Nényei Pál, író:

Mindig hajlamos voltam arra, hogy soha nem járt tájakról és meg nem élt korokból legyenek személyes emlékeim. Vannak nekem 1566-os szigetvári élményeim, csöndes rezignációval emlékszem vissza az ébredező reformkorra, az 1820-as évekre; lelkesen tudnék vitatkozni arról, milyen volt a Nyevszkij Proszpekt az 1860-as években, amikor legutóbb nem jártam ott… de a legtöbb emlékem mégis a Horthy-korszakból maradt. Fogtam tehát magam, és Horthy korabeli emlékeim egy apró töredékét megírtam színdarabként, és örültem.

Dinyés Dániel, zeneszerző:

Zeneszerzőként nem is érheti nagyobb és szebb feladat az embert, mint hogy Karádynak, Jávornak és Kabosnak írjon dalokat. Még ha csak képzeletben is, mert az idő sajnos köztünk áll. Így marad a stílusjáték, az „Istenem, mi lett volna, ha akkor, velük együtt élek” érzése. Erre a játékra, más korszakba való kirándulásra, a valaha volt magyar mozi aranykorszakának megidézésére hívtak meg az alkotók. S ha csak egy kicsit is újra tudtam patinát, fényt adni ennek a régből átderengő ragyogásnak, már megérte megkomponálni ezeket a dalokat.

Hajós András, dalszövegíró:

Az első pillanatban tudtam, hogy ez „álommunka” lesz! Már kiskamaszkoromban imádtam a korszak magyar filmjeit, sztárjait, már akkor is stílusparódiákat fabrikáltam: Jávor-peckesen járkáltam, Latabár-hangon kuplékat énekeltem, vagy éppen Karádyként a rökamiéra omlottam, és az elmúlásról búgtam. Ez a gyermekkori révület most munkává érett, ennél nagyobb öröm egy alkotó számára nem lehet. Felnőtt fejjel persze az ember a korszak könnyed felszíne alatti drámát is látni véli. Az előadás alkotói felengedték a színpadra a mélyebb tartalmat is, ettől a játékos feladat igazi kihívássá vált. Azt meg szeretem.

A kép és a szöveg forrása: Radnóti Miklós Színház