolja az olvasót sorozatgyilkosokkal folytatott négyszemközti beszélgetésein keresztül, ahová magától soha nem merészkedne. Thomas Müllerrel beszélgettem. Négyszemközt.
Lexi.hu: Egy női magazin újságírójaként azzal a kérdéssel kezdeném, hogy nőként hogyan védhetjük meg magunkat, gyermekeinket, családunkat a pszichopata gyilkosoktól.
Thomas Müller: Nyilvánvalóan nem lehet megelőzni az összes szerencsétlen esetet, de bizonyos apró szabályok betartásával biztonságosabbá tehetjük életünket, ezt németül Hausverstandnak nevezzük (józan ész – a szerk.). Az élet egyszerű szabályai: ha például egy nő taxin utazik haza, a kulcsait vegye elő még a taxiban ülve, és kérje meg a taxist, hogy ne hajtson el rögtön, várja meg, amíg biztonságosan bejut a házba. Apró dolgok: egy nőnek saját döntése, hogy hova megy, milyen állapotban, mennyi a vérében az alkohol, milyen ruhát visel – szóval sok tragédia megelőzhető egy kis odafigyeléssel.
Lexi.hu: Hogyan viselkedjünk akkor, ha elrabolnak bennünket? Hogyan győzhetünk meg egy pszichopatát, hogy tegyen le eredeti szándékáról?
T.M.: Ezt nem tudjuk előre eldönteni: nincs információnk a logisztikáról, nem tudjuk, hogyan sorolható be az emberrabló, nem ismerjük az indítékát, és azt se tudjuk, ki az áldozat. Így tehát nem tudunk a jövőbe látni, és általános utasításokat adni ilyen esetekre, mert hiányoznak a részletek.
Lexi.hu: A tévében több film, sorozat foglalkozik a kriminálpszichológusok izgalmas munkájával. Ez jó vagy rossz a szakmának?
T.M.: Ameddig ezek a sorozatok nem adnak ötleteket a gyilkosoknak, addig semmi baj sincs. Ha viszont hétpecsétes szakmai titkokat fecsegnének ki, azt butaságnak tartanám. Persze nem zavar, hogy ilyesmit néznek az emberek, de fontos tudniuk, hogy nincs a világon olyan gyilkosság, amit 90 vagy 45 perc alatt meg lehet oldani. Ez a nagy különbség a filmek és a valóság között.
Lexi.hu: Ha már a médiáról beszélünk, mi a helyzet a hírekkel? Gyakran már akkor tudósítanak egy nyomozásról, amikor az még folyamatban van.
T.M.: Ez így van, a hírek informálják a sorozatgyilkost. Nekünk figyelnünk kell arra, hogy a rendészeti szervek milyen típusú információt bocsátanak a média rendelkezésére.
Lexi.hu: Áttérve a könyvére, úgy gondolom, nemcsak témája miatt lett bestseller német nyelvterületeken, a szerkezet eredetisége is hozzájárult ehhez. Előre kigondolta vagy hirtelen felindulásból született a könyv?
T.M.: Egyszerűen csak úgy jött. Én nem írtam, diktáltam a könyvet. Hét napomba telt tollba mondani, úgy mondtam, ahogy most itt magával beszélgetek.
Lexi.hu: Lenyűgöző. Könyvében Nietzschét idézte: „Aki elég sokáig küzd szörnyetegekkel, ügyelnie kell, nehogy ő maga is szörnyeteggé váljon.” Ön hogyan küzd meg szakmája kihívásaival nap mint nap?
T.M.: Elmondom önnek, hogy mi a varázsszó: a változatosság. Ha napestig csak és kizárólag gyilkossági eseteket göngyölítenék fel, valószínűleg lassan becsavarodnék, de az életben többféle dologgal kell foglalkoznunk, például interjút adni, előkészíteni egy bemutatót, elolvasni egy könyvet, akár írni egyet, kimozdulni otthonról. A lényeg a változatosság.
Lexi.hu: A német nyelvű kiadás kritikájában azt olvastam, hogy az álma megfejteni a Gonosz kódját. El tudja képzelni a Gonosz nélküli világot?
T.M.: Ugyan! Ez a Spiegel újságírójának az értelmezése, aki tényleg azt hitte, hogy én dekódolom a Gonosz kombinációit. Dehát ez lehetetlen, hiszen az emberi viselkedés sokkal összetettebb annál, mintsem hogy kódolni és dekódolni lehessen.
A kép forrása: Dialóg Campus Kiadó