Három idős férfi, akik egyetlen éjszaka alatt felidézik, és újra átélik sötét, balhéktól hemzsegő életüket. Akció, humor, érzelmek, barátság és az idő kíméleten, nyomasztó múlása áll össze egy történetté a Született gengszterek című filmben. Al Pacino – bár már nem fiatal, de megkérdőjelezhetetlen színészi tehetségével és azzal, ahogyan életet lehel egy gengszter figurájába –, még mindig vagy inkább újra képes moziba csalni a nézőt.
Fischer Stevens három Oscar-díjas színész: Al Pacino, Christopher Walken és Alan Arkin főszereplésével készítette el 2012-ben a Született gengszterek (Stand Up Guys) című, érzelmekkel teli, kemény, ugyanakkor szórakoztató akciótörténetét.
Rengeteg gengszterekről szóló filmet adott már nekünk Hollywood. Most is úgy ültem be a moziba, hogy ez is olyan lesz, mint a többi: véres, lövöldözős, konfliktusokkal, viszályokkal teli. A filmvásznon azonban más elevenedett meg, mint amit vártam. A múlt emlékein, eseményein keresztül olyan emberi, szerethető bűnözők életébe kalauzol a rendező, akiknek a mai napig szenvedélyük a gengszterélet.
Valentine, a barátainak szigorúan csak Val (Al Pacino – Angyalok Amerikában, Szemtől szemben, A keresztapa-trilógia, Egy asszony illata, Az ördög ügyvédje, Álmatlanság, Beavatás, 88 perc) 28 hosszú évet húzott le a börtönben, mert nem adta fel társait. Legjobb barátja, Doc (Christopher Walken – Ponyvaregény, Kapj el, ha tudsz!, A tűzben edzett férfi) várja szabadulásakor. Val legfőbb vágya, hogy ünnepeljen, és újra éljen a szó legszorosabb értelmében. Ezért teljes erővel veti bele magát az addig nélkülözött élvezetekbe: prostik, bulik, drogok, alkohol. Csupa-csupa nagybetűs élvezet. Majd miután kellőképpen bódult állapotba kerül, útjuk a régen látott harmadik cimborához, Hirsch-hez (Alan Arkin – Marely meg én, Testcsere, Az Argo-akció) vezet, aki egy idősek otthonában „betegen” tengeti élete hátralévő napjait. Hármójuk barátsága épp oly erősnek tűnik, mint a börtönévek előtt. Val mégis érzi, hogy valami nincs rendben, orra kiválóan kiszimatolja, hogy egyik társa vele kapcsolatos megbízást kapott. A megbízás nem más, mint az, hogy Doc ölje meg őt. Az idő egyre fogy, a visszaszámlálás elkezdődött. Hiába tölti gyönyörű nőkkel az idejét, hiába fog ismét fegyvert a kezében, s utazik luxusautóban, elkerülhetetlenül szembe kell néznie múltjának egyik főszereplőjével, a volt maffiafőnökkel.
A három vén, minden értelemben sokat élt bűnöző tehát még mindig összetart, hiába szólt közbe az élet és a börtönévek: barátságuk most is olyan mély, mint zűrös balhéik hajnalán. Arról, hogy eltelt felettük az idő, cserbenhagyó férfiasságuk és autóindítási technikájuk tanúskodik leginkább. Val kénytelen nagy dózisú orvosság után nyúlni, hogy teljesíteni tudjon az ágyban, míg Hirschnek azzal kell szembesülnie, hogy nem (csak) kulccsal indulnak a mai, modern autók. Egyébként ezeket a verdákat még mindig olyan egyszerűen és könnyedén tulajdonítják el, mint annak idején, fénykorukban. A döcögősen, unalmasan induló film onnantól pörög fel, és válik érdekessé, hogy elkötnek egy csúcs szuper verdát. Üldözés, egy jó tett (mint a mesékben) és még barátjuk temetése is belefér egyetlen éjszakába, mielőtt felkel a nap és Valnak szembe kell néznie a folyton, egész életében körülötte lebegő halállal.
A film nézése közben legfőképp az ambivalencia kerített hatalmába. Hol szerettem a filmet, mert magával ragadott, hol nem, mert néhány jelenet eléggé kilógott a sorból. Hol nevettem a jól eltalált poénokon, hol komolyan elgondolkodtam, mert a film mélysége, az emberi oldala is megérintett. Volt, hogy úgy éreztem, ezek a nagyszerű, tehetséges színészek önmagukat parodizálják. Hogy ez valóban így van-e, döntse el mindenki saját maga!
Fotók: freeipadwallpaper.blogspot.com, www.cinemabeach.com, www.nytimes.com, articles.latimes.com